Mi a baj velem? Valamit elrntottam? Mit kezdjek magammal?

Szia!

Arra kérlek, hogy csak akkor olvasd végig ezt a kérdést, hogyha van időd, türelmed, és tudsz kultúrált, káromkodásmentes és barátságos módon nyilatkozni!

Én egy 12 éves lány vagyok, és az a bajom, hogy a suliban és otthon is kiközösítve érzem magamat.

Ez egy hosszú történet, tulajdonképpen ott kezdődik, hogy a szüleimnek volt egy 2 évig tartó válópere, aminek az ideje alatt kaptam apukám oldaláról egy csomó ijesztő fenyegetést + negatív megjegyzéseket.Emiatt az önbizalmam kb.0-ra csökkent, elment az életvidámságom, az életkedvem és tisztára kikészültem idegileg a stressztől és a félelemtől.Ezért (szerintem) érthető, hogy anyukámnál és a suliban sokkal feszültebb voltam és hamar felkaptam a vizet.Nos, szerencsére már vége van a válópernek 3 hónapja, anyukámhoz ítéltek és fokozatosan kezd visszatérni belém az élni akarás és az életkedv.Azonban mindenzek ellenére akadnak problémáim, pl.az, hogy a suliban nincs kihez forduljak.Mármint vannak haverjaim, akikkel úgy jóban vagyok, de igazi barátom, akivel mindent meg tudok beszélni, olyan nincs.Úgy érzem, mindenki kihasznál, és látják rajtam, hogy szeretek adni mindenkinek mindent, ezért szólnak csak hozzám.Igen, én bevallom, hogy tökéletlen vagyok és néha hajlamos vagyok bántóan nyilatkozni, de olyankor csak viccelek (bár ezt nem mindenki tudja).Tudom, hogy valamilyen szinten változnom kéne, mert a hangnemem is sokszor csúnya és cinikus, ám az a baj, hogy nem tudok megváltozni.Hiába próbálok órán odafigyelni, egyszerűen "rosszkislány" beállítottságú vagyok. (Jó, persze nem török-zúzok és nem vagyok olyan borzasztóan rossz, de csínytalanság azért szorult belém bőven.) Tehát ez az egyik problémám; hogy magányos vagyok és nem tudok megváltozni.

A másik problémám viszont az otthoni kiközösítés.Úgy érzem, hogy anyukámék (anyukám, nagymamám és anyukám leendő férje) nagyon elfogultak egymással szemben, és ugyanazt a dolgot pl.a nagymamámnál természetesnek veszik, nálam pedig elfogadhatatlan borzalomnak.Ezen kívül számos alaptalan vádat is kaptam : a válóper idején azt, hogy csak a gép miatt akarok anyukámnál lenni -> ez persze nem igaz (azzal indokolta ezt a vádat anyukám, hogy amikor megjöttem apukámtól, kis idő múlva gépezni szerettem volna), mostanában pedig azt, hogy meg akarom akadályozni anyukám és a leendő férjének esküvőjét -> ez sem igaz (anyukám azzal érvelt, hogy az egyik osztálytársam szerint még korai, és valószínűéeg ez van rám hatással...no meg azzal is érvelt anyu, hogy párszor panaszkodtam a barátjára, hogy kissé csúnya hangnemben beszélt velem bizonyos okok miatt).Ezen kívül már anyukám sokszor azt sem hiszi el, hogy amikor órák után az iskolába vagyok, akkor valóban bábozok és beszélgetek (tehát hogy azt csinálom, amit mondok), hanem azt hiszi, hogy rosszalkodok és csak neki akarom azt hazudni, hogy azt csinálom, amit.

És még ott van az is, hogy szerintem - azzal ellentétben, hogy anyukám leendő fárje és a nagymamám mennyire példás anyukának tartják anyukámat - anyuból valamiféle anyai ösztön hiányzik.Ezt abból gondolom, hogy ahelyett, hogy észrevenné azt, hogy még valamilyen szinten depressziós vagyok a válóper miatt + a stressz miatt kényszerbeteg vagyok, és próbálna segíteni, még amikor mondom neki, hogy ez a helyzet, el sem hiszi.Azt mondja, hogy csak kamaszodom, és ezért hiszem azt, hogy minden bajom, és szerinte még hipohonder (bocs, nem tudom, hogy kell helyesen leírni) is vagyok...

Tehát szerinted mi a baj velem?Én rontottam/rontok el valamit?Mi az oka ezeknek a dolgoknak?

Ui:Bocs a zavaros fogalmazásért (és az esetleges nyomdahibákért), siettem.Első sorban velem egykorú lányok és ilyen téren tapasztalt felnőttek véleményét várom, de elolvasom mindenkiét!Előre is kösz!