Kellemetlen helyzet, de így maradtam hiteles a gyerekem szemében. Baj, ha ez fontosabb?

Nagyon ügyes, okos kislányod van. Szerintem jól kezelted a helyzetet, ott akkor nem szóltál bele, már ez azért is jó, hogy az anyuka kicsit nyugodtan érezheti magát kellemetlenül, hogy okosabb nála egy 6 éves.

Utólag pedig jól tetted, hogy meg beszélted a lányod dal a dolgot.

A hölgy pedig ezek szerint ezt a dolgot sem kezelte a legértelmesebben.

Ha em velem ezt csinalta volna a lanyod biztos o is kapott volna egy fejmosast. 6 eves gyerek egy felnottnek kepes ilyet mondani mi lesz kesobb?

Attol, hogy nem neked mondta az iskolaban is ez lesz? Vagy az oviban?

Az a baj, hogy ez megint egy kiragadott egyoldalúan elmesélt történet..

Fogalmunk sincs hogy a másik anyuka, hányszor szólt rá a saját gyerekére előtte ugyanazért, hányszor kérte szépen, hányszor magyarázta el miért nem szabad adott dolgot. Ezeken a körökön lehet hogy aznap már 10x túlesett, és eddig bírta és már csak dühében ennyi jött ki, hogy "mert csak".

Komolyan kérdező te még sosem hibáztál? Az elmúlt 6 évben egyszer sem volt hogy utólag tudtad hogy rosszul reagáltál és bántott a dolog?

Szülők vagyunk, vannak könnyebben és nehezebben kezelhető gyerekek, ahogy vannak nyugodtabb és hevesebb anyukák. Persze a folytonos ordibálás sem megoldás, de az sem jó ha valaki minden helyzetben maga a megtestesült Buddha, mert néha igenis erélyesebben kéne fellépni.

A lányodnak természetesen igaza volt, de ezt szerintem nem szabad megengednie magának. Nem baj ha később megvédi magát ha valóban(!) szükséges, de ebben a helyzetben neki az egészhez semmi köze. Az egy másik anyuka és a saját gyereke "harca". Én biztos nem hagytam volna szó nélkül sem a te helyedben, sem a másik anyuka helyében. Bár csúnyán hangzik a mondat, de én is úgy gondolom, hogy 6 évesen azért tudja már hogy hol a helye...

Fordítsd meg a dolgot.. Te mit szólnál ha a szomszéd Pistike beleszólna abba, hogy hogy neveled a lányod, és az anyja szó nélkül hagyná?

Az én lányom is ilyen, mikor egy nagymama szidta az unokáját, hogy de buta vagy, te csak csúnyát tudsz rajzolni, akkor az enyém is megszólalt, hogy minden rajz szép, mert próbálkozott, meg olyat nem szabad mondani, hogy buta.

Én mentettem a helyzetet, de csak rosszabb lett, azóta nem állnak meg mellettünk beszélgetni.

Zavarba jöttem és olyanokat mondtam hogy “ biztos nem úgy értette, hogy csúnya a rajz, csak tudna szebbet is, vagy attól még nem csúnya, csak neki nem tetszik, kisfiú biztosan nem buta, csak butaságot csinált, a felnőttek néha mondanak csúnyát”

Nem nagyon tudok rendesen reagálni stresszhelyzetben, szerintem csak mélyebbre nyomtam a nagymamát(akiről nincs is nagy véleményem, de igyekszem rendes lenni), egyébként nem szeretem, ha szidják a gyerekeket, de beleszólni sem szeretek, esetleg ha ütik vagy nagyon alázzák őket.

Egyébként nálunk van néha “mert azt mondtam” mert én sem vagyok mindig fene türelmes lelkiállapotban. Én azt mondtam a gyereknek azért, mert olyat is meg kell néha tenni, amit nem értünk, vagy nincs idő vagy elég türelem elmagyarázni, később elmondom, vagy kicsi hozzá, hogy el tudjam magyaràzni, esetleg én sem tudom elmagyarázni, mert pontosan nem értem(csillagászati, biológiai kérdések, amiket nincs időm és energiám àtnyálazni)

Szóval szerintem fontos ez a fajta “bizalom” a felnőtt felé, hogy néha csak megbízzon benne és ne csináljon olyat, amit az mond, akkor se, ha még nem érti.