Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Most akkor hogy is van ez?...

Most akkor hogy is van ez? Kinek a pénze?

Figyelt kérdés

A férjemmel elváltunk, de van egy 16 éves nagylányunk, aki hét közben velem, hétvégén pedig vele és a családjával van. Amikor ott van, az édesapja általában két-háromezer forint zsebpénzt szokott neki adni, de múltkor egy nagyon érdekes helyzet állt elő. Úgy jött haza a nagylányom, hogy azt mondta, amikor az apjánál volt, megvette az öccsének szánt születésnapi ajándékot (az öccse már az én második házasságomból született), de nem a saját, megtakarított pénzéből, hanem abból, amit aznap adott neki az apja zsebpénznek. Együtt mentek vásárolni, majd amikor fizettek, a volt férjem megkérdezte, hogy miből vette a játékot a testvérének. A lányom megmondta, hogy mivel a megtakarított pénze nincs nála, ezért abból a két- vagy háromezer forintból, amit aznap kapott tőle. Az apja erre kiborult, és azt mondta, nem azért adja azt a pár forintot, hogy a hülye(!) öccsének vegyen belőle idiótaságokat.

Miután a lányom ezt elmesélte itthon, nem kicsit akadtam ki, mert úgy gondolom, ha egyszer odaadja neki azt a pénzt, akkor az onnantól már a lányunké, nem az övé, tehát nem tudom, milyen alapon szól bele, hogy mire költi. Nem? De amúgy, miért zavarja, ha abból a háromezer forintból nem csokit vagy egy felsőt vesz magának, hanem az öccse születésnapjára költi el. Vagy csak én vettem nagyon komolyan a dolgot, és nem kéne vele foglalkoznom?


2013. júl. 23. 16:09
1 2
 11/16 A kérdező kommentje:
Drága 10. válaszoló! Igazán köszönöm, ilyen elismerést még sosem kaptam idegentől! Köszönöm! :)
2013. júl. 23. 19:48
 12/16 anonim ***** válasza:
Nekem is az jutott az eszembe mint az ötösnek, hogy a férjed féltékeny a fiadra. Lehet, hogy még kötődik hozzád gyengéd szálakkal. Elárulta magát. Ez aranyos.
2013. júl. 23. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:
88%
Ne küldd vissza a pénzt,felesleges ilyen jàtszmàkba belemenni! Nem gondolnàm,hogy a fêrjed kötõdik hozzàd,sõt....akkor nem hülyêzné le a gyereked . Valahol ên megêrtem a volt fêrjed,ö arra adja a pênzt,hogy a lànyod sajàt magàra költse.
2013. júl. 24. 06:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:

Nem kéne vele foglalkoznod ezzel semennyire sem. Ez a férjed és a kamasz lányod dolga. Bízd rájuk, hogy találjanak megoldást.

Most már eső után köpönyeg, de azért a lányod előtt rendezett jelenetért én bocsánatot kérnék a lányomtól, és megmondanám, hogy csak a helyzet váratlansága döbbentett meg, amúgy meg nyilván lecsillapodnak majd mindketten, és én sajnálom, hogy túl gyorsan reagáltam.

2013. júl. 24. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:
Teljesen érthető szerintem bár azért lehülyézni a fiad meg hasonlók nem kellett volna, de mondjuk magamban én sem örültem volna neki...de én nem hangoztattam volna az exed helyébe...
2013. júl. 25. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:
Nem értem, hogy miért baj. Miért jobb, ha mondjuk a szomszédgyereknek vesz valamit belőle, mintha a testvérének? Miért kell gyűlölködni? Elvileg mindenki boldog a saját családjával. Felnőtt emberek. Nem csodálom, hogy elváltatok, már bocs, de a férjed egy óvodás majom!
2013. júl. 25. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!