Tegnap teljesen elkeseredtem és csalódtam. Más anyuka is érzett így? Mi vált be?

Nem kell elkeseredni, még csak kicsi. Ha nem zaklatja fel, hogy elvettek tőle ezt-azt, akkor hagyd békén. Ha felzaklatja, akkor mondd meg neki, hogy menjen, és vegye vissza. És egy ilyen korú gyereknél nem feltétlenül a szülő hibája az erőszakosság, a legtöbb gyerek ilyenkor agresszívebbé válik, és csak fokozatosan lehet erről lenevelni.

Nem kell csalódottnak lenned sem, mert a kicsi érzi, hogy mit gondolsz, és csak azt fogja tudni, hogy valamit nem jól csinál, ettől pedig teljesítménykényszeres lesz. Ne csináld ezt szegénnyel, most fedezi fel a világot, majd rájön, hogy mit kell tennie, hogy érvényesítse az akaratát. Te meg legyél rá büszke mindig, nem túl szép, hogy egy két éves gyerekben csalódsz, mert nem úgy viselkedik, ahogy te elvárod.

Ne aggódj nekem is ilyen volt a kisfiam még 2 és fél évesen is. Aggódtam, hogy majd az oviban sem fogja megvédeni magát. Sokat beszéltünk erről és én azt mondtam neki mindig, hogy nem bántunk senkit, de ha téged bántanak, add vissza. Ez be is vált nekünk, egyáltalán nem verekedős, de már nem "nyuszi", ha bántják rászól a gyerekre, vagy meglöki.

Szóval megértelek, de még sokat változhat a dolog.

Dr Ranschburg Jenő válasza egy hasonló problémával kapcsolatban:

Kedves Tanár Úr!

Nagy tisztelőjeként engedjen meg egy számomra fontos kérdést. Egy 3.5 és egy majdnem 1 éves fiúcska szerencsés és boldog anyukája vagyok. A kérdésem a nagyobbik fiammal kapcsolatos. Alex boldog, kiegyensúlyozott, csintalan kisfiú, az a típus, akire azt mondják „még a szeme sem áll jól”. Korát meghazudtolóan intelligens, gyönyörűen, választékosan beszél 2 nyelven, barátságos, félelmetesen sok energiával rendelkezik. Rengeteg szeretet van benne, mégis kicsi kora (1.5-2 év) óta az agresszivitás erősen felfedezhető a viselkedésében. Eleinte rám és a nagymamákra emelte a kezét, a kistestvére nyakát rendszeresen szorongatja (így fejezi ki a szeretetét), a mai napig kezet emel rám a legbékésebb, legszerteteljesebb pillanatokban is (meseolvasás közben majd beverte az orromat)és az óvodában is kiveszi mások kezéből a játékokat és rendszeresen megüt kisebbeket, nagyobbakat. Nem értem viselkedését mert én nagyon szeretgetős, puszilgatós anyuka vagyok, kisfiamat rengeteget szeretgetem, tőlünk nem láthatja ezt a viselkedést. Tanácstalan vagyok mi a helyes út, már észrevettem magam, hogy kezdem „rosszfiúnak” látni és láttatni őt. Nagyon kíváncsi lennék mit tanácsolt.

Ezer köszönettel,

K. Adrienn

Kedves Adrienn!

Ne engedjen a felszínes jegyek „csábításának”, és semmiképpen se lássa „rossz gyereknek” a kisfiát. Életük első éveiben a gyerekek még nem nagyon tesznek különbséget az én és a másik között, képtelenek tekintetbe venni mások érzéseit, érdekeit. Így azután viselkedésük gyakran „agresszív” (pl. kitépik a másik kezéből a játékot), anélkül, hogy valóban – a személyiség szintjén – agresszívak lennének. Mindezt tetézi, hogy érzéseik is differenciálatlanok, a nagy „gomolyagban” nehezen válik szét az indulat, a szeretet, a düh, a harag és a többi érzés. Így azután – mint ezt levelében is említi – gyakran előfordul, hogy kitörő pozitív érzéseiket (szeretetüket) agresszív viselkedés kíséri. Mindez átmeneti állapot. Segítsen kisfiának abban – hiszen intelligens, gazdag szókincsű gyerekről van szó – hogy érzéseit minél pontosabban megfogalmazza, és ezekhez lehetőleg megfelelő viselkedésformákat kapcsoljon. Az óvodában pedig rendszeresen tapasztalja majd, hogy az egocentrikus viselkedés nem vezet sikerekhez a kortárscsoportban. Meglátja, néhány hónap alatt „lekopnak” ezek az az óvodáskor előtti időszakra jellemző viselkedésjegyek.