Szerintetek a nagyszülők milyen mértékig fejezhetik ki véleményüket a neveléssel kapcsolatban úgy, hogy az ne lenne már határátlépés?

Ez mindig nehéz kérdés.Nekem sajnos(vagy nem?)nagyon makacs akaratom van és nagyon durván tudok visszaszólni ha nem értik 1-2 kedves beszédből azt,hogy én mit akarok.Ez nem mindig jó,de nekem nem tud senki direkt beleszólni.Volt próbálkozás,de leszereltem.Úgy gondolom,hogy amíg tanács és kedves a hangzása addig meghallgatom.Ha úgy érzem,hogy kioktatás,akkor leállítom ott és akkor a szó vagy mondat közepén ugyanazzal a hangsújjal amit én hallok.

Az én gyerekem és punktum:-))

nalunk pont ez a gond, ma anyummal telefonaltam es fel ora alatt vagy tiz kritikat kaptam, miert igy altatok, majd az oviban nem fog tudni elaludni maga( most egy eves, hol van meg az ovi) megette mar az almat? mondom nem ehes, 5 perc mulva ujra, es mar vegzett az almaval...

nehez elviselni, de osszeveszni sem akarok vele, probalom szepen megertetni vele, hogy nekem telejsen masok a modszereim. Okom is van rá: nem tul fenyes a viszonyunk, igy en probalok teljesen mashogy hozzaallni a lanyomhoz, nem vas szigorral, es bizok benne igy jobb lesz majd koztunk a kapcsolat.

Es ha nem ert meg, akkor mar megtanultam elengedni a fulem mellett, mintha nem is hallottam volna. Tudom, hogy ez se jo, de nekem mar nincs tobb otletem, hogy hogyan lehetne vele megertetni, ez az en gyerekem

Talán nagyon sarkosnak hat a véleményem, de szerintem KÉRETLENÜL egyáltalán NEM szabadna a nagyszülőknek tanácsokat osztogatniuk, kritizálniuk. Nem csak a gyereknevelésre gondolok. A felnőtt gyerekek és a szülők kapcsolata akkor szokott hanrmonikus lenni, ha 1) a szülők legyűrik a heveny mindent-tudás kényszerüket, és kéretlenül nem kotyognak a gyerekeik dolgába 2) a gyerekek pedig megtanulják elfogadni azt és ahogy a szüleik segíteni tudnak, kajával, még több kajával :), esetleg fura ajándékokkal, gyerekvigyázással, pénzzel, akárhogy. Ha ez a két terület rendben lenne, alig lenne szülő-gyerek konfliktus.

Ha te megkérdezed anyudat, hogy "ezt hogyan csináltad anno?", az más persze Így viszont nem marad más, mint valahogy elengedni a füled mellett. A túlreagálás, beszólás olaj a tűzre. Ha nem bírod hallgatni, kérd meg szépen, hogy várja meg, míg te kérdezed.

Pszichológus vagyok, ezt tapasztalom.

ANyukámmal nagyjából egy húron pendültünk (ő már meghalt sajnos), anyósom pedig elég kulturáltan fejezte ki a véleményét: elmondta, hogy "az én időmben ezt így és így csináltuk, de most már biztos más a divat", vagy "furcsállom, hogy nem teáztatod azt a gyereket", de itt szerencsére meg is állt.

Ma már mindkét gyerek ovis, és nem szokott megjegyzést tenni a nevelésünkre.

Nálunk rengetegszer van ebből gond,pedig még csak 2,5 hónapos a fiam.Ennek gondolom az az oka,hogy mi egy házban élünk a szüleimmel és anyum minden mozdulatomat árgus szemekkel figyeli.Eleinte abba kötött bele,hogy hogy öltöztetem a kicsit,hogy tartom a fürdetésnél,ki akarta szedni a kezemből,hogy megmutassa,hogy ő hogy csinálta annak idején.Folyton van valami,amibe beleköt.Tegnap este jutottam el oda,hogy tényleg nagyon kicsi kellett a veszekedéshez,mert a gyerek sírt,erre anyám berontott,kikapta a kezemből és közölte velem,hogy a gyerek biztos beteg és holnap az lesz az első dolgom,hogy orvoshoz viszem!!!Erre nem szóltam semmit,hanem visszavettem a kicsit,bementem a másik szobába és becsuktam az ajtót,de azt hittem.hogy felrobbanok a méregtől.

Egyszer jött velünk védőoltásra,meg tanácsadásra,hát ott is csak égett a fejem,mert a doki akármit kérdezett,időm sem volt megszólalni,mert anyám válaszolgatott helyettem,olyan kérdésekre,hogy hány óránként szopik a baba,meg milyen gyakran ébred éjszaka.Én csak álltam ott,mint egy szerencsétlen,mert anyám nem hagyott szóhoz jutni,a doki meg szerintem kb azt hitte,h anyám neveli a kicsit.Nem akartam ott a rendelőben veszekedni vele,de a legközelebbi alkalommal inkább megyek egyedül,ha a párom dolgozik,de,hogy anyámmal soha többénem megyek az 100 %.

Szóval mondanom sem kell,már az agyamra megy ez az egész,de hallgatok,mert ha mindezeket megmondanám neki,akkor vérig lenne sértve,mert ugye ő ezeket "jószándékból" csinálja és én lennék a hálátlan dög,aki nem tudja értékelni a segítséget.

Már most látom,hogy hiba volt ide hozni a gyereket a szüleim házába,de sajnos még legalább fél év mire beköltözhetünk a saját házunkba,na de utána biztos,hogy nem fogom eltűrni,hogy ilyen mértékben beleavatkozzon a dolgokba!

Egyszerüen megmondta a nagyiknak és a papáknak, hogy nekik az a dolguk, hogy szeressék az unokát a nevelést meg bízzák ránk majd mi a párommal megoldjuk és szépen megkértem őket amit mind a két fél tart is, hogy azt amit mondok, kérek tartsák is be és csinálják meg. csak 3 dolog van ami számomra nagyon fontos.

1. az alvás időkhöz ragászkódom déli meg az esti.

Illetve ha nem reggelizik a gyerek akkor nincs nasi két evés között.

Mondtam is én egyszer jövök rá, hogy egyszer csapnának be nem is hagynám ott a lányomat.

Először is nekem az az általános véleményem bárminemű beleszólással kapcsolatban, hogy az szólhat bele, aki segít is. Mert ha együtt csináljuk, akkor rendben van, beszéljük meg. De ha én csinálom, akkor én így csinálom és ha nem tetszik, akkor csinálja ő másképp. Majd ha bizonytalan vagyok, akkor kérek tanácsot.

Másrészt könnyen észrevenni ám, hogy valóban neked akar segítenia beleszólással, vagy csak fontoskodik...

A helyedben megmondanám MÉG MOST, AZ ELEJÉN, hogy mi ezt így látjuk jónak, ez a mi döntésünk és a MI FELELŐSSÉGÜNK, és nagyon rosszul esik, hogy nem nézi ki belőled, hogy felnőttél a feladathoz és magad is megállod a helyed. Ne hagyd magad elbizonytalanítani, mert az nagyon sokat árt a babának. Neki egy magabiztos szülőpár kell, nem egy tépelődő, szerencsétlenkedő.