Ha valaki ezt látja a nyílt utcán mit tehet?
Az autó lefékez, de elképesztően hirtelen. Az autót vezető nő kiugrik, rángatja az anyósülés felőli ajtót, aztán a mögötte lévőt felváltva míg végül sikerül kinyitnia. A gyerek ekkor már látszik hogy nem ül a helyén, a testvére felé menekül az autóban, aki mellette ült. A nő behajolva az autóba üvölt és közben üti a gyereket, aki olyan 4 maximum 5 éves. Mint hallhatja az egész utca a probléma forrása az, hogy a gyerek a szélvédőt dobálta valamivel. Ilyeneket ordít a nő, hogy "Dobálózol még?" "Azt akarod, hogy meghaljunk?". Ezután kirángatja a gyereket, aki üvölt, és leönti vízzel egy flakonból, amiért hisztizik. Közben már azt mondja, hogy "Megmondom apádnak, hogy nem megyünk délután sehova!" Visszaülteti a gyereket az autóba, dd az ablak le van engedve, és mikor elindulnak, méterek is hallani, hogy üvölti a nő az előzőeket.
Többen láttuk. Az egész 3 percnél nem lehetett több. Az egész úgy játszódott le, mint egy film, teljesen lebénultunk. Férfiak is voltak mellettem, ők sem tudtak megszólalni. Gondolkozni sem tudtam, nemhogy cselekedni bármit.
Elmondani sem tudom milyen rosszul érzem magam amióta ezt láttam, sírni kezdtem miután ezt láttam.
Ilyenkor mit lehet tenni? Semmit? Hagyni kell, mert ehhez van joga a szülőnek? Megalázta a gyereket. Nemcsak azzal, hogy megütötte, hanem hogy ezt a nyílt utcán csinálta.
Végiggondolva ti egy ilyen esetben mit tennétek? Lefogadom sokan ugyanúgy semmit sem tudtatok volna. De mégis! Ha legközelebb valami hasonlónak lennél szemtanúja mit tennél? Tennél bármit? Borzalmas elképzelni, hogy ilyen nők gyerekeket nevelnek!





És ilyenkor lenne remek visszatekerni az anyuka életének előző fél-1 óráját.
Időre mennek mondjuk orvoshoz. Beteszi a gyerekeket (írtad, hogy több volt) a kocsiba kb. 20 perc könyörgés, bepakolás, pisilni kell, nem hagy békén, wááá, wááá, ... elindulnak végre, persze késésben. Aztán jön a "Jucika piszkál, anya szomjas vagyok, melegem van, mikor érünk már oda" és a lökdösődés. Anyuka próbál vezetni, nem meghalni családostól. Ez megy még 15-20 percig, mikor elfajol bent a dobálózás és utolsó pillanatban végre meg tud állni, és elpattan az agya. És erre jöttél te és húzod a szád...

























Nem tudtál volna mit tenni, ilyen van.
A gyereknek tényleg meg kell tanulnia, hogy viselkedjen az autóban, ha dobálja a sofőrt, az balesetet okozhat.
Gondolom, hogy nagyon durva volt az anyuka, ha így fennakadtál rajta, de érthető okból volt durva.
Ha ez megnyugtat: szerintem ha a gyerek merészelt ennyire rossz lenni a kocsiban, akkor nem egy olyan családból származik, ahol rendszeres az erőszak. Engem vertek gyerekként a legkisebb indokkal is, hidd el, soha nem mertem volna hasonlót csinálni.





Mint írtad 3 perc volt az egész. Épp csak egy részletet láttál az életükből! Nem tudhatod mi történt előtte az autóban, nem tudhatod hogy viselkedtek előtte otthon a gyerekek. Valaki írta, lehet, hogy siettek valahova. De írhatnám még tovább...
Az autóban való visítást és káoszt mi sem toleráljuk a férjemmel. Baromi balesetveszélyes! Inkább kapjon egy pofont az a gyerek, minthogy anyuka ijedtében félre rántja a kormányt és neki megy valakinek vagy valaminek, aztán meg a hozzád hasonlóak írhatnának ki kérdést, hogy megelőzhető lett volna a tragédia, ha a szülő megneveli a gyerekét.
Amúgy nekem is volt olyan, hogy elől ült a gyerek és menet közben benyomta a kéziféket (gombos), baromi szerencsénk volt, hogy épp falun belül mentem 40-el...
Szóval nem, én nem ítélkezem senki felett 3 perc alatt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!