Akik sosem kiabálnak a gyerekkel, hogyan oldják meg ezt a szituációt?

A nem kiabálás és a kiabálás között van azért átmenet. Ha sokszor csinálja ugyanazt a rosszaságot, akkor határozottabban rászólok, ilyenkor általában abbahagyja.

Semmi baj nincsen, hogy egyszer kiabáltál vele, legközelebb próbáld határozottan felszólítani hogy ne.

Rosszcsontkodik, játszik. Vannak elég "érdekes" ötleteik. Sokszor, nagyon sokszor el kell mondani. Illetve elterelni a figyelmét és/vagy fizikailag megakadályozni hogy folytassa.

Lesz ez még durvább is. ;)

A lànyom mindent csinàl, amit nem lehetne (pedig nincs tùlszabàlyozva, a veszèlyes dolgok tiltòlistàsok).

Ilyenkor elterelem a figyelmèt, nekünk a hatàrozottan ràszòlàs sem segìt, csak ez.

Van az a hely és szituáció, nem vagyok szent, de ez nem az a helyzet. 2 éves kor alatt egyik gyerekkel se kiabáltam.

Ilyen esetben: kiemeltem a helyzetből, arrébb vittem, adtam neki valami érdekeset vagy felemeltem, hogy lássa éppen mi készül, esetleg beraktam az etetőszékbe és adtam neki valamit enni, míg várt.

Egy kisgyereknek 1000-szer is el kell mondani, míg megért valamit és nagyjából 5000-szer még meg is fogadja.

Gyakorold a türelmet, mert a dackorszakban rosszul jársz.

Én vennék neki egy játékkonyhát, amiben van sütő, amit tekergethet :D Na jó, ez lehet, hogy buta ötlet.

Esetleg hagyd, hogy “segítsen” a tekerésben, és utána menjetek el, foglald le valami mással, ha pedig kész a kaja, akkor engedd neki, hogy megint segítsen.

Vagy vannak azok a matatófalak vagy mik.. házilag is könnyen össze lehet barkácsolni, lehet rá rakni villanykapcsolótól elkezdve, a kis láncos záron át, tekergetős gombot..

De tényleg csak a figyelemelterelés segít, vagy.. próbálj meg még határozottabban rászólni.

Tulajdonképpen pont azért nyúlkál vissza, miután rászólsz, mert nem vagy elég “meggyőző”, ezért játéknak veszi.

Ez csak akkor szívás, hogyha valami veszély van, ami miatt rászólsz, és neki az ugrik be, hogy “anyával megint játszunk” és csinálja tovább, meg feszíti a húrt..

Egyszer láttam egy gyereket, aki vigyorogva szaladt, az anyukája meg ordította a nevét, és futott utána, a gyerek hátranézett, vigyorgott, és szaladt tovább, mint a golyó... Ha nincs ott az a csávó, aki elkapta.. akkor mosolyogva kiszalad az éppen érkező busz elé...

"Nem hiszem el, "

Nem volt, de ne hidd el, ha attól jobban érzed magad.

Én annyira nem érzem, mert az 5 évessel az egész nap egy ordítás, de a lassan 2 évessel akkor sem, ahogy a most 5 évessel se volt alkalom kicsiként. Egyszerűen a nagyhoz képest semmivel nem tud kiborítani. Nem azért mert nem csinál semmi "rosszat", hanem azért mert ez nem tudatos rossz, hanem a világ felfedezése. Természetesen nem hagyom rá, nevelem, de nem kell ordítanom hozzá.

Mondjuk azt két gyerek mellől se tudom elképzelni, hogy hogy tudja feltekerni a sütőt? Hol vagy te olyankor? Hogy nem figyelsz rá? Hogy lehet egy 1 (!) évest ennyire szabadjára engedni?

Rég súlyos sérüléseket szenvedett volna mindkét gyerek, ha olyan hanyag lennék, hogy felügyelet nélkül hagyom a működő sütőt. Közelébe se mehetnek egyedül. Ha nekem kell ott hagynom a tűzhelyt, viszem magammal a gyereket is.