Ha ennyi idősen kb 2 hetente iszom, abból később mennyire lesz baj?
Én is kocsmáztam 15évesen.
A családom remek volt, nagyon jóban voltam és vagyok a szüleimmel, a nagyszüleimmel, havi egy kisebb veszekedésen kívül (ami egy sima "megintrendetlenségvan, takaritsdösszeaszobád szintű) semmi bajunk nem volt egymással.
14 éves koromtól kezedetben heti egyszer nagyon berugtam 16 évesen legalbb heti 3 szor beültünk sörözni, vbkzni(nem kiütésig). Vagy sui helyett lógtunk és italozgattunk, mert az menő és poén volt. akkor ügy gondoltuk.
19 évesen fősulim első szemeszterében minden nap ittunk, még vasárnap is. hétfőtől csütörtök koli, péntek szombat haverok otthon, vasárnap lightos sörözéssel zártuk a hetet a koliban. nem seggrészegre, csak spiccesre. Második félévben megfogadtam, ha túlélém, és nem vágnak ki, és nem csúszok el tárgyakkal, akkor megcsinálom a sulit és nem iszom már csak alkalmanként(és a mikrócsere, és a zokniváltás nem alkalom) Azóta leépítettem az ivást, 20 évesen megismertem egy csodás lányt, aki szerinttem szóba sem állt volna ha tovább ezt az életmódot folytatom. A volt csoporttársaim zöme mondhatni alkesz ma is, 10 év telt el, azóta is hetente többször isznak, és úgy megöregedtek mint állat. Nem sokat isznak inkább komcsáznak, még mindig együtt a csapat egy része, az életük része az ital. Heti többször összejárnak. Amúgy boldognak tűnnek, ha néha összefutunk, igaz kötelező az ivás, de én nem csapódok hozzájuk csak ritkán. Van aki arra fogja, hogy gáz otthon az asszony, mert az amúgyis hülye és ahaverokhoz menekül, más arra esküszik, hogy neki nem is kell család csak a csapat....
Szóval elsülhet rosszul is, de ez annyira egyén függó, hogy mekkora akaraterőd lesz 5-6 év múlva és abba bírod é hagyni. Mindenesetre rizikó, mert hozzászokhatsz, és betegneg nem fogod érezni magad, így mindig lesz ok és kifogás, hogy miért nem sok heti többször inni, meg amúgy is pár sör. Az egyik srácnak ma 6 sör csak pár sör, és tényleg józannak is néz ki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!