Miért hiszik azt a szülők, hogy ha megtiltják, hogy együtt aludjak a barátommal, akkor nem fogunk lefeküdni?
Hát én még nem hallottam róla, hogy ez menő lenne, de egyáltalán nem ezért akarunk együtt aludni, hanem azért, mert szeretjük egymást. Engem megnyugtat, mikor ott fekszik mellettem, átölel, boldog vagyok.
Miben különbözik annyira egy 15-16 és egy 18-19 éves pár kapcsolata? Miért járna sokkal több felelősséggel?
Nem mondom, őszintén szólva rühellem a legtöbb korombeli lányt. Borzalmasak, legalábbis akiket én ismerek. Mindent csak azért csinálnak, mert az épp menő, azt hiszik, tökéletesek, hetente más sráccal vannak, és minden 2. nap részegre isszák magukat. Vannak ismerőseim, akik 13 évesen sem voltak már szüzek, és ezzel dicsekedtek fűnek-fának. Én is korán vesztettem el, de én erre nem vagyok büszke, viszont nem is bántam meg. Félreértés ne essék, ezzel nem azt akarom mondani, hogy én teljesen érett, felnőtt gondolkodású lány vagyok, mert nem csinálom azt, amit ők. Nem vagyok az. De 18-19 évesen sincs sokkal több eszük, mint amit az előbb írtam, persze ez nem mindenkire vonatkozik. Én nem egy olyan felnőttet ismerek, akinél egy 10 éves gyerek is értelmesebb.
És miért jár több felelősséggel 1-2 év múlva a kapcsolatunk, mint most?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!