16-19 évesek! Milyen nyári programra/fesztiválra/nyaralásra fogtok gyűjteni évközben? Írjatok minél többen légyszi! (bővebben lent)
A sulimmal megyünk Angliába, arra gyűjtok költőpénzt, valamint ha valamelyik hazai fesztiválra jön előadó, akit látni szeretnék, akkor arra. :)
Te, kedves kérdező?
Ha a tanév közben sikerülne félre tenni némi pénzt, azt elsősorban a jövőmbe fektetném. Vagy egy német felkészítőre fizetném be magam, és utána nyelvvizsgát tennék, vagy elkezdenék angolt tanulni. Ha szerencsém van, a német tanfolyam talán az iskolában is indul, ami ingyenes lenne. Még bizonytalan, mert nincs meg a minimális létszám a csoport indításához, de a tanárunk megpróbál beszélni az iskolavezetőséggel.
Egyébként sajnos nem tudom, hogyan tudnék spórolni. Most is épp diákmunkát kerestem a héten, találtam is. Sőt, volt olyan szerencsém, hogy engem kerestek meg emailben, viszont én csak részmunkaidőben tudnék menni a suli miatt. Nem helybeli iskolába járok, minden nap 5-kor kelek, és általában délután 4-5 óra között érek haza, és tanulni is kell. Viszont így nem vesznek fel, eddig legalábbis sehova nem kellettem, mivel pénteken tudnék 4 órát, és szombat-vasárnap 8-8 órát dolgozni.
Zsebpénzt nem kapok, ha valamire szükségem van, arra kapok pénzt, de abból spórolni nem igazán lehet.
Nyáron viszont mindenképpen dolgozni akarok, és egyik ismerősöm talán be is tud ajánlani egy gyárba. Ő most is ott volt nyáron és szerette, jó volt, jól is fizetett, úgyhogy megpróbálnám én is. Engem idén nem vettek fel oda sajnos. :(
18/L
SZIN-re akarok menni,bulikba,meg egy-két hétvégi fesztiválra a közelünkben,szerintem max. 70 ezer kellene,év közben nem hiszem,hogy nagyon tudnék rá gyűjteni,majd megint megyek nyáron diákmunkázni 1 hónapot:)
16/L
Hát két dolog van tervben: Tavasszal megyek Angliába, iskolával, és eléggé jó cuccokat kapni hasonló pénzért mint itthon. (Azaz jobbakat.:) ) Oda biztos viszek csak cuccokra 20-30k-t, úgyis marad, de azért mégiscsak. (Amúgy is ritkán veszek ruhát...)
Ezenkívül kis szerencsével lejutok a Balatonra pár haverral (idősebbek, remélem elengednek...) és oda is kell a költőpénz.:) (min 20k, mert azért több mint egy hétig vagyunk, ha eljutok...)
Egyébként Vaterázással szeretném összegyűjteni.
(Egyébként én másra is gyűjtök, etc.: motoromat fenntartani...)
(Márciusban leszek:) 16/F
És Te kedves kérdező?:)
Tavasszal megyek Angliába egy iskolai programon belül, és ezen kívül ki szeretnék menni Amerikába. Persze ez kötve hiszem, hogy a közeljövőben megtörténne, de reménykedni szabad.
Olyan 10-15 ezer jó lenne nyárig, az biztos.
Párommal közös nyaralásra a Balatonhoz (egy hét vagy egy hosszú hétvége, attól függ, mennyi jön össze).
17L
Én már nem vagyok kamasz. De 16 éves koromban haverokkal elmentünk Horvátországba. Jó buli volt. :) Ha újra gimis lennék, akkor valami külföldi nyaraláson törném a fejem. Ha nem jön össze annyi pénz, akkor pedig haverokkal, vagy gimis osztállyal tolnék valami több napos mókát idehaza. Például kibérelni egy balatoni nyaralót, vagy ilyenek.
Szerintem nyaralásra csak akkor költenék, ha adnának szüleim. Mert ennyi idősen suli mellett diákmunkából nem igen jön össze annyi. Másrészt, ha a belemet kidolgoznám egy év alatt a suli mellett, nem biztos hogy elpiálnám az összes pénzt egy hétvége alatt. :)
Ezek tök jó tervek,köszi a válaszokat!(;
Én ettől a hónaptól nyár elejéig egy Londoni "kieuccanásra" gyűjtök.Még nem tudom hány napra,mert egy barátnőmhöz megyek,akik nem rég költöztek ki.Az is lehetséges,hogy elmegyünk ketten a Disneyland-be,mert ugye onnantól gyorsvonattal elég gyorsan átlehet jutni.Ezenkívül '14 nyarán el szeretnék menni a Szigetre sátorozni pár barátnővel,de ennek kicsi az esélye,viszont az előző az majdnem biztos.(:
Terveim szerint diákmunkázok péntek délutánonként,és elteszem a szülinapi pénzem(1 hónap múlva leszek 18,szóval remélem szépen megajándékoznak :P de ha csak kevesebbet kapok,persze annak is örülök :D ),meg a karácsonyiból is valamennyit.Hát nagy vonalakban kb ennyi. ;D
Írjatok még nyugodtan!(;
én a Soundra :D
80kt szánok rá
(addigra már) 19/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!