Kamaszok, ti el szoktátok olvasni az iskolában feladott kötelező olvasmányokat?
Ha érdekel, igen. Ha nem, (ez eddig 3-4x fordult elő, és vagy 2 tucat olvasmányt feladtak már) akkor megkérdezek valakit aki olvasta, hogy mondja el a véleményét a könyvről, a sztorit mesélje el nagy vonalakban, és nevezzen meg egy fejezetet, részt, mint "kulcsfontosságú" részlet.
Ezt a részletet elolvasom, és ha fogalmazást kell írni, arról írok. Eddig mindig bejött.
Én általában elolvastam a kötelezőket, egyedül a Kőszívű ember fiait nem olvastam el, csak pár fejezetet belőle. Bár azt gondolom - és ezzel sok felnőtt ismerősöm egyetért -, hogy ez a regény nem való még egy általános iskolás 7. osztályos tanulónak.
Egyébként meg nem vált hátrányomra, hogy elolvastam a legtöbb kötelező olvasmányt, legalább valamennyire műveltnek, olvasottnak tekinthetem magam és a szókincsem is fejlődött.
Általában nem, eddig 2-t olvastam el, úgy, hogy általánosban minden évben 4 kötelezőnk volt, tavaly 2, idén pedig 3. (10.-es vagyok)
Különben szeretek olvasni, de a kötelezők témái általában nem érdekelnek. Meg nem tetszik az a szó, hogy kötelező. :D
Amit elolvastam az az Antigoné (9.-ben), és az Ábel a rengetegben volt (7.-ben talán). A többit vagy megnéztem filmen (ha volt), vagy elolvastam a rövid tartalmat. Különben azt hiszem, még csak egyszer kaptam 1-est (szóbelinél nem tudtam visszamondani a tartalmat), és ez a teljesítmény azért nem rossz szerintem :D
A Rómeó és Júlia tetszett filmen, ez volt az egyetlen (eddig). Talán egyszer ráveszem magam, és elolvasom. :)
Mindet elolvastam eddig:
Pál utcai fiúk, Egri csillagok, Kőszívű ember fiai, Légy jó mindhalálig, Abigél, Szent Péter esernyője, Rómeó és Júlia, Antigoné, Tartuffe, Anyegin, A helység kalapácsa, Az apostol, Az arany virágcserép, Csongor és Tünde, Az arany ember, Az ifjó Werther szenvedései, A nyomorultak, Fanni hagyományai, Az ember tragédiája, A jó palócok, Vörös és fekete, Goriot apó, Beszterce ostroma
Több nem ugrik be, pedig tudom, hogy volt még :/
17L
Eddig mindent elolvastam, többsége, olyan 80% tetszett, 15%át elviseltem, 5%át utáltam. Csak az Egri csillagokat nem sikerült elolvasnom, az utolsó 4 lapot nem is tudom, igy fogalmam sincs, mi lett Gergövel. De azt a könyvet olyan szinten utáltam, hogy nem is érdekel.
Am 13/L és imádok olvasni, több százat olvastam ki, magyarul és egy kis részét angolul.
Dehogyis.
Hát hülye leszek elolvasni. A nyári szünet nem azért van,hogy még akkor IS ilyen hülyeségekkel terheljem az agyamat.
Egyénként eddig EGYETLEN EGYSZER fordult elő,hogy elolvastam. Ez a Pál utcai fiúk volt.
Elolvastam,és ez tetszett!
Sőt most kaptuk ki az olvasmánynaplót,és a tanár a végén odaírta,hogy szép,és aprólékos munkát végeztem,látszik,hogy elolvastam:D
Ha-ha.
Netröl elolvasom a tartalmát,körülbelül tudom. Átírom más szavakkal az olvasónaplót,és ennyi:D
Vagy,ha nagyon mazochista akarok lenni,akkor megnézem filmen,de semmi több.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!