Ideges vagyok ha valamit egyedül kell elintéznem! Ez normális?
Egyszerűen ideges leszek már a gondolattól is, ha idegen emberekkel kell pár szót váltani. Pl eladótól kérni valamit, megkérdezni, hogy van-e másik méretben a ruha stb... Nagy hipermarketben nem parázok, ha "önkiszolgáló" a bolt, és nem kell elmondanom az eladónak,hogy mit szeretnék. Most is le kell mennem a gógyszertárba, legszívesebben kis se mozdulnék a házból. Lehet, hogy azért,mert ebben a gyógyszertárban nem egyszer voltak velem bunkók, és flegmák. Annyira retardáltnak érzem magam. Képes vagyok az utolsó pillanatig húzni a dolgokat, és zárás előtt 10 perccel ugrok be, persze azt megértem, hogy akkor nem örülnek nekem. A végén mindig eljutok odáig, hogy megkérdezem, amit akarok, de előtte és utána is, főleg közben :D remeg a hangom, és kalapál a szívem.
Nektek volt már ilyen? Miért van, lehet valamit kezdeni vele? Pszihológushoz nem tudok menni, mert ugye ott is időpontot kell kérni, ami meg ugye nem megy :D Anyámnak meg nem beszélek ilyenről, mert egyszer megemlítettem, annyival le voltam rendezve, hogy felnőtt vagy, intézd el... Tanács?
17/L
Én is ugyanilyen vagyok, de én dadogok. Egyszerűen lefagyok ilyenkor. Holnap is megyek buszzal egy másik városba és a jegyvásárlásnál rettegek hogy dadogni fogok. Tavaly mamáéktól jöttem akkor is kértem a jegyet és dadogtam legalább 5 percig, olyan ciki volt :(
Anya még logopédushoz sem visz el, mert azt gondolja meg tudom oldani egyedül is pedig nem :(
Nekem egy kicsit segített hogy itthon olvasok és nem magamban hanem hangosan, mint iskolába a hangos olvasás
14/L
Nincs problémám ügyintézésnél, viszont gyógyszertárban szinte mindig úgy szoktam, hogy leírom egy cetlire (nyomtatott nagybetűkkel), hogy mit szeretnék, és egyszerűen a gyógyszerész orra alá dugom: "Jó napot kívánok! Ezt kérném!".
Egyszerű, gyors, diszkrét (nem hallja senki, hogy épp hüvelygombára vagy aranyérre kérsz gyógyszert) és így az is fix, hogy nem tudok belebakizni a gyógyszer nevébe.
Sose néztek még hülyének emiatt, rengetegen így csinálják.
Persze ez a ruha- és egyéb vásárlásra nem ad megoldást, de legalább a gyógyszertárt kipipálja.
Voltam gyógyszertárban, most kivételesen nem flegmáztak velem, hanem normális felnőttnek néztek végre, és nem egy lábtörlőnek, akinek köszönni alig akarnak. :)
Persze az idegesség megint megvolt előtte.
köszönöm az eddigi válaszokat, megnyugtató, hogy nem vagyok egyedül az ilyen kis hülyeségeimmel. :)
A te korodban még én is ilyen voltam, majd kinövöd! :)
20/F
Szia!
Én is ilyen vagyok bár kicsit idősebb tőled (23 éves).
Azt tanácsolom mint egy másik hozzászóló, hogy gyakorolj minél többet.
Nálam még abban is kimerült ez régen, hogy nem mertem telefonálni. De azóta ebbe is fejlődtem :)
Egyszer volt olyan is, hogy a buszon nem tudtam elmondani hova kérek jegyet :D
Azt hittem , hogy az egész busz engem néz de szerencsére nem így volt.
Neked is sok sikert kívánok ahhoz, hogy legyőzd az idegességedet! 23/L
Gondolj arra hogy a te napodban lehet hogy központi szerepet játszanak olyan dolgok mint a gyógyszertáti vásárlás vagy a más méretű ruha kérése, mert nem megszokott, hanem egyedi események, de ezeknek az embereknek ez a munkájuk. Egy gyógyszertároshoz rengeteg ember megy oda naponta, és hidd el hogy nem jegyzi meg mindet. És ha fapofával kell kiadnia a 14 éves kislánynak az esemény utánit akkor nem azon fog fennakadni hogy nem tudod pontosan milyen vitamin kell vagy hogy elrontod a gyógyszer nevét. Kimész és 10 perc múlva nem is fog rád emlékezni.
Te mindenre emlékszel amit körülötted csinálnak az emberek a buszon, és napokig gondolkodsz utána hogy milyen ciki volt hogy elejtette az a csaj az aprót és a tömegben össze kellett szednie? Ugye hogy nem? Neked ez a rutinszerű, és ennélfogva érdektelen. Nekik a te "bénázásod".
Ezekkel az emberekkel nem kötődsz össze egy életre, mi lesz ha hülyeséget beszélsz, vagy elrontasz valamit? Semmi. Mindketten folytatjátok a napotokat és egy héten belül meg sem ismernétek egymást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!