Nem tudja megvédeni magát. Mit tegyek?
Szomszéd kislány az utcán beszélgetett két osztálytárs fiúval. Az egyik fiú belekötött a fiamba, majd egy korty vizet vett a szájába és leköpte őt, mert nem adta neki oda a biciklijét. A fiam a döbbenettől csak állt, aztán bejött szólni nekem, de mire kimentem a két srác persze eltűnt.
Mondtam a fiamnak, hogy meg kellett volna védenie magát, de ő csak azt hajtogatja, hogy ő utál verekedni, meg a durvaságot is utálja. Mit tegyek, hogy ne ő legyen a célpont a suliban? Ráadásul most derült ki, hogy összevonnak osztályokat a suliban és ősztől osztálytársunk lesz ez a gyerek. Mit tanácsoltok?
Saját tapasztalataimat tudom megosztani Önnel.Gyermekkoromban sokszor voltam kitéve ilyen atrocitásoknak.
Édesanyám túl szigorúan nevelt és elnyomott és valószínű otthonról hoztam az áldozattá válás hajlamát.
Volt mikor bement az iskolába de már akkor hívtam be mikor nagybaj volt.
Semmiképp nem szabad mindenért bemenni de amikor már nagyon püfölik a gyereket akkor igen.
Másik közösségbe sem biztos jó ötlet átmenni.Én átmentem és rosszabb volt a helyzet mert megtudták,hogy már két közösséget váltottam és egyből gyanakodtak miért.Ráadásul elmentem egy másik megyébe ahol nem ismer senki ami még rontontott a helyzeten holott azt hittem pont az lesz a jó ha nemismer senki és tiszta lappal kezdhetek.A közösségből való kiemelés sem megoldás mert akkor végképp nemtanulja megvédeni magát a gyerek mert szerintem azis egy folyamat ami nem mindenkinek sikerül egyből.Anyósom évekig csendes volt és ha valaki nemúgy szólt hozzá sírt.!40 évesen kezdett arogánsabb lenni.
Abban van némi igazság,hogyha vannak barátai a gyereknek és nem szólózik akkor kisebb az esély a célponttá válásra.
Abban az időszakban voltam hajlamos az áldozattá válásra mikor magányos voltam és nemvolt barátom ill.barátnőm vagy egyedülálló kisgyerekkel.
Középsuliba nagyon zárkózott voltam szinte elszigeteltem magam a többiektől.Ez ment a serdülőkor végéig.Addig sűrűn voltam célpont majd fokozatosan csökkent a hasonló esetek száma.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!