Lányom nem tanul semmit. Így is jól teljesít, de sokkal jobb lehetne. Kezdjek vele valamit, vagy hagyjam?
A lányom 16 éves, 10. osztályos gimnazista. Már ovis korában kitűnt, hogy fogékony az új ismeretekre, könnyen tanul (5 évesen jól olvasott és nyomtatottan írt), alsó tagozatban nem is volt semmi probléma, nagyon szerette a sulit, otthon sokat foglalkozott a házival, minden egyes feladatot leellenőriztetett velem, a szóbelit felmondta. Simán kitűnő volt mindig, az osztály legjobb tanulója.
Felső tagozatban is kitűnő maradt végig, de ekkor már látszott, hogy annyira nem fűlik a foga a tanuláshoz. Már nem mondta el, mi a leckéje, nem kérte, hogy kérdezzem ki (én nem erőltettem ezt soha), és bizony egyre több olyan délután volt, mikor elő sem vette a könyveit. (Ilyenkor azt mondta, nincs lecke). Közben a jegyei továbbra is jók voltak, de egyszer egy szülői értekezleten kiderült, hogy egy félév alatt összegyűjtött három 1-est különböző tárgyakból, mert nem írt házit. Otthon kérdőre vontam, azt mondta, utál otthon tanulni, házit írni, mikor órán úgyis megjegyzi nagyjából az anyagot, és így is 5-ös. Általánosban még ráhagytam, mert így is kitűnő volt, versenyekre járt, angolból 8. osztályban megszerezte a középfokú nyelvvizsgát. Nem erőltettem az otthoni tanulást.
Most, gimiben viszont egyre kevesebb kedve van tanulni (miközben az anyag egyre nehezebb), és most már becsúsznak a rosszabb jegyek is. Most félévkor két hármas is volt a bizonyítványában, matekból és informatikából. Két olyan tantárgy, amit nem szeret, és itthon soha elő nem veszi, nem ír házit. Pedig biztos vagyok benne, hogy ha gyakorlná itthon, legalább 4-es lenne mindkettőből. A többi tárgya főleg 5-ös, még két 4-ese lett. Úgy, hogy nem tanul szinte semmit. Ha kérdőre vonom, azt válaszolja, hogy vannak sokkal fontosabb dolgok a háziírásnál, az órákon meg úgyis figyel, és ha be is magolná az anyagot, akkor is elfelejtené hamar. Angolból és németből egyébként most is kiemelkedő teljesítményt nyújt, de magyarból is volt versenyen, szép eredménnyel, töriből is simán dicséretes ötös.
Én ezzel a bizonyítvánnyal teljesen kiegyeznék, