Mivel véded ki, hogy ovis gyermeked átvegye a beszédhibát a társától?

Még az jutott eszembe, hogyha dirigál, védd be a gyereket, de úgy, hogy érezze, elmondhatja az érzéseit.

Pl a másik gyerek azt mondja “Gyere te leszel a cica a játékban”, mire te azt mondod, hogy “Xy gyerek, Alízkàt megkérdezted, mi szeretne lenni? Alízom, mi szeretnél lenni a játékban?” “ Mindig meg kell kérdezni a másikat is, hogy mit szeretne és együtt kitalálni valamit. Vagy egyszer az egyik dönt, utána a másik, tudjátok, miért? Mert mindenki véleménye fontos!”

Ezt vagy reggelente/délután adod elő, vagy áthívod a gyereket és az anyja helyett is tereled a nevelését.

Egyébként rá fognak unni a gyerekre, az enyémre is fél év volt mire ráuntak, mikor ő volt az új, mindenki róla beszélt, az ő barátja akart lenni, mellé ülni, utána szépen lassan beolvadt, vannak barátai, viszonylag népszerű, de nem gyűlik mindenki köré.

A te lányod milyen?

Lehet ő sem az a "kedves" visszafogott csendes fajta.

Nálunk is hasonló a helyzet. A lányom mindig a "rosszakhoz" húz. Az az érdekes és vicces neki. A többiekkel uncsi a játék. El kell fogadni. Lehet a másik kislány anyukája sem örül, hogy együtt játszanak.

Az én gyerekem is tisztán beszél. Viszont ő is hazahozta a különböző beszédhibákat stb. Ilyenkor mindig megkérdezem ki beszél így, és utána rászólok, hogy én Hannával akarok beszélni nem a Lilivel. És akkor visszatér.

A káromkodásról meg annyi, hogy múltkor vásárlás közben egy pasi olyat káromkodott, hogy majdnem reflexből leszidtam. 😊

Szia, én olyan kislány voltam, akit ugyanígy elmart mindenki mástól egy ugyanilyen agresszív kislány, hogy én vagyok az ő barátnője és nem játszhatok mással. És ugyanígy nem voltak ellene eszközeim, mint a te lányodnak, mert félénk voltam, érzékeny, otthon nem tanultam ilyen eszközöket, plusz apukám is agresszív volt otthon, anyukám meg tűrte, hát ezt tanultam el.

Mint ilyen múlttal rendelkező nő nagyon szépen kérlek, hogy segíts a kislányodon. Nekem senki nem segített, elbagatellizálták, anyukám még örült is, hogy van "kis barátnőm", ő se volt oda érte, de hát ha egyszer "én választottam". De én nem választottam, és ezt nem tudtam elmondani, sőt, én éreztem rossznak magam, hogy nem szeretem, másra vágyok, azt hittem, az én hibám, és normális, hogy minden nap rosszul érzem magam az oviban, ez lett az alap. Aztán általános iskolában természetesen az első nap megtalált egy ugyanilyen kislány, ezek kiszagolják a gyengeséget, én meg már megszoktam addigra. Az általános iskola mind a nyolc évében végig terrorizált, amikor mással akartam játszani, még öngyilkossággal is fenyegetőzött, én meg megijedtem, komolyan vettem. Anyukám őt se szerette, de hát "nem tudott mit tenni". Szerintem igenis tudott volna. Középiskolában szabadultam meg tőle, de akkor már nagyon sokat torzultam, károsodtam, nem találtam a helyem, idétlenül szerepet játszottam, úgy éreztem, én nem érdemlem meg, hogy jól érezzem magam, én képtelen vagyok úgy barátokra, szerelemre találni, mint a többi velem egykorú. Később férjhez mentem egy olyan férfihoz, aki nagyon hasonló módon sajátított ki engem, mint ezek a kislányok. Nagyon, de nagyon nehéz volt ebből kijönni, és soha nem múlnak el a következmények. Már elváltam, hatodik éve vagyok egy boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatban, mert valahogy kievickéltem a borzalmasan boldogtalan házasságomból, és szaksegítséggel összeszedtem magam. Gyerekvállalásra gondolni sem tudtam idáig, arra kellett koncentrálnom, hogy összeszedjem magam. Most 35 éves vagyok, és most kezdenék bele, hát egyáltalán nem ideális, de ez van.

Szóval én nagyon hálás lettem volna, ha segítenek nekem kievickélni a csávából, nem ment volna rá a fél életem az agresszíven rám akaszkodó piócákra, akikkel nem tudtam mit kezdeni, mert azt hittem, ez természetes, ezt érdemlem. Ne haragudj, de az én szemszögemből nézve a beszédhiba átvétele a legkisebb probléma.

Amikor nincs ott a kislány, akkor kivel játszik?

Az óvónők is tudják kik a vezérek, így lehet, hogy a gyereked jól viselkedik, de otthon őket utánozza le, mert tetszik neki.