Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Most ezzel mit kezdjünk?

Most ezzel mit kezdjünk?

Figyelt kérdés

ELSŐSORBAN SZÜLŐK VÁLASZÁT VÁROM


A fiam 14 éves. Tudom, hogy a 7. osztály milyen nehéz, mivel már van egy 17 éves lányom is, de nála sokkal nehezebb, úgy értve, hogy sokkalta keményebb a tanulás.

Kedden azzal jött haza, hogy szerdán biológia, történelem, kémia, és matek (elméletből) dolgozatot írnak, hétfőn meg azt mondta, hogy két dolgozatot írnak majd kedden, így a történelmet kedden megtanulja.

Mikor hazajöttem, még mindig tanult este 10-g, utána felkelt reggel 4:15-kor, mert még tanulnia kellet. Kikérdeztem tőle, és jól mondta, de elszörnyedtem, mikor megláttam, hogy mit tanult idáig. A történelem 3 oldal volt csupán, a matek egy és fél, olyan szakkifejezésekkel...

Szerintem szépen mondta fel, de olyan karikásak a szemei a korán keléstől, mivel ha nem reggel négy óra táján, hanem 4:30 körül kel fel. Szerdán mikor hazajött mikor jött a német tanár, belázasodott, nem tudom, hogy a fáradságtól lehetett-e a láz, de ma 1 óráig aludt.


Nem tudom, hogy kéne ezt megoldanom, nem akarom, hogy a kárára menjen a tanulás. Szólni nem tudok a tanároknak, mivel röpdolgozatot ha akarnak egy nap írathatnak akár 5-t, vagy 6-t is. Szülők, ti hogy oldanátok meg?



2014. jan. 9. 18:52
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
100%
Nézd, anno én se haltam bele ennyi tanulásba, anyám se aggódott. Teljesen kiegyensúlyozott ember lett belőlem. Izgult, tanult. Tanárnak nagyon ciki lenne szólni.
2014. jan. 9. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
100%

Nincsenek tanulási nehézségei?

Mert őszintén szólva egyáltalán nem sok és nem nehéz az anyag amit meg kell tanulniuk.

Még emlékszem a hetedikre, meg jelenleg a testvérem is hozzám fordul ha valamit nem ért.

2014. jan. 9. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 A kérdező kommentje:
Nincsenek nehézségei, 4-s, 5-s tanuló.
2014. jan. 9. 19:44
 4/14 anonim ***** válasza:
100%

Ne csak dolgozatra tanuljon, tanuljon hétvégén előre. Mondtam a fiaimnak hába..., bár szerintem használhtó tanácsok.

Aki viszont a kicsiből csinál ilyen nagy ügyet, annak inkább az önbizalmával lehet baj. Vagy valaki: Ő? Ti? túl magasra teszi a mércét. Esetleg szerelmes, és azért szétszórt.

Konkrétan mondjuk ezt tenném: Kötelező lazítás, nem tanulhat egy tárgyat hosszabban félóránál.

2014. jan. 9. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
100%
Na megyek innen! hába= hiába
2014. jan. 9. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
100%

Nekem akkor is furcsa, hogy öt oldalt vagy 6 órán keresztül tanul. A tanulási nehézségeken felül lehet kerekedni, csak épp ilyen helyzetekben tűnik ki, hogy amit más két óra alatt töviről hegyire benyal ahhoz egy tanulási nehézséggel küzdő diáknak 2-3x idő kell.

Van több ilyen ismerősöm, jól tanulnak csak épp sokkal több időt kell ráfordítaniuk mint másoknak.


Egyébként kérdezd meg miért megy neki ilyen nehezen a dolog, lehet csak simán szétszórt, lehet kimaradt egy anyagrész és lemaradt vagy simán az utolsó pillanatra hagyja a tanulást. A gyereked tud rá választ adni.

A tanároknak viszont ne szólj, csak a fiad égetnéd be vele.

2014. jan. 9. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:

Attól, hogy a gyereked megszenved az ötösért, és ötöst kap, még vannak tanulási nehézségei. Ezt a mennyiséget sokkal hamarabb kéne elsajátítania, ráadásul azt is tegyük hozzá, hogy kétlem, hogy kedden közölték vele, hogy másnap négy dolgozatot írnak - előre kell készülni.

A hetedik osztály meg egyébként egyáltalán nem nehéz - a gyermekednek tényleg gondjai vannak a tanulással. Próbálj neki segíteni, hogy be tudja osztani az idejét, ne az utolsó pillanatban kezdjen el tanulni, és keressetek olyan tanulási módszert, amivel gyorsabban halad. Van, akinek elég elmondania magának párszor hangosan, másnak színeznie kell a jegyzetét, van, akinek mozognia kell, pótcselekvést kell végeznie tanulás közben, van, akinek egy új jegyzetet kell írnia stb. Nem tudom, hogyan tanul most, de szinte majdhogynem eredménytelen. Hetedik osztályban egyáltalán nem kéne ennyit küzdeni az ötösért.


Ugyan nem vagyok szülő, de ezeket úgy írtam le, hogy világ életemben 5-ös voltam mindenből, jelenleg egyetemre járok. Persze, nekem könnyebb, mert könnyen tanulok, de van két húgom, az egyiküknek tanulási nehézségei vannak, így tudom, hogy ez milyen. Amíg én megtanulok 3 oldalt másfél óra alatt (igen, kb. ennyi idő lenne szükséges hozzá alapesetben), addig a húgomnak 2-3 óra szükséges hozzá, hogy kb. tudja.

2014. jan. 10. 08:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
Tudom, hogy diák vagyok,de azt biztosra tudom, hogy nem normális az, hogy ennyi óra tanulás után tudja csak megjegyezni. Nekem 5 oldal kb 10-20-30 perc, attól függ mennyire kell megjegyezni a tartalmát. Szerintem, ha mindenből alaposan készül, és legyen mondjuk az, hogy kétszer olvas el mindent, még így sem normális hogy 3 óránál többet tanul.
2014. jan. 10. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
100%

Nem vagyok szülő ezért előre is elnézést kérek. :)


Nyolcadikos vagyok jövőhéten központi. Hétfőn 5 dolgozatot kell megírnom ,szerdán még egyet , kell prezentációt is csinálnom , magán úton tanulok még plusz egy nyelvet is és azért küzdök hogy a 4,8 meglegyen.


Viszont ha most ennyire nehezen bírja akkor mi lesz akkor ha középiskolás lesz?

2014. jan. 10. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
100%
Én is úgy írok ide,mint diák.Szerintem se normális az,hogy a fiad 7.-ben ennyit tanul.Én most kezdtem a gimit,addig napi 0,5-1,5 órát tanultam,most 1-3 órát,és így is a 3órás tanulásomban benne volt,hogy készűltem töri tz-re,fizika tz-re(féléves anyag),kémia és info dolgozatra.Sajnos én se tartozom azok közé,akik mindent nagyon hamar és könnyen megtudnak tanulni.(Gondjaim vannak a törivel,az infoval és a föcivel.)De próbáljatok valamin változtatni,mert szegény fiúnak ez nagyon nem tesz jót.
2014. jan. 10. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!