Mit tehetnék még, hogy elfogadjon?

Semmit sem kell tenned és ne halasszátok el emiatt a házasságot!

A kisfiú majd közeledik hozzád, ha akar. Valószínűleg haragszik rád, mert úgy érzi, hogy osztozkodnia kell veled az apján. Hozzá kell szoknia az új helyzethez. A lényeg, hogy legyél továbbra is nyitott és türelmes. Ne próbálj az anyja lenni, mert azzal csak olajat öntesz a tűzre!

Türelemmel. Hagyd békén. El kell fogadnod az ő érzéseit. Erőltetéssel nem mész semmire.

De azért itt felmerül néhány kérdésen kívüli kérdés. Nekem nem annyira szimpatikus egy ennyire hisztis, akaratos gyerek. az óvodai hisztin már túl kéne lennie, a kamaszkori meg még előtte áll, szóval elvárható szerintem egy gyerektől, akármennyire is nehéz az élete, hogy ne viselkedjen kifejezetten tapló módon. Nem friss az árvasága, volt már ideje beleszokni. Nem kell szeretnie, de ilyen szóhasználatot, hogy "takarodj" még az önérzetében sértve sem engedhet meg magának, és engedhet meg neki az apja. Valószínűleg nem volt önmegtartóztató az apa eddig sem, és lehet, hogy a többi nőt is ez a kis ördög marta el. Nem igaz, hogy úgy szereted, mintha a sajátod lenne, nem szeretheted úgy, erre se alkalom, se idő nem volt eddig, a kölcsönösségről nem is beszélve. Szóval egyáltalán nem biztos, hogy jó vásárt csinálnál egy ilyen házassággal. A gyerek tönkre tudja vágni. Úgyhogy én, az előző válaszolóval ellentétesen azt mondom, hogy várjatok a házassággal - egy-másfél év a partner alapos megismerésére édeskevés. Az előző válaszoló azt mondja, hogy a gyerek majd tudomásul veszi és kész, de ez egyáltalán nem biztos. Szülőként én semmiképp nem házasodnék olyan emberrel, akit a gyerekem utál. Az iránta való felelősségem nagyobb, mint a saját párkapcsolati vágyam kiteljesítése. (Bár ha egy gonosz kis boszorka az a gyerek, akkor azért nem olyan egyértelmű.)

Az ilyen emberek nem látják, hogy a férjük az, aki konfliktuskerülő?

Nem szabadna hozzámenned, mert NEM ÁLL KI ÉRTED! Azt nem mondhatja meg a gyereknek, hogy szeressen, de azt igen, hogy viselkedjen normálisan, beszéljen veled normálisan és ne ordítson veled. Könyörgöm az a gyerek 10 éves, nem 5!

Én nem mennék olyan férfihoz, aki tojik rám (és a gyerekére is, ha nem tesz azért, hogy megoldja, képzelem milyen apa lehetett, akinek a nagyi vagy a tesója neveli a gyerekét.. ). Ha az én gyerekem ilyen frusztrált lenne, minden alkalommal beszélnék vele, ölelgetném, de mikor kell, szigorú lennék. Nem a harmadik fél dolga ezt rendezni, hanem apának. Megtűrnie meg kell, szeretnie nem! Nem is kell anyának neveznie, te vagy Zsuszi, aki szereti az ő apukáját, és biztos a gyerek is szereti az apukáját és azt akarjátok mindketten, hogy neki jó legyen, illetve te őt is szereted(amit erősen kétlek, hisz nem is szól hozzád) és jót akarsz neki, és tudod, hogy sosem leszel az anyja, mert ő különleges volt, rajta van a kissrácon az anyja összes vonása, és tudod, hogy az apukájánál sem léphetsz soha az anyja helyébe, neked nem is az kell, hanem egy másik hely, apa mostani szerelme, illetve egy felnőtt, akire a kissrác mindenben számíthat, pont annyira, sőt talán jobban is, mint a szomszéd nénire" Ezt mind az apjának kellene neki elmondani, majd ha meglágyult, akkor neked vele kettesben.

A jövendőbeli férjed rossz apa és rossz férj lesz. Mindig kell neki valaki, aki megoldja helyette a problémákat.. két gyereket kapsz egy helyett, visszavehetnél az anyai érzésekből, illetve nem kellene hazudni, hogy szereted a fiút, aki nem szól hozzád. Max sajnálod, ami vele történt, meg okos, szép gyereknek látszik, de nem ismered, mivel nem beszél veled, nem szeretheted.