Mi az a pont, amikor ismeretlenül már be kéne avatkozni?
Kb. 1 éve költözött a szomszédunkba egy anya a kisiskolás gyerekével.
Minimum 2 naponta leszünk arra figyelmesek, hogy anyuka torka szakadtából ordít a gyerekével valami miatt, de úgy, hogy a tv mellett általában az is jól kivehető, hogy éppen miért. Én egyre durvábbnak érzem ezeket és újabban ajtócsapkodással is társul (remélem, hogy csak ennyi). Konkrétan fura, de már én érzem azt, hogy nyomaszt és rontja az életminőségemet ez a szitu a közvetlen környezetemben. Eddig eltudtam vonatkoztatni, nem az én dolgom, próbáltam homokba dugni a fejem őszintén szólva... amióta várnadós vagyok azonban mintha szorongnék, amint meghallom, hogy megint ordít a nő a gyerekkel. A legnagyobb dühében is... hogy mondhat egy anya olyat a kisiskolás gyerekének, hogy "takarodjon el az életéből a büdös p*csába", "soha nem kellettél nekem", "ugyanolyan kis patkány vagy, mint az apád", "szerinted nekem jó, hogy a nyakamon maradtál?" és még sorolhatnám. Egyszerűen borzasztó hallgatni a fal túlsó oldaláról is, el sem tudom képzelni a gyerek mit élhet át. Az ő hangját sosem halljuk. Pár hete éjfélkor riadtam fel arra, hogy anyuka üvölt, olyan gyomorgörccsel aludtam vissza, mintha az én hajamat ordította volna le a fejemről. Azt érzem, hogy én ezt már nem tudom tétlenül hallgatni.
Ti beavatkoznátok? Mit tennétek?
válasza: válasza: válasza:Mindenki, aki azzal mentegeti az anyát hogy milyen rossz és nehéz egyedül: igen, tudjuk, hogy rossz, és nehéz egyedül. Én azt is pontosan tudom, mennyire nehéz annak a gyereknek, aki élete első pár évében napi 3x ordítva kapja meg a (meglehet) egyetlen hozzátartozójától, akitől teljes érzelmi és anyagi függésben van, hogy: 1)elcseszte a szülője életét, azzal, hogy akaratán kívül a világra született, 2)semmire sem jó, 3) nem kívánt és nem szeretett, 4) nem elég. Az én egyedülálló anyámnak is voltak ilyen periódusai, és nem, a jó időszakok kedvessége sem teszi helyre azokat a bántásokat, mert a bőröd alá mennek, beépülnek a személyiségedbe és meghatározzák a későbbi életedet. Lehet, hogy az a elkeseredett anya egyedül van, de az a gyerek is egyedül van mindezzel, és NEM bír többet, mint az anya, sőt, sokkal kevesebbet.
Én visszagondolva nagyon hálás lettem volna akkor, ha valaki ránknyitja az ajtót, és kézen fogva anyámat elviszi egy jó pszichológushoz. Tudom, hogy ez nem ilyem egyszerű, de mindenkinek, aki ilyennek szem és fültanúja lesz, felelőssége van abban, hogy jelezze valahol, pl. a családsegítőknél. Ők majd megítélik, mit lehet tenni egy ilyen helyzetben.
válasza:Akármilyen szar helyzetben van egy anya, depressziós, fáradt, kizsigerelt, mittudomén, SEMMI nem jogosítja fel arra, hogy a gyereke életét, akit papíron az élete árán is védelmeznie kellene, örökre tönkretegye. Basszus én még a macskámnál is arra törekszem, hogy a lehető legboldogabb életet biztosítsam neki, más meg a gyerekét sem képes szeretettel nevelni.
Az a szerencsétlen gyerek is így fog majd a sajátjához viszonyulni, mert nem volt előtte más példa, és így öröklődik ez a fertő generációról generációra.
Érteni lehet a viselkedését, megérteni nem.
Engem elsősorban nem is a saját nyugalmam érdekelne, hanem a gyerek jólléte (itt is üvöltöznek a szomszédok állandóan, de legalább csak egymással). Én lehet áthívnám magamhoz néha azt a szerencsétlent ha ráérek, vele addig sem üvöltöznek, az anyja meg hátha tud addig pihenni, hogy vissza tudja szorítani a gonoszságát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!