A totyogós kisgyerekekre sokszor miért ripakodnak rá a szülők, ha pl. kiburítják véletlenül az innivaló vagy elesnek?

Nehéz leszokni róla és bűntudatom is volt, ha rászóltam, netán rákiabáltam ilyenért bármikor a gyerekekre.

Ösztönösen jött mindig, de minden esetben bocsánatot kértem a kiabálásért. Utoljára kb 2 hete történt az, hogy egésznap robotoltam a konyhában(utálok főzni), mikor a fiam (9 éves) szedni akart a krumplipüréből a pulton és sikerült leverni az ablakpárkányból a páramentesítőt,ami egy az egybe beleesett a krumpliba éa belefolyt a víz. Nagyon kiakadtam és elkezdtem mondani, hogy miért nem megy óvatosabban, mikor abbahagytam és megöleltem! Sírva is fakadt, de leginkább,mert oda lett a kedvenc kajája😏

Rögtön jön a mantra, hogy ez velem is megesett volna(nem mintha magamra ne lettem volna mérges) és no para.

Nem egyszerű dolog ez. Nagyobb baj lenne szerintem, ha verés követné a dolgot...

Természetes reakció hogy kiabálsz, ha elront valamit? Komolyan? Miért? Veletek is kiabáltak, mi? Velem minden sz.rért kiabáltak. Ez volt az egyik, amit nem akartam a saját gyerekeimmel szemben alkalmazni. Ahogy a kérdező is tervezi.

Gyakorlat: A sajátjaim ketten vannak, kicsik, én gyesen, tele frusztrációval, ugyhogy elgurult már a gyógyszer nálam is. A kiabálásra a lelkiismeretes lányom szánombánom arccal azt mondja: bocsánat.

Borzasztó érzés ezt látni hallani! Sose mondtam neki h így kell reagálnia. És miért is kér bocsánatot? Csupán azért, mert kapkodott, nem figyelt, szeleburdi, hiszen gyerek. El lehet neki mondani, hogy ejj nem figyeltél, és hogy máskor hogy legyen. De a kiabálás csak generálja a gyomorgörcsöt amit majd egész élete során elöjön,amikor ti is ott vagytok, ha kiborít valamit...én nem akarom h a gyerekemben ilyen plusz blokkok legyenek, eleget szed magára majd tőlem függetlenül is.

Szerintem nagyon nem mindegy, hogy véletlen vagy szándékos.

Mert nálunk volt, hogy a 1,5 éves kicsi nyilván véletlen csinált valamit amit nem kéne. Miután rászoltunk a 3 éves bátyja szándékosan megcsinalta. Mondjuk kiboritotta a poharat.

Azért nem ugyanaz.

11-es válaszoló vagyok! Sajnos vagy nem sajnos, de nem vagyunk egyformák. Mindenkinél más és más az ingerküszöb. Van, hogy adott szitunál fel sem veszem, helyrehozzuk és haladunk tovább. Van mikor magamban fortyogok, de megoldjuk és megyünk tovább. A legrosszabb esetben elgurul a gyógyszerem, hirtelen harag módjára szólok, de az is rövid ideig szól és bocsánatot is kérek, ha nem kellően reagáltam le a dolgot.

Viszo t tudom, hogy az már az a kategória volt, amikor lustaságból vagy nemtörődöm hozzáállás miatt történt a dolog.

Jó kérdés. Nálunk nem szokás ilyesmiért ordibálni. Valünk is előfordul, hogy kiborítunk vagy lelökünk valamit.

Mi ilyenkor mondjuk neki, hogy hozzoon egy konyharuhát, töröljük fel. Most másfél éves, cuki, ahogy ilyenkor magától szalad a konyharuháért.

Persze van, hogy direkt pocsol, olyankor nem reagálunk különösebben. Úgy meg már nem is érdekes.

Nekünk gyerekkorunkban anyám simán lekevert egy pofont ilyenkor. Sokra ment vele... A baleset azért baleset. Ráadásul tesóm közepesen mozgássérült. Szegény mindig elejtett valamit. Olyankor gyorsan feltakarítottuk együtt, mielőtt anyánk észrevenné. Közben én próbáltam szegényt nyugtatni, hogy bárkivel előfordul ilyen(szegény ilyenkor mindig magábazuhant). Nyilván ez már nem totyogós kor volt, de akkor is felesleges az agresszió.

Én meg tudom érteni a szülőket akik rászólnak. Én például folyamatosan elejtettem a poharakat és mellette hetente egyszer bepisiltem, mert úgy belemerültem a játékba. Felnőtt fejjel gondolkodok és nem tudom megmagyarázni egyiket sem miért. A játékot nem hagyhattam félbe, mert nem lett volna ugyanolyan ha félbeszakítom és folytatom ahonnan abbahagytam. Nem tudom megmagyarázni miért éreztem így. A poharakat meg nem tudom hogy ejtettem el, de ahogy a kezembe adták, pár másodperc múlva pottyant is ki.

Nagyon sok munkát adtam ezzel a szüleimnek, ezért sosem emékszem vissza negatívan arra, hogy volt amikor ilyenkor leszídtak.

Ugyanígy nem leszek mérges ha egy anya a jelenlétemben rákiabál a gyerekére és nem egy TV sorozatba illően leül a gyerekével és beszél vele az érzéseiről, aztán táncolnak, énekelnek és ölelkeznek.

Egy eset volt amit láttam és a mai napig nem tudtam elfogadni helyesnek, amikor az anya a kisgyereke fejét verte a falba az utcán. De egy kiabálás még nem ez a kategória szerintem.