Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » A "gyerek" Angliában akar...

A "gyerek" Angliában akar továbbtanulni. Helyeselnem kéne?

Figyelt kérdés

A lányom tegnap jelentette be, hogy mik a továbbtanulási szándékai. Nagyon meglepett engem is, és a férjemet is, akit annyira nem foglalkoztatja, amit nem is értek. Azt mondta, ha menni akar, úgyis el fog menni, legfeljebb nem most, hanem majd egyetem után.


Nem akarok én lenni a hibás, és az, hogy miattam ne jöjjenek be a lányom számításai. Hiszen minden szülő csak a legjobbakat kívánhatja a gyermekének. És én éppen azért nem akarom engedni, hogy előbb itthon tanuljon meg egy kicsit önállóbbnak lenni.

Nem is értem, hogy vágyhat külföldre, először azt hittem, valami múlandó dolog, amikor elmondta ezt nekem, mivel már többször is mondta azelőtt, hogy Pesten akar majd továbbtanulni. Persze állítása szerint titokban már hónapok óta kutatott a témában és nem is akart szólni addig, amíg nem biztos a saját dolgában, de állítása szerint most "nagyon az". Bölcsész szakra szeretne jelentkezni, angol-német szakra. Azt mondta, hogy itthon ezzel legfeljebb egy gyorsétteremben tudna elhelyezkedni, odakint pedig megnyílna előtte a világ, mivel a legtöbb egyetem egy évet biztosít neki német nyelvterületen egy iskolában vagy munkát is vállalhatna.


A probléma az, hogy tényleg soha sem volt az a kifejezetten társasági ember, ha értitek mire gondolok. Elég nehezen nyílik meg, még azt se tudom, Pesten mi lenne vele, nem hogy olyan messze. A lányom még olyat is mondott, hogy világot akar látni, utazni akar.

A nyáron diákmunkát vállalt (mint utóbb kiderült azért, hogy bizonyítsa talpraesettségét) és megcsinálta az iskola miatt kötelező 50 óra közösségi munkát is, talán ezek által érettebb lett, de még mindig úgy gondolom, hatalmas nagy falat lenne neki. Próbált meggyőzni, hogy a dolognak több pozitív oldala van, mint negatív, de egyik sem bizonyult elégnek, hogy azt mondjam, "Kislányom, menjél nyugodtan."

Mivel a férjemnek nincs kifogása, így most én vagyok "a ludas" a lányom szemében, ami végett össze is vesztünk. Jó viszonyban szeretnék vele lenni, nem akarok vele veszekedni, mellette akarok lenni, de egész egyszerűen úgy érzem, hogy nem engedhetem el olyan messzire, mert féltem.

Felvetettem neki azt is, hogy majd egyetemen eltölthet egy vagy két félévet Angliában, de természetesen erről hallani sem akar.


Mit javasoltok? Bízzak meg benne, és reménykedjek, hogy minden rendben lesz vele?

Köszönök előre is minden választ! Tudom, egy kicsit hosszasan sikerült kifejtenem a problémát, de valakinek muszály volt kiöntenem a lelkem.



2015. aug. 5. 18:14
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:
100%

Nem értem a 10-est miért pontozták le ennyire, hiszen jogosak a felvetései. Szép meg jó, hogy a "gyerek" ilyen határozott a jövőjét illetően, de nem lehet szemet hunyni a piszkos anyagiak felett. Ha tudjátok (és akarjátok) fedezni, oké, ha viszont nincs meg hozzá még a kezdő tőke se, akkor bizony nem árt ha ti hármasban végig gondoljátok a lehetőségeket, hogy miből lehetne finanszírozni, mit tud ebből vállalni lányotok. Bár a nyitódból nem derül ki, hogy ezen esetleg már túl vagytok, szóval bocsi ha már tárgytalan a dolog.


Egyébként szerintem menjen, kárára biztos nem válik, főleg ha nem csak egy fellángolás a részéről, mert úgy érezi, hogy milyen trendi külföldön tanulni, hanem tényleg akarja.

2015. aug. 6. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 anonim válasza:
83%

Ez egy nagyon nehéz szituáció, az kétségtelen, de én arra hajlok, hogy engedje el. Ez egy hatalmas kaland amely által végre megszerezheti az általa oly rég áhított tudást.

