Egyedemisták. Mennyi pénzetek van vásárolni?
Nekem általában nem sok. Két szakon tanulok egyszerre, szóval a tanulás mellett nem igazán fér bele az időmbe év közben a diákmunka. Nyáron viszont szoktam dolgozni, olyankor jóval több pénzem van. Év közben általában azt csinálom, hogy összespórolom a pénzem egy-egy drágább darabra, vagy ha éppen azt szeretnék vagy az kell akkor ruhát vagy vásárlási utalványt/pénzt kérek ünnepekre (karácsony, szülinap, névnap) és abból veszek. Az is elő szokott fordulni, hogy ha már nagyon kell valami akkor anyukámmal elmegyünk vásárolni és megveszi nekem, de az ugye nem az én pénzemből megy. Amíg otthon laktam addig amúgy én is sokat és rendszeresen költöttem ruhákra, cipőkre stb. Viszont az egyetem miatt elköltöztem otthonról és most már nem az van hogy nyugodtan szórhatom a pénzemet bármire, mert úgyis azért kapom, tök mindegy, hanem az hogy ha nem osztom be rendesen akkor nem lesz mit ennem a hónap végén. Szoktam kapni ösztöndíjat, havonta 20-25 ezer körül, annak egy részét tavaly ilyesmikre raktam félre/költöttem el, most viszont másra gyűjtök szóval ez már nincs.
Ha összeget kellene mondanom, akkor ünnepekkor kb. 20-30 ezer forintot kapok, vagy hasonló vagy talán még nagyobb összegben kapok ruhát, ha azt kérek. Ha csak úgy magamnak veszek valamit akkor mondjuk 2-3 hónapba telik összegyűjtenem 5-10, esetleg 15 ezer forintot (egyéb kiadásoktól függően), de mondjuk kb. 3000 az amit el tudok költeni egy hónapban, ha nem gyűjtök másra. Nyáron szintén attól függ, hogy kell-e másra, de akkor ha akarnám akkor az egész fizetésemet elkölthetném ilyesmikre (nem teszem).
Én nem tudnám úgy havi szintre lebontani az összeget amit költök mint te, nem havonta vásárolok hanem akkor ha kell valami. Olyan is volt, hogy fél évig nem vettem semmit. Arról hála az égnek azonnal leszoktam, amikor egyetemre mentem hogy állandóan vásárolgassak és feleslegesen szórjam a pénzt. Meg amúgy van egy olyan szokásom, hogy vagy drága cuccokat veszek vagy turkálósat, szeretem hogy jó minőségű, egyedi cuccokat lehet találni. Ritkán van időm/alkalmam elmenni turiba, de olyankor kevés pénzből sok mindent tudok venni :)
Nekem pofám leszakadna, ha ennyi pénzt költenék a szüleim pénzéből egyetemistaként. Én nem tudok melózni suli mellett, úgyhogy a nyári diákmunkáim pénzét, valamint a tanulmányi ösztöndíjamat szoktam költeni, néha kérek csak pénzt a szüleimtől, de akkor is szégyellem magam. Ők persze szívesen kisegítenek, de számomra meg elég nagy támogatás az is, hogy "ingyen" lakhatok itthon.
Meg egyébként nekem az értékrendem sem olyan, hogy vagyonokat költsek ruhára meg kiegészítőre, meg mittudomén... Ha költök pénzt, akkor azt általában ajándékokra, kajára, szórakozásra költöm (mozi, színház, koncert).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!