Jó neveléssel minden megoldható?

Igen,én úgy gondolom,hogy jó neveléssel minden megoldható.

Engem nagyon jól neveltek a szüleim.Tökéletes a kapcsolatom velük,főleg anyukámmal,igazi barátnők vagyunk.

Mindent megbeszélünk,mindent tud rólam.

Soha életemben nem voltam még részeg,nem is iszom alkoholt,nem dohányzom,nem drogozom.Rendesen tanultam,nem jártam az iskola mellé.Foglalkoztak velem,és bíztak bennem,mindig!!Mára van egy biztos munkahelyem,egy férjem,és egy kislányom.

Remélem nekem is sikerül így nevelnem őt,ahogy engem a szüleim!!

Egy pszichológus ismerősömmel beszélgettem erről a múltkor. Elmondta, mindenkinél genetikailag adott, hogy milyen személyiséggel születik, és ezt az adott személyiséget lehet a neveléssel pozitív vagy negatív irányba terelni, jó esetben kihozni belőle a legjobbat. És ez bizony nem olyan egyszerű, hogy az én gyerekem nem csinál majd ilyet vagy olyat, nincs tökéletes megoldás, hisz mindenkinek más a személyisége.

Én inkább azt mondanám, hogy mindent megteszek azért, hogy a helyes úton haladjanak, ami erőmből és tudásomból telik, és ha probléma adódik, megpróbálom megoldani a legjobb tudásom szerint. Sok szeretettel és türelemmel talán elkerülünk sokmindent, de ha mégsem, akkor szembenézünk az adott helyzettel.

Na én pedagógus vagyok, és azt hiszik sokan, hogy a pedagógusgyereknek tökéletesnek kell lenni. Hát én nem is szeretném, hogy tökéletesek legyenek a gyerekeim, ők is csak gyerekből vannak. Lehetnek ők is rosszak néha, csintalanok, elevenek, követhetnek el hibákat, és azt sem várom el tőlük, hogy mindig csak ötöst hozzanak haza. Nekik is lehet rossz napjuk néha, mint a felnőtteknek, a felnőttek sem tökéletesek.

Sajnos aki így látja, mint amiről te írtál, hogy tökéletesen fog viselkedni a gyermeke, hibát követ el, ami előbb-utóbb kibukik a nevelésben.

Nem tökéletes mintagyereket kell nevelnünk, hanem megisverve őket és elfogadva minden hibájukkal együtt terelgetni a helyes úton, ami sokszor sikerül de néha nem, mert hát az életben semmi semmi tökéletes.

Én csak azt tudom, ha valamelyik gyermekem rosszat tesz, én ott leszek, hogy segítsem, melléálljak, és együtt felismerjük a hibát és javítsunk rajta.

Tegyük fel, hogy igazad van. Akkor mi legyen? Ne neveljük a gyerekeket?

Én úgy látom, hogy ezzel a "nevelés nem ér semmit" dumával főleg azok takaróznak, akiknek a gyerekével baj van.

A nevelés nem minden, de azért sok függ a szülőktől.

én is láttam már olyat,hogy valakit jól neveltek,sokat foglalkoztak vele,stb,-de mégis rossz társaságba keveredett,és csinált nagy hülyeségeket.!

ennek ellenére azt mondom,megéri jól nevelni a gyereket,és kialakítani egy bizalmat vele,hogy tudja a szüleire mindig számíthat!

És szerintem a hangsúly nem azon van,hogy:majd mindig azt és úgy tegye ahogy mondom,hanem hogy igyekezzen az életébe jó döntéseket hozni

Végtelenül leegyszerűsítve ennyi:

Ha a gyerek a szülői intelmeket maradéktalanul betartaná, akkor az a kép vetülne a társai elé, hogy a kölök elfogadja az utasításokat (parancsokat) a szüleitől, tehát valaki áll felette, ergo a gyengeség egyik jelét hordozza. Namármost, az ilyenek elkerülése végett a gyerek b@szik a szülőre, ezzel is hangsúlyozva, hogy nincs rászorulva senki irányítására, szóval önálló egyed, ami egy jó pont a falka előtt.

Jöhetnek a "gyerekek nem állatok, hogy merészelsz így írni róluk" hozzászólások, jöjjenek is csak, de tudjátok jól, hogy ez így működik.

Igen, ezt így el is hiszik, nagyon igaz az a mondás, hogy régen volt 6 elméletem a gyereknevelésről, most van 6 gyerekem és elméletem egy sem.

Sőt, ha egy ilyen szülő azt vallja, hogy a babucikájának majd elmagyarázza, hogy az áram csúnyán megdádáz és ő majd utána rá se néz többet a konnektorra és ezek után kap egy olyan személyiségű gyereket, mint az én egyik gyerekem, akkor meg is lesz róla győződve, hogy igaza van, csak az ő szuper nevelési módszerének köszönhető a siker.

Bevallom, nekem is volt ilyen. A nagyobb gyerekem nehéz természetű, viszont a közlekedésben már totyogóként példamutatóan viselkedett. Egy hisztis, akaratos kislány volt, de amikor kimentünk az utcára soha de soha nem volt olyan, hogy ne fogta volna meg a kezem, hogy kiszaladt volna az útra, amikor kismotorral mentünk, a zebra előtt automatikusan leszállt, átadta a motort s megfogta a kezem. Azt hittem, hogy persze, a gyerek látja a jó példát, megértette hogy a közlekedés veszélyes. Nem is gondoltam volna, hogy az akkor babakocsiban ülő kistesó - aki a pólyától kezdve láthatta maga előtt a jó példát - mekkora botrányokat rendez az utcán. Ő amúgy nem volt nehéz eset, ritkán hisztizett, de azt általában a zebra közepére tartogatta. Egy séta örökös harc volt vele, még ha el is indultunk normálisan, volt, hogy a zebra közepén feküdt el a földön fetrengve-sikoltozva.

A két különböző természetű gyerekemnek különböző nevelési módszerek jönnek be, ami az egyiknél siker, az a másiknál csődöt mond. Ez pedig ahogy a 4. válaszoló írta, a személyiségüktől is függ.