Cikinek tartom elmondani a szüleimnek a lelki problémám (nem komoly csak egy kis önbizalom hiány), és a fiús dolgokat? Ti hogy vagytok vele? 16/L

Ezzel nincs gond alapból.:)

Anyával való kapcsolatom tényleg nagyon szoros, viszont én nem tudnék előállni, hogy szeretek valakit. Oké, jelenleg nincs is kapcsolatom, és ha valami komoly lesz azt úgyis tudni fogják, de ilyen fellángolásokat bejelenteni nem bírnék.

Lehet közrejátszik az is, hogy késői gyerek vagyok, és a szüleim 40 éven felüliek voltak már amikor megszülettem, nem tudom, viszont én sem tudok ennyire nyílt lenni velük szemben.:) Tudok olyan lányt, akit az anyja már 12 évesen küldött pasizni, meg bulizni meg ilyenek (a lány egyébként tök rendes, és nem is lett bulizós végül:D), na ők tényleg mindent megbeszélnek.

Én nem tudnék. Kinek a pap kinek a papné.:)

Én is cikinek érzem. Bár van okom rá.

Még sosem járt nálunk egy fiú barátom se, mert a szüleim tiltanak minden hímneműtől. Pasim nem is volt még.

Most lehetne valaki, de egyszerűen nem hagynak. Nem engednek talákozni vele, kihallgatják a beszélgetéseimet.

Pedig jó tanuló, segítőkész vagyok.

Nem akarják elfogadni, hogy már 17 vagyok...:(

én tulajdonképpen azért nem mondok el semmit a szüleimnek, mert tudom hogy lenézően reagálnának és kérdezősködni kezdenének. ezt pedig mindenáron elszeretném kerülni.

16/L

a pasikkal kapcsolatos dolgokat (meg minden mást) cikinek tartok megbeszélni anyámmal... apum meghalt, így vele nem tudok beszélni semmiről.. :(

mindent a barátokkal, barátnőkkel és mamámmal szoktam megbeszélni :) és ők mindig támogatnak és segítenek ha baj van :)

Én sem tudom erről a szüleimmel beszélni, de úgy érzem, ez nem rajtam múlik. Egyszerűen nem érdeklődnek. Sajnos úgy néz ki, azt sem veszik észre, hogy mikor vagyok szomorú vagy éppen boldog valami miatt, csak ha nagyon feltűnően szenvedek/"ugrándozom".

A nagymamámmal ellenben rengeteget beszélek. Neki szoktam elmondani, hogy ki tetszik, hogy hogyan érzem magam, ilyesmiket. Örülök, hogy van valaki, akivel tudok beszélni.

15/L