Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Szerintetek kell ehhez pszicho...

Szerintetek kell ehhez pszichológus, vagy én is tudom rendezni?

Figyelt kérdés

Mostanában a kisiskolás gyerekemen észrevettem, hogyha valami nagyon dühíti, azt mondogatja, hogy "úgy megverném". Mondjuk heti egy ilyen van.


Nagyon ritkán "verekszik", akkor is csak rácsap a másikra, mit tudomén, kéthavonta egyszer. Rám soha, másokra sem. Tudja, hogy nem szabad verekedni, mégis ezt mondja.


Most nézte a Mr. Bean mesét, az volt benne, hogy elvették tőle a maciját, nem akarták visszaadni és kirakták a kapun kívülre. Erre ez volt a gyerek reakciója, hogy úgy megverné őket, de nem kiabálva mondta, csak indulattal. Én nem ütöm meg, semmijére sem csapok.


Ehhez kell pszichológus, vagy van valami tipp, hogy lehetne megszüntetni a dolgot, vagy nem baj, ha ilyet mond, csak túlreagálom?


Volt már játszóházban is, hogy elvették a játékát a kezéből és ezt mondta, de nem ütötte meg a másik gyereket, mondjuk akkor kiabálva mondta, nem csak indulatosan. Egyértelműen javul a dolog, mert régebben volt, hogy verekedett, akár nagyobb gyerekkel is, ha igazságtalanság érte, aztán már csak kiabált, most meg csak ilyen minimális a "baj", javult az önmérséklete, de az alap felfogása nem változott, most is bántaná, aki gonoszkodik, csak már képes visszafogni magát nagyrészt.


Hallottátok már a tiétektől ezt, hogy meg kellene ütni, vagy meg akarom ütni?


2022. jan. 22. 20:55
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
5,5 éves a kisfiam és szokott ilyet mondani. Nem gondoltam emiatt pszichológusra.
2022. jan. 22. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
69%

Divat most mindenért pszichológushoz hordani a gyerekeket.

Nekem mindkettő adhd-s, szóval én is voltam már nem is tudom hánynál. Hidd el, hogy nem tudnak segíteni. Semmit. Itt most le fognak hurrogni, de más szülőktől is ezt hallom. Ráadásul nem egy egzakt tudomány, vélemények vannak a gyereknevelésről, ami nincs kőbe vésve. És folyamatosan változik. Lehet, hogy amit most jó gyermeknevelési stratégiának gondolnak, 30 év múlva már elvetik. Szóval szerintem felesleges időtöltés.

Inkább te beszélgess vele.

2022. jan. 22. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%

A gyerekeknek is meg kell tanulni felismerni és kezelni az érzéseiket. Ha még fiatal, akkor valószínűleg még nincs tisztában azzal, hogy hogyan reagálhat helyesen számra rossz, negatív ingerekre. Belül érzi, hogy például dühös/szorong/stresszes, de ezt nem tudja megfelelően szavakkal kifejezni. A gyerekek sokszor maguknak sem tudják megmagyarázni, hogy mi is ami zavarja őket, csak érzik, hogy valami nincs rendben. Ilyesmi lehet például az iskolai közösségbe szokás vagy tanulási nehézség. Érdemes vele erről sokat beszélgetni.


Ha csak ez az egy mondata aggaszt, de ezt leszámítva a gyerek kiegyensúlyozott, eszik rendesen és jól érzi magát az iskolában... Akkor nem szükséges pszichológus. (de ha esetleg el szeretnéd vinni az sem baj, a gyerekeknek "meglepően" tetszeni szokott)

2022. jan. 22. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
80%
Én is mondok, olyat, hogy "úgy megütném", ez nem azt jelenti, hogy valóban meg is ütöm, éppen azért van benne feltételes mód. Számomra kissé fura, hogy emiatt szakemberhez akarod vinni. Ez csak egy szófordulat, hallotta valakitől.
2022. jan. 22. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem próbáljátok ki, vidd el ha te úgy érzed. Lehet, hogy pont nektek bejön és segít m, míg más szerint hülyeség.

Ne hallgass másra, te vagy az anyja.

2022. jan. 23. 00:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
A kisiskolás egy elég tág kör. Hányéves?
2022. jan. 23. 01:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
Ez csak egy szófordulat, amit valahol összeszedett, mert tetszett neki.
2022. jan. 23. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
Biztos nem, a korábbi éveket tekintve ez az, amit szívesen tenne, és tett is korábban, ha igazságtalanságot látott vagy ő élte át, odacsapott.
2022. jan. 23. 17:35

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!