Szülők! Ti mit tennétek a helyemben?

Semmit.

1. Felnőtt. Ez nem az áltsuli, ahol ott kell csücsülni.

2. Te nevelted ilyennek.

Megpróbálnék elbeszélgetni vele erről, de nem azzal kezdeném, hogy "na üljünk le és kifaggatlak". Valami másról kell elkezdeni beszélni és úgy terelni a témát, hogy kicsit többet megtudj. Egyébként meg most kezdte ezt csinálni? Azért ez elég nagy baj, hogy még az órarendjébe se avat be nagyjából. Úgy értem, nem bemutatni, vagy szó szerint elmondani az órarendet, csak hogy aznap kábé milyen órái vannak, vagy nem tóm, én azért beszámoltam minden órámról. Az egy dolog, hogy 18 éves, de ki tartja el még mindig? Valahogy azért kicsit beszélgetni kéne erről vele, hogy néha azért tanulhatna is.

Ez nem most alakult ki, ez biztos. Ha most nem számol be semmiről, akkor biztos, hogy eddig se számolt be, esetleg az évek során észre se vetted, de egyre kevésbé avatott be a dolgaiba. Ez bizalmatlanság jele is. Valahogy újra barátokká kellene, hogy váljatok. Próbálj meg szentelni rá időt. Kezdheted te is a beszámolót, elmondod neki, hogy mi volt aznap a munkahelyeden, de olyanokat mondj el, ami számára esetleg érdekes. Valószínű te sem osztod meg a dolgaidat vele. Ezt a szülői példát látja, ezt követi.

Utolsó!

Valóban. Ahogy a szülő sem az ő fejostehene, takarítónője, szobalanya. Feltűnt már?

Lehet az utolsó előttinek nincs a példában leírtakhoz hasonló gyereke. Majd megváltozna a véleménye, ha lenne egy 18 éves egyetemistája, aki tojik arra, hogy az anyja apja gürizik azért, hogy iskoláztassa a gyereket, és még annyira se méltatja, hogy beszámoljon arról, hogy miért nem volt iskolában. Esetleg lógott, vagy tényleg lyukas órái voltak. És arról, hogy tanulhatna néha. Persze mindenki csinálja úgy, ahogy akarja, én, ha a kérdező helyében lennék, azért biztos szóvá tenném. Nem azért, mert tulajdonom a gyerek és nem azért, mert rabszolgája vagyok, hanem azért, mert a saját jövője a tét. Nekem az a feladatom, hogy értelmes felnőttet neveljek belőle, akinek esélye van az életben maradásra. Ha ráhagyom, hogy azt csinál, amit akar, az ő élete, megkérdezhetném magamtól, hogy vajon szeretem e a gyerekemet. Mert a normális szülő nem azért "rugdossa" a gyerekét, mert neki úgy tetszik és mert ha ő dolgozik, akkor a gyerek is "dolgozzon", hanem, mert jót akar a gyereknek, hogy boldoguljon az életben.

Szintén 32N, de nekem még csak kisgyerekeim vannak. Remélem, ha elérik a gyerekeim a kamaszkort, maradunk annyira barátok, hogy elmondjuk egymásnak a dolgainkat, és meg tudom neki tanítani a tanulás szeretetét, a szorgalmat, kitartást, felelősség tudatot.

Ha valóban csak a nem kötelezőkre jár be, tanul és sikeres vizsgákat tesz (bár ez még a jövőben derül ki ha most 18) akkor semmi baj nincs. de azért nem örülnék ha minden nap csak este jönne haza.

de szerintem egy egyetemistát ilyen téren nem nagyon lehet befolyásolni.

megmondhatod neki hogy szeretnéd ha többet lenne otthon a hétköznapokon.