A totyogós kisgyerekekre sokszor miért ripakodnak rá a szülők, ha pl. kiburítják véletlenül az innivaló vagy elesnek?

Nekem nincs gyerekem, de kutyásként én is belelátok ebbe: totyogós gyerek jön a kis motorjával, egyenesen nekünk. Úgy húzom ki már a falra a kutyáimat, mert a gyerek még nem érzékeli, hogy akadály van előtte, le kell húzódni egy kicsit, kerülni kell vagyis legalább nem kell lefordulni hogy egyenesen belénk jöjjön. Ugyanezek a gyerekek pont ezért esnek-kelnek, nekimennek mindennek, mert még nem érzékelik, hogy előttük van valaki vagy valami, elég fárasztó ezt folyton a szülőnek figyelni, de a gyerek nem tehet róla.

Ugyanúgy, van hogy a szülő nem figyel egy pillanatra és azt látom, hogy a gyerek elugrik mellőle, rá a kutyámra. Még nincs abban a korban, hogy megértse, hogy kérdezni kell vagy a szülőnek szólni. Az én kutyám meg pont nem eszi meg, de lehetne olyan is én meg lehetnék a felelőtlen gazdi aki a vad kutyát szelídnek hazudja és utána vakargatja a fejét, hogy nem is érti, miért falta fel a gyereket, biztos csak játszani akart. Elég frusztráló, amikor egy pillanatra nem figyelsz csak és azt látod, hogy a gyerek egy kutyát dédelget, akiről azt sem tudod, hogy veszélyes-e.

Hidd el onnantól, hogy eljut A pontból a B-be, arról szól az életed, hogy vigyázol, hogy a gyerek ne ölje meg magát és ez elég kimerítő úgy, hogy ez 24/7 figyelmet igényel és ha egy pillanatra nem figyelsz máris tilosban jár.

Ezekután ha azért borul a bili, mert kiöntött valamit, akkor ez van.

Egy csomó hülyeséget teljesen szándékosan csinálnak. Ez a természetes biológiájuk része. Azaz hiába szándékos olyan értelemben, hogy nemcsak ügyetlenség és véletlen, mert közben egyáltalán nem úgy szándékos, mint felnőtt értelemmel lenne az. Kb.úgy szándékos, mint egy “kényszer”. Mert az első 3-4 évben itt tart az agy. Vissza tud mondani neked összefüggéseket, ok-okozatokat, amiről felnőtt fejjel az lesz a benyomásod, hogy felfogta, érti, levonta a megfelelő konzekvenciát, pedig nem. Azt “tudja”, hogy az adott cselekmény “érdekes”, mert hevesen reagálnak rá.

Hiába éti, hogy valami valakinek rossz, nincs még kifejlődve az a rész, ami rossz érzéssel töltené el őt a cselekedetei káros következményeiért.

De ez sajnos rettenetesen idegesítő is tud lenni, ez a “határfeszegetés” és talán ez az első igazán nagy nevelési feladat, mert egyrészről meg kell szabni a kereteket mindig az adott életkornak megfelelően, de közben meg kemény önismereti munka és önkritika kell a szülő részéről, hogy ne guruljon el a gyógyszere.

Mindig akkor csinálják a leghajmeresztőbb dolgokat, amikor vagy ők vagy a szülő lehetőleg már kellően kimerült és pont mást csinál vagy időre kell menni stb., szóval ilyenkor baromi nehéz higgadtan reagálni, amikor a full menetkész gyerek végigönt valamit magán meg rajtad is, és ilyenek. De erre mondja Máté Gábor, hogy amikor kiakadsz, egy gyerekkori sérülésedre emlékezel tudat alatt.