A "gyerek" Angliában akar továbbtanulni. Helyeselnem kéne?
A lányom tegnap jelentette be, hogy mik a továbbtanulási szándékai. Nagyon meglepett engem is, és a férjemet is, akit annyira nem foglalkoztatja, amit nem is értek. Azt mondta, ha menni akar, úgyis el fog menni, legfeljebb nem most, hanem majd egyetem után.
Nem akarok én lenni a hibás, és az, hogy miattam ne jöjjenek be a lányom számításai. Hiszen minden szülő csak a legjobbakat kívánhatja a gyermekének. És én éppen azért nem akarom engedni, hogy előbb itthon tanuljon meg egy kicsit önállóbbnak lenni.
Nem is értem, hogy vágyhat külföldre, először azt hittem, valami múlandó dolog, amikor elmondta ezt nekem, mivel már többször is mondta azelőtt, hogy Pesten akar majd továbbtanulni. Persze állítása szerint titokban már hónapok óta kutatott a témában és nem is akart szólni addig, amíg nem biztos a saját dolgában, de állítása szerint most "nagyon az". Bölcsész szakra szeretne jelentkezni, angol-német szakra. Azt mondta, hogy itthon ezzel legfeljebb egy gyorsétteremben tudna elhelyezkedni, odakint pedig megnyílna előtte a világ, mivel a legtöbb egyetem egy évet biztosít neki német nyelvterületen egy iskolában vagy munkát is vállalhatna.
A probléma az, hogy tényleg soha sem volt az a kifejezetten társasági ember, ha értitek mire gondolok. Elég nehezen nyílik meg, még azt se tudom, Pesten mi lenne vele, nem hogy olyan messze. A lányom még olyat is mondott, hogy világot akar látni, utazni akar.
A nyáron diákmunkát vállalt (mint utóbb kiderült azért, hogy bizonyítsa talpraesettségét) és megcsinálta az iskola miatt kötelező 50 óra közösségi munkát is, talán ezek által érettebb lett, de még mindig úgy gondolom, hatalmas nagy falat lenne neki. Próbált meggyőzni, hogy a dolognak több pozitív oldala van, mint negatív, de egyik sem bizonyult elégnek, hogy azt mondjam, "Kislányom, menjél nyugodtan."
Mivel a férjemnek nincs kifogása, így most én vagyok "a ludas" a lányom szemében, ami végett össze is vesztünk. Jó viszonyban szeretnék vele lenni, nem akarok vele veszekedni, mellette akarok lenni, de egész egyszerűen úgy érzem, hogy nem engedhetem el olyan messzire, mert féltem.
Felvetettem neki azt is, hogy majd egyetemen eltölthet egy vagy két félévet Angliában, de természetesen erről hallani sem akar.
Mit javasoltok? Bízzak meg benne, és reménykedjek, hogy minden rendben lesz vele?
Köszönök előre is minden választ! Tudom, egy kicsit hosszasan sikerült kifejtenem a problémát, de valakinek muszály volt kiöntenem a lelkem.
Mindenképpen járjatok utána,hogy mik a feltételek ,mennyibe lenne ez stb.Enélkül hiába is támogatnád lelkileg,ha anyagilag nem tudjátok megoldani.
Szerintem vágjon bele ha utánanéztetek.De mindeképpen írjatok be magyarországi egyetemet is februárban az általános felvételi eljárás során.Ha mégsem jön össze,akkor is csak menjen továbbtanulni.Ismerek olyat aki a helyi egytemen tanult és több félévet kint tanulhatott. Szerintem ez is jó lehetőség.Utána is mehet dolgozni.De nyilvánvalóan könnyebb annak aki ottani ,elismertebb egyetemen végzett.
Angol-német szakkal itthon nem sokra menne,ez tény.max tanárnak, ami nem rossz,de nem lesz milliomos
Köszönöm a válaszokat. Hosszú idő után most néztem meg újra. Sok bátorító válasz érkezett. :)
Már kezdtem beletörődni, hogy ha menni akar, akkor hagy menjen. Végül szinte az utolsó pillanatban meggondolta magát, a "nagyvilágban" történt események miatt.
Néhány hete mondta ismét, hogy már bánja, hogy nem próbálta meg (már a tanárai is megírták neki a a szűkséges ajánlóleveleket, tényleg az utolsó pillanatban visszakozott), viszont azt belátta, hogy lehet, nem érezte volna jól magát.
ez egyre erőteljesebb tendencia a fiataloknál, persze csak az értelmesebb rétegnél, akiknek már természetes a néhány nyelv tudása stb. ne aggódjunk, a sötétebbje továbbra is marad itthon. már 4-5 éve is tapasztaltam, hogy a végzős gimisek értelmesebbjei evidens módon valamelyik nyugati egyetemen kerestek lehetőséget, eszükbe s ejutott itthon maardni.
vajon miért?
sztem örülj neki, ezek szerint a lányod is az értelmesebbek közé tartozik, szal én értékelném a helyedben. Nézd a jó oldalát, egy civilizált helyen fog tanulni, felnőni stb, mi ezzel a gond? és az mégse a világ vége.
konkrétan mi a félelmed egyébként? miben látod a gondot?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!