Miért kell rám erőltetni a gyereket, hogyha én mondtam, hogy tőlem ne várjanak semmit? Mit mondjak, hogy felfogja?
Az anyámnak 40 évesen lett egy második gyereke, ami nem is zavar. De én mondtam, hogy szerintem egy olyan házasságba, mint az övé a mostohaapámmal, minden kéne, csak gyerek nem. Nem csak én gondoltam ezt, hanem a rokonok és a közeli barátok, akik ismerik őket.
De jött a szöveg, hogy csak féltékeny vagyok. Mondtam, hogy rám ne számítsanak ebben, nekem most per pillanat elég sok fontosabb dolgom van a babázásnál és el is fogadták, mondták, hogy "észre se fogom venni".
Aha.
Azóta egy éjszakát nem aludtam végig, csak a gyereksírás megy, folyton megkapom, hogy semmit nem csinálok itthon, sose jövök haza, csak este, amikor ők már mennek lefeküdni. A mostohaapám is folyton piszkál, ha meg visszaszólok, üvölt, mint a sakál (de komolyan, egyszer egy szomszéd csengetett át, hogy minden oké-e).
Ma anya itthon hagyott a féltestvéremmel és életem legborzasztóbb fél órája volt.
Ma mondtam, hogy akkor elköltözök apához, ott úgyis csak a barátnői vannak néha napján, ők meg csak átmeneti lányok és legalább van közöttük jó fej is. Erre anya kiborult, hogy nem fogok a nőcsábász apámhoz költözni, akinek minden fontosabb a pénznél és hogy nem figyelne rám.
De így se figyel rám senki, akkor nem tök mindegy?
Ott legalább jó a hangulat, nem szól be nekem senki és nem is érzem úgy, mintha valami börtönben lennék.
Mit csináljak, hogy ne akarják folyton rám bízni a gyereket, felfogják, hogy azért jövök haza csak 9-10 körül, mert utálok itt lenni és el akarok költözni?
Vegyél füldugót.Azok nagyon jól szigetelik a hangokat.Néha én is használom és akkor abszolút semmit nem hallok.Az éjszaka meg így meg van oldva.Nappal meg próbálj meg minél tovább távol maradni ahogy eddig is tetted.Ha meg rád akarják bízni a gyereket még így is akkor nyugodtan mondd
hogy ne csodálkozzanak ha valami történik vele mert te egy tized másodpercet sem fogsz rá figyelni.Mondjuk tényleg az lenne az igazi ha elköltöznél apádhoz.Mi lenne ha egyszer szépen szó nélkül lelépnél?
ha én lennék anyud helyében még a gyerek előtt téged is megkérdeztelek volna. Ebbe neked is van bele szólásod.
Próbálj meg CSAK anyuddal beszélni először hogy neked ez egy bizonyos értelemben teher. Te megmondtad hogy nem akarsz tesót és ők ebbe beleegyeztek. Szerintem egy negyvenes nőnek amúgy sem való már kisbaba , egy 16 éves nyakába meg pláne nem kellemes.
Még mindig jobb mintha te lennél terhes erre gondolj. :)
nem tudom milyen volt a viszonyod az anyukáddal a baba előtt, de talán a válaszadók akik annyira támogatják a kérdezőt hogy költözzön el, esetleg abba is belegondolhatnának, hogy 1: a kérdező tini, akik többnyire lazadnak MINDEN ellen. 2: ennek tetejébe meg kapott egy kistesot is. Elhiszem hogy nehéz 16 évesen megszokni hogy alkalmazkodni kell valakihez. De.jobb ha megszokod, mert az élet iilyen. És az hogy egész nap nem vagy otthon. Segíteni szoktál vagy csak elvarod hogy legyen kaja, tiszta ruha, rend, meg zsebpénz? Nem hinném.hogy a szüleid tökéletesek, de abban is biztos vagyok hogy te sem torod magad össze hogy jobb legyen a kapcsolatok. Úgy beszélsz arról a babarol mint ha a megtestesült Sátán lenne akit csak gyűlölni lehet. Ő nem tehet semmiről.
Vagy tényleg költözz az apadhoz, ő majd pénzel, békén hagy, mindig más női tarsasagod lesz...Biztosan jó lesz majd. Próbáld ki, legalább lesz viszonyítási alapod.
anyakent a szívem szabadna meg ha azt kellene néznem ahogy a nagyobb gyerekem letojja a kisebb tesojat. Nyilván nem várják él h te neved fél a kicsit, de azért nem szakadnal meg ha napi fél órát tudnál ra.figyelni.
Vagy megfordítom a képletet: legyél rendes velük, egyből fognak veled üvölteni. Ha már ezt is megtette és így sem változnak meg, akkor mondhatoda hogy rettenetes szülők. És.nyugodt szívvel költöznek én is a helyedben, mert akkor.nem érdemelnek meg. De amíg csavarogsz egész nap, költözése fenyegetozol, nem segitesz , és amúgy is semmi nem jó és ezt lehetoleg mindig szóvá teszed, addig ne várj csodát.
minden emberi kapcsolat a résztvevokon múlik, többnyire nem csak az egyik fél tehet arról ha rosszul működnek a dolgok.
Az a problémád, hogy a babával kell foglalkoznod, vagy az, hogy egyeltalán foglalkoznod kell valamivel otthon?
Nem mindegy, hogy csak babát nem szeretnél, vagy leszarsz mindent, és semmiben se segítesz.
A bejárónős, luxus életmódot meg addig tudod folytatni, amíg apukád él, aztán koppanni fogsz.
Nem genyóságból mondom, hanem azért, mert velem is ez volt.
Dolgozni kell, és tanulni, nem csak szórni a pénzt a nagyvilágba. Mondom ezt úgy, hogy bulikon nem olcsó ruhákat tettem tönkre, és nem olcsó italokat nyakaltam.
Az is egy megoldás, hogy apuci után fogsz egy gazdag pasit, nekem erre fiúként nem volt igényem, de előtted nyitott ez a kapu, ha az életcélod az eltartott nőként élés.
El vagy te kényeztetve, nem kicsit. Az én fiam 10 éves, de boldog, ha vigyázhat a hugára, mert imádja. Az hogy miért váltak el a szüleid, az apukádról írtak alapján nem kérdés. Anyukád szeret és nem akarja, hogy olyan ember legyél aki képtelen egy normális kapcsolatban megmaradni, mert nyilvánvalóan sekélyes.. El akarsz költözni? Ok, csak előbb fejezd be a sulidat, aztán állj meg a magad lábán. Bár kétlem, hogy erre valaha képes lennél. Akkor már most sem okozna gondot besegíteni egy kicsit otthon, tök természetesnek kellene lennie ennyi idős korban.
Én egy tengerimalacot sem bíznék ilyen gyerekre. Szegény baba!
Szia!
Nálunk is hasonló volt a helyzet, igaz, nekem a nővérem szült otthonra, a szüleink nyakára. Én sem szeretem a gyerekeket, nem bírom hallgatni a sírásukat, állandóan fájt a fejem, ideges voltam. Én sem vigyáztam rá soha.
Nálunk is az lett a megoldás, hogy inkább elköltöztem a nagyszüleimhez (a kölyök dédszüleihez), minthogy tovább hallgassam. Szerintem Te is költözz apudhoz, ha teheted.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!