Extrovertált gyerekek szülei, hogyan "kezelitek", hogy kicsi ennyire nyitott?
Sziasztok! Adott egy 1.5 éves kisfiú, aki nagyon nyitott, extrovertált. Nagyon szereti a gyerekeket, de igazából a felnőttekkel (ismerősökkel) is jól kijön. A problémám, ha lehet így nevezni, az hogy néha túlzottan nyitott, ölelgeti, fogná más gyerekek kezét, már már belemászik az aurájukba, ismerkedne. Leginkább ismerős gyerekekkel csinálja ezt (pl utcabeliek) de sokszor látom, hogy ez a legtöbb vele egykorúnak nem tetszik, sok, amit valahol meg is értek, főleg ha az adott gyerek kicsit félénkebb. Szépen, az ő nyelvén próbálom elmagyarázni, hogy nem kell körbefogni xy-t, csak próbálj vele játszani, stb... Általában meg is érti és nem zaklatja őket hevesen. Játszótéren, ismeretlenekkel ezt azért nem csinálja, közeledik, de nem mászik bele az intimszférába.
Ma találkoztunk az egyik kisfiúval, akivel 2-3 hónapja látták egymást utoljára. Az én fiam nagyon örült neki, megölelte, fogni akarta a kezét, vitte volna ide-oda, de a másik kisfiúnak ez nem tetszett, hívta az anyját, hogy mentse meg :). Kicsit elszorult a szívem, megértem mind a 2 gyereket.
Szóval a kérdésem arra irányulna, hogyan élitek ezt meg? Mint mondtam, próbálom "visszafogni", ne legyen ennyire rámenős, de leszidni sem akarom, azért mert barátkozni szeretne.
Félek, hogy a bölcsi - oviba túl sok lesz az én gyerekem másoknak és nem fogják szeretni, mert túl sok :(
Bár lehet, ez még változni fog.
Köszönöm szépen a tapasztalatokat előre is!
Szerintem ilyen pici korban nem igazán van értelme magyarázni vagy megpróbálni a temperamentumát befolyásolni. Hívd ilyenkor arrébb.
Pár hónap alatt nagyon sokat okosodik és megjelenik valamennyire a világkepében hogy meg akar felelni, de ezt sem kell túltolni.
Hangos, extrovertált gyerek, az enyém is az, nem ő a bezzeggyerek az utcában, idővel viszont jó döntésképesség, bátorság, nyitottság lehet a tulajdonságaiból, a normákat megtanulja. Értelmetlen tiltások csak összezavarják.
Nekünk a párom nagyfia is ilyen, én is mindig azt hittem hogy többször kelkene rászólni, hangos volt a buszon, belebeszélt a moziba még kisiskolásan is stb,.azért persze nyilvan szóltunk.
De most az lett vele, hogy ahogy kiskamasz lett, már magától törekszik rá, hogy "jól viselkedjen", és viszont nagyon értelmes, talpraeesett, optimista fiú.
Bocsánat, hogy csak most...
Köszönöm szépen a válaszokat, nagyon hasznosak voltak!
Van kutya és cica is. Ez jó ötlet, nekik is belemaszik az arcukba, de ők hagyják, sőt szeretik 😬 de ha ilyen van, igyekszem neki elmondani, hogy másképp közeledjen.
Azért szerencsére annyira vadul nem zaklatja őket, de jobb, ha figyelek erre, mielőtt rászolnak. Egyik ismerősöm kisfia odament az egyik bevásárlóközpontban egy kislányhoz, nem csinált semmit, csak közel ment hozzá es mosolygott. A kislány anyukája elrantotta a kislányt és raszolt ismerősömre, hogy ne engedje már ennyire közel a gyerekét :(
Na az ilyen szitu azért roppant kellemetlen és rossz :(
Kedves utolsó, szerintem a gyerekek folyton változnak. Tuti az enyém is visszahuzodobb lesz majd később 😆
Kedves mindenki.
2.5 éves lett a fiam és valóban "érettebb" lett. Nem maszik bele az aurába, kicsit szégyenlős is lett, de 10p utan feloldodik. Változnak a gyerekek, de még mennyit:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!