Megőrülök! Nem bírom. Mit tegyek? (kompliált. )

16 éves lány vagyok. Az édesapám nagyon szigorú. Elmehetek úgy déltől max este 7ig HA KIKÖNYÖRGÖM 8ig a barátaimmal hétvégén. Suli után (3kor végzek) 6-ra kell hazajönnöm (nem is az hogy kell, mert apu azt akarja hogy suli után ne menjek sehova, ezt kilázadtam magamnak...). Ez így szép, meg jó, de elég rossz érzés hogy a velem egykorúak, SŐT már nálam fiatalabbak buliznak, szórakoznak nem kell idegeskedniük. 7-re 8-ra beszélnek meg találkákat egymással stb. Én nem tehetem ezt meg. Nem aludhatok a barátomnál és Ő se aludhat nálam. Apu nem is akarja megismerni a fiút (pedig lassan egy éve vagyunk együtt). 2x találkoztak max. Ha apu itthon van a barátom nem jöhet át. Mikor délután dolgozik akkor a barátom feljön. Anyukám nagyon szereti...

A számítógép tabu, szerintük sokat netezem. Oké, elismerem, van, hogy éjfélig vagyok itt. de a suli, a tanulás, a barátom, a kutyasétáltatás, az itthoni segítség elveszik az időm és csak gépen tudok beszélni a barátaimmal, sokukat jó ha havonta 1x látom. Apu most szülői felügyeletet tett a gépemre. hétvégén már 10kor ágyban kéne lennem hétköznap 8kor. Úgy szoktam elaludni hogy tv-zek. 10 előtt NEM TUDOK elaludni... egyszerűen nem megy. Ha 7-8kor elalszom felkelek 11kor és egész éjjel forgolódom. Apu mellékesen ver is minden hülyeségért. Úgy nevelt hogy "mindig mondjam meg a frankót" nos... ha összeveszünk és elmagyarázom neki a miérteket... akkor megüt(volt már minden, fojtogatás, fejemet csapkodta a falba, földbe, rugdosott taposott a fejemen...) vagy üvöltözik velem(nem szimpla kiabálás...) azt mondja hogy szégyen vagyok, sz.ar és hogy csak azért "nevel" mert kötelessége. Érződik rajta az utálat. Mindig azt mondja hogy én egy selejt vagyok, soha nem viszem majd semmire... ma megnéztünk egy filmet amiben voltak rosszul élő gyerekek (családi balhék stb) nem mondtam neki semmit és egyzser csak odafordult hozzám és közölte hogy "veled azért csinálom amit mert egy kis g.ci vagy és nem érdemelsz jobbat, téged nem foglak sajnálni" szóval eléggé úgy beszél velem... azt mondja azt kapom amit érdemelek. Van hogy tök jól megvagyunk egy hónapig is. Nevetünk játszunk... aztán kezdődik előröl. Én mindenkivel rendes vagyok aki rendes velem is. de hogy tiszteljek valakit aki magam előtt aláz meg? erős személyiségem van és nagyon érzékeny vagyok. Nagyon sokat nevetgélek de... mégis ha apu megbánt teljesen kikészülök. Most már hetente egyszer biztos hogyha együtt vagyunk megbánt valamivel. Ha sírok akkor azt mondja hogy sok filmet néztem és ne jelenetezzek meg hisztériázzak "nem áll jól" de tényleg érzékenyen érint amiket mondd, hogy mindig lehord... Anyukám sok dolgával nem ért egyet, de ... szóval a vége mindig az hogy apunak lesz igaza... neki nem lehet megmagyarázni a dolgokat. nem is érdekli... az életemből 100%ig ki akar maradni. az osztályzataimról sem tud semmit... a barátaimról sem. Mégis azt mondja ismer... hogy rossz ember vagyok... DE SEMMIT NEM TUD RÓLAM... nem is akar tudni semmit... úgy érzem tönkremegyek lelkileg. senki nem tud rajtam igazán segíteni. Nem akarok elmenni mert legalább biztos anyagi hátterem van és anyut szeretem nagyon... A barátom azt mondta költözzek hozzá(20éves) de Ő nem tud eltartani, egyetemre jár, Őt is a szülei tartják még el... és külömben is, suliba kell járnom. Apu ott úgyis megtalálna és nem akarom a barátom sem magam bajba sodorni... gyámügyisek meg ilyesmi pedig nem érdekelnek, nem akarok idegenekhez költözni vagy valami intézetbe sem... van két évem, tudom bírjam ki tartsak ki de megőrülök úgy érzem...