Teljesen természetes ebben a korosztályban az önállósodás vágya, és az hogy ekkora fába szeretné vágni a fejszéjét mindenképpen jó jel. Én nem ismerem az ön lányát, de amennyiben talpraesett semmi baj sem érheti. ( Ha nem meri megkérdezni az utcában, hogy merre menjen, akkor nem engedném) De hogyha az anyagiakat nem is nézzük, érdemes rendelkeznie egy középfokú B1-B2 nyelvtudással, nehogy elvesszen, de hogyha angol szakra készül ezzel valószínűleg nem lesz baj.

Érdemes megpályázni egy Erasmus programot, kipróbálni ezt az élethelyzetet, mert a kint adódó nehézségek jobb embert faraghatnak belőle. Ha pedig rájön, hogy ez mégsem az ő profilja egy év és hazarepül.

Az anyai aggodalom egy nagyon nemes érzés, de néha többet árt mint használ...

2015. aug. 6. 14:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem bízzál benne. Biztos vagyok benne, hogy kellemesen csalódsz majd benne és végül büszke leszel rá!

Ha még ösztöndíjat is tud szerezni magának, igazán elengedheted.

Én is külföldön élek és korán kiröppentem a családi biztos fészekből. 18 évesen idegenben játszodtam (kosárlabda) az egyetem mellett. Szüleim egész életemben támogattak, de nem fogták a kezem. Hálás is vagyok érte. Ha másként alakult volna az életem, miattuk,...biza haragudnék...

Merd elengedni! Ez az elet rendje. Még visszamehet, ha úgy akarja, ha meg nem, amint mondtad, majd úgyis elmegy.

2015. aug. 6. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/24 anonim ***** válasza:
100%

08:35 nem kell doolgoznia kint ahhoz, hogy hitelt kapjon. Tudom, mert magam is gondolkoztam kinti tanuláson és ismerősöm is megy ki. Aki megfelel a feltételeknek az megkapja és majd akkor elkezdeni visszafizetni ha a fizetése elér x összeget később. Emellett megpályázhat támogatásokat, de ha olyan jó, akár ösztöndíjat is kaphat, igaz ez ritkább, de hát nem is írja a kérdező, hogy milyen jó a lánya.

Amúgy meg arrafelé nagyon szívesen várják a külföldi diákokat, nem olyan zárkózottak mint itt, minden iskolának külön oldala van külföldi diákoknak. Ja és Skóciában ingyenesen is tanulhat.

2015. aug. 6. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/24 A kérdező kommentje:

Köszönm a válaszokat, mindenkiét!

Végre kezdem megközelíteni a témát más aspektusból is, nem csak érzelmileg. Azt nem mondom, hogy könnyű lesz őt elengedni, de miután tegnap este mégegyszer próbált meggyőzni, azt mondtam neki, üsse kő.


Én nem vagyok jártas a dologban, nagyon sok mindent a lányom mondott, utána fogok járni magam is a dolgoknak, illetve ma már egy kis utána olvasással felmerült bennem a kérdés, hogy érdemes lenne-e valamilyen szervezethez fordulni vagy felesleges pénzkidobás lenne.


Köszönöm annak a válaszát is, aki az anyagiakról kérdezett. Egyszerű emberek vagyunk, szűkösen, de kijövünk a keresetünkből, viszont kint tényleg adnak diákhitelt és ahogy az egyik válaszoló írta, nem kell még elkezdeni a törlesztését addig, amíg nincs biztos munkahelye.


Attól félek a legjobban, hogy ha elmegy, akkor már nem fog hazajönni, csak szünetekre, hiába állít most még mást. Egyébként a talpraesettségével nem lenne baj, csak ne lenne olyan zárkózott. Félek, hogy kint teljesen magára marad.


Mindenesetre köszönöm a véleményeket. Aki akar, még elláthat jó tanácsokkal - azt hiszem, szűkségünk is lesz rá.

2015. aug. 6. 19:51
 16/24 anonim ***** válasza:
0%

2-3 év kinti angliai munkaviszony kell, hogy kaphasson diákhitelt. Nagyon ritka, hogy valakinek e nélkül adnának. Ez nem úgy megy, hogy bemész, rácsapsz az asztalra és megkapod a diákhitelt. Alapból először az egész családod gazdasági helyzetét tanulmányozzák, stb. Ezek után kaphatod meg a diákhitelt (az csak a mesében létezik, hogy minden embernek osztogatják). Pusztán gondolj bele akkor nem mindenki Angliába menne tanulni, ha ilyen kedvezőek lennének a diákhitelek?

Skóciában meg írtam én is, hogy ingyenes a felsőoktatás, viszont ott van még a megélhetési költség. Az meg baromi drága magyar pénztárcához mérve. Ráadásul Skóciában nincs annyi munka, mint Londonban. Viszont, ha van is diákmunkába fogják felvenni, ami nem éppen sokat fizet. Támogatások is pedig olyanok, hogy nem mindenki kapja meg. Emiatt otthonról támogatni kellene anyagilag, ami egyáltalán nem menne, hisz a kérdező írta szűkösen jönnek ki anyagilag. Emiatt az én véleményem szerint Anglia nem éppen a legjobb választás. Ha annyira német-angol szakos akar lenni, akkor inkább Berlin. Szerintem ott is tudná ezt tanulni, viszont ott kedvezőbbek a feltételek. Nem ingyenes a tanulás, viszont ott nem csak tandíjat fizetsz be, hanem alapból kap érte bérletet, fizetik az esetleges klub tagságiját, stb. Meg az se mindegy, hogy olcsóbbak az árak, mint Angliában.

2015. aug. 6. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/24 anonim válasza:
32%

Egyet kell értenem a Berlines válaszolóval: az hogy valaki Londonban vagy Amerikában tanul nem feltétlenül az angol nyelv hanem inkább a divat kérdése. Nem tudom mennyire van tisztában a lánya azzal a ténnyel, hogy Londonban egyre kevésbé fogadják szívesen az idegeneket... Ez egy bevándorlás előtti probléma, egyszerűen az angol ember Londonban nehezebben tud érvényesülni a rengeteg külföldi mellett.

Még egy indok Berlin mellett: a német jóval nehezebb nyelv az angolnál, így nem is árt ha inkább német ajkúak között van.

2015. aug. 7. 09:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 anonim ***** válasza:
70%
21:25 akkor azt mondd már meg, hogy az a sok egyetem aki kirakja a honlapjára, hogy miként lehet elkezdenui nála tanulni és hogy kaphat diákhitelt, miért nem említik sehol, hogy dolgoznia kell előtte?? Az ismerősöm, akinek kb 5 egyetemről kültek ajánlatot a felvételére, és akinek megvan hozzá a külföldi nyelvvizsgája, emelett ugyanolyan egyszerű ember mint a kérdező, mégis hogy a franba utazik akkor ki pár éten belül tanulni? Te valahol nagyon el vagy tévedve.
2015. aug. 7. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/24 anonim ***** válasza:

Amúgy meg Anglia nem csak Londonból áll. Vannak olcsóbb helyek is. És nem minden jöttmentnek osztogatják a hitelt, hanem azoknak akik megfeleltek a nehéz felvételi követelményeknek és szükségük van rá. És hidd el, az hogy csak akkor kell visszafizetnie a több milliós tandíjat amikor már van rendes munkája még mindig nem igazán kedvező. Mert az a több milliós adósság még így sem igazán vonzó sok embernek főleg a magunkfajta magyaroknak. Ezért nem megy mindenki oda, meg azért mert nem tud elég jól angolul, nem azért, mert nem igaz, hogy adnak hitelt.

Amúgy meg a zárkózottság és a talpraesettség két különböző dolog. Én elvagyok hetekig embertársaság nélkül, ettől még meg tudom oldani ha valami gondom van.

2015. aug. 7. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/24 anonim ***** válasza:
100%
Ha minden jól megy, én 2 év múlva - 19 évesen- fogok Londona költözni egyedül. Anyum teljes mértékben támogat, hiszen ő sem akarja, hogy itthon havi 80-ból tengődjek... Támogasd.
2015. aug. 8. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!