Kisgyerek kis gond nagy gyerek nagy gond? Ki mit gondol erről?

Ez egy nagyon jó kérdés.

Nekem van egy 17 éves lányom, és egy 14 éves fiam. Igazából a lányommal nehéz volt a kamaszkor, folyton menni akart, ide-oda, rossz társaságba keveredett, ekkor volt 14 éves. Mikor egy nagyobb bajba keverték, akkor leszakadt a "menő" társaságról, és igaz még vannak kisebb problémáink, de én megvagyok elégedve róla, eltervezte az életét, jól tanul.

A fiam? Elképesztő, de semmi. Nem akar menni sehova, nyugodt, nem érdeklik olyan fiús témák mint a szex. Még ő szokta mondani, hogy az osztálytársai, miket vitatnak megy egymás között, tehát tényleg olyanokat, amikre már én is azt mondom, hogy undorító. Az apukája gondolkodását örökölte, és a bizalmatlanságát is a többi ember felé. Nagyon nem szereti az embereket, csak egy ember van rajtunk kívül, akibe igazán megbízik, és ő is már lassan a 30-s éveit járja, ami jobban aggaszt. Azt mondja pedig, hogy nincs senkiben se rosszban, de senkivel sincs annyira jóban.

Egyébként tehát rám, ez annyira nem igaz, hogy a kamaszkort nehezebben éltük meg, mivel alapvetően mind a két gyermekem a mai gyerekekhez képest, nyugodtak (most itt a lányomra célzok). Amikor kicsik voltak, nagyon kimerült voltam, most is, de nem miattuk.