Normális ha a kisgyerekes párok ennyit veszekednek?

Nem tudom, máshol mi a normális, a mi házasságunk ráment a gyerekvállalásra, de itt azért több tényező is belejátszott. Viszont veled ellentétben én nem készültem fel erre az opcióra, valahogy evidencia volt számomra, hogy nekem nem lesz hisztis a gyerekem. Abból indultam ki, hogy én nagyon jó baba/gyerek voltam, a férjem egy nyugodt, csendes ember, nem is számoltam azzal a lehetőséggel, hogy problémák lehetnek. Aztán sajnos lettek, olyanok, amelyekre álmomban sem gondoltam volna.

Nem számoltam azzal, hogy a férjem nagyjából minden nehézséggel magamra hagy, hogy az anyám a lelkemet is kiszekálja, és azzal sem, hogy nagyon sírós, hasfájós, nehezen alvós, később pedig hisztis gyerekünk lesz.

Az első fél év borzalmas volt, de aztán jött egy másfél éves nagyon jó periódus. Az igazi bajok akkor kezdődtek, amikor vissza kellett mennem dolgozni, és a férjem továbbra sem igen vette ki a részét semmiből.

Viszont ha neked normális hátországod van, ha esetleg már most tisztázni tudjátok, ki mennyit tud vállalni a későbbiekben, akkor ez mind elkerülhető.

Nekem nem lett volna szabad gyereket vállalnom, ebben a családban és ebben a házasságban semmiképp, de eközben meg látok magam körül egy sereg normálisan működő családot, úgyhogy szerintem ne aggódj, de az mindenképp jó, ha gondolatban ezekre a nehézségekre is felkészülsz.

Arra valóban fel kell készülni, hogyha gyermek lesz egy családban, akkor minden megváltozik.

Ha a férjed munka után hazamegy, és csak tévét néz, te meg kiszolgálod őt, akkor gondold meg, hogy akarsz-e neki gyereket szülni. Érdemes a családjában is szétnézni, anyuka mennyire volt házirabszolgája a családnak, mert akkor ő is ezt a családmodellt viszi tovább.

A szerelem édeskevés ha kisgyermekkel működő házasságot akarsz.

Gyereknevelési elveket nem árt összehangolni, bár az még sokat fog változni, ahogy meglesz a gyerek.

Mi igen sokat veszekedünk a gyerekek miatt. Igaz, nekem 2 adhd-s gyerekem van, a férjem elég sokat segít, de a család többi tagja nagyjából tojik ránk, bezzeg a kritika az megy.

A gyerekek nagyon sokat hisztiznek, mi másképp állunk hozzá, én jobban engedek, a férjem mindenáron meg akarja mutatni, hogy ki az úr a háznál. Nagyon sok konfliktus forrása ez. Sokan elválnak emiatt, főleg az adhd-s gyerekek szülei.

De egy normális, nyugodt kisgyereknek is lehet nehezebb, hisztisebb időszaka, ha meg fáradtak a szülők, kevesebb a türelmük.

Nem lebeszélni akarlak, csak hogy tudd, a gyerekvállalás nem éppen könnyű, bár manapság tabu erről beszélni, mert az az elvárás, hogyha valakinek kicsi gyereke van, akkor annak boldognak kell lennie. Ehhez képest általában a kisgyerekes anyukák kialvatlanok, hisztisek, depisek.

"És azért szinte mindenki azt mondja, hogy ok rohadtul nem könnyű, de végülis nem bánták meg."

Szerintem ilyet értelmes ember nem is mer kimondani, mert ezzel azt sugallná, hogy nem szereti a gyerekét, illetve ha egy ilyen mondat után bármi történne a gyerekével, sosem tudná megbocsátani magának. Ez egy nagyon bonyolult dolog, mert az emberbe genetikailag bele van kódolva, hogy szeresse a gyerekét (normális esetben), ezért állati nehéz bevallani, mennyivel jobb/könnyebb volt azelőtt. Viszont mivel szeretem a gyerekem, biztos, hogy arra fogom nevelni, hogy rohadtul gondolja meg, mikor és kivel vállal gyereket, mert egy állati nagy lutri az egész, amelyből jellemzően a nők jönnek ki rosszul.

És az egyik legnagyobb hiba, amit a társadalom elkövet a nőkkel szemben, az a folyamatos nyomasztás.

Na, mikor mész már férjhez? Mikor jön már az a gyerek? Te nem akarsz???! Úristen, te nem is vagy nő! És, mikor jön a következő? Micsoda, te azt akarod, hogy egyke legyen? Nem vagy te normális! Az egykék önzők és életképtelenek! A legtöbb, amit a gyerekednek adhatsz, az egy testvér! És, lesz harmadik? Miért nem? Ahol elfér kettő, ott elfér a harmadik is! Azért az az adókedvezmény se lenne ám rossz! És a CSOK? Azt nem is akarjátok igénybe venni? És így tovább, és így tovább, közben anya szépen tönkremegy a munkahely/háztartás/gyereknevelés mókuskerekében, apa meg kapuzárási pánik idején lecseréli valamivel fiatalabb évjáratra.

Tisztelet a kivételnek, tudom, hogy olyan is van, csak sajnos egyre ritkább.

IGen, valószínűleg ha nem szülnél, megbánnád. Viszont azért egy gyerekkel nem olyan nehéz. Nekem 2 van, hát, nem könnyű, amíg egy volt, sokkal könnyebben meg lehetett oldani. Most is ha csak egy gyerek van itthon, semmi gond, jut rá idő, jut rá figyelem, nem is marakodnak egymással. Jó, persze unatkozna is egyedül, de azért az egykeségnek is megvannak az előnyei.

Ha ennyire félsz, akkor szülj egyet, az is elég.