Most ezzel mit kezdjünk?
ELSŐSORBAN SZÜLŐK VÁLASZÁT VÁROM
A fiam 14 éves. Tudom, hogy a 7. osztály milyen nehéz, mivel már van egy 17 éves lányom is, de nála sokkal nehezebb, úgy értve, hogy sokkalta keményebb a tanulás.
Kedden azzal jött haza, hogy szerdán biológia, történelem, kémia, és matek (elméletből) dolgozatot írnak, hétfőn meg azt mondta, hogy két dolgozatot írnak majd kedden, így a történelmet kedden megtanulja.
Mikor hazajöttem, még mindig tanult este 10-g, utána felkelt reggel 4:15-kor, mert még tanulnia kellet. Kikérdeztem tőle, és jól mondta, de elszörnyedtem, mikor megláttam, hogy mit tanult idáig. A történelem 3 oldal volt csupán, a matek egy és fél, olyan szakkifejezésekkel...
Szerintem szépen mondta fel, de olyan karikásak a szemei a korán keléstől, mivel ha nem reggel négy óra táján, hanem 4:30 körül kel fel. Szerdán mikor hazajött mikor jött a német tanár, belázasodott, nem tudom, hogy a fáradságtól lehetett-e a láz, de ma 1 óráig aludt.
Nem tudom, hogy kéne ezt megoldanom, nem akarom, hogy a kárára menjen a tanulás. Szólni nem tudok a tanároknak, mivel röpdolgozatot ha akarnak egy nap írathatnak akár 5-t, vagy 6-t is. Szülők, ti hogy oldanátok meg?
Én ezt nyolcadik év végén kezdtem el játszani, bár töriből nekem nem volt 3 oldalból dogám sose, inkább olyan 30 A4-es oldal vázlatból írtunk, az sokkal cukibb volt. Idén is volt hasonló... ÉN olyan 2-3 óra alatt letudom ezt a tanulást, de egész du gubbasztok felette, mert a figyelmem max 15 percig tud a törin maradni, egyszerűen olvasom a szavakat, de nem értem...
Szóval én sokáig csináltam, hazaérek 3-4 óra között, tanulok estig, fürdök stb, és olyan 10 körül alszok, és fél ötkor keltem, hogy még ugye a házikkal és más tárgyakkal is foglalkozzak. Aztán mentem nulladik órára hétre:D
Már rájöttem, hogy sokkal okosabban is lehet csinálni, pl 2 napra bontom a tanulnivalót, illetve szelektálom, mit fognak kérdezni valószínűleg és mit nem - 4,5 az összátlagom, nem túl fényes, de sajnos csak azokkal a tárgyakkal foglalkozom, amiket tovább akarok tanulni...(Matek-fizika)
Mindenesetre minden órára kell tanulni, és hétvégén se csak vasárnap du... Ez a megoldás, de nekem sose ment.:) Én mindig 1-2 nappal TZ előtt tanulok, így van sok 4-esem, ugyanis rossz jegyek+5-ös TZ-kből ilyesmit hozok ki... (Azért kútfőből a hármas megy a legtöbb tárgyból, mert ott ülök órán, szóval röpdogáim meg vannak min. hármasok.)
Tanárokkal ne kezdj semmit, a többi gyerek is 'megoldja'... Idővel rájön, hogy szelektálni kell, nagyjából a tanulnivalót, és a fontos dolgokat kell tudni főleg. Illetve, ha az órán TÉNYLEG figyel, akkor sokkal kevesebbet kell tanulnia... Ezek persze csak az én tapasztalataim, és bocsánat, hogy 16 évesként válaszoltam, de úgy éreztem talán akad valami hasznos a válaszomban..:)
Én is elég keveset alszom, állandóan zombi vagyok, vele egyidős, csak lány, DE ÖTÖST KAPOK, ÉS FEJLESZTEM MAGAM!
Teljesen természetes, mert mindenki ezt csinálja jelenleg, aki rendesen tanul.
Diák vagyok, remélem nem baj ha én is válaszolok.
Szerintem is tanulási nehézségei vannak, ennyit hamarabb meg kéne tanulnia.
Érzelmileg jól van a fiad, nem depressziós, nincsenek problémái? Otthon minden rendben van? Nekem akkor ment nagyon nehezen a tanulás, mikor gondjaim voltak, depressziós voltam és rosszul aludtam, folyton idegeskedtem, le is romlott az átlagom.
lehet, hogy csak azért olyan sok idő, mert este már egyáltalán nem fog az agya. olyankor csinálja csak azt, mit írásban kell, és nem megjegyezni való. Reggel, alvás után könnyebben megy a tanulás.
Szerintem az esti órák az elpazaroltak.
Feküdjön le hamarabb és tanuljon reggelente. Délután már csak írásbeli házi és egy kis pihenés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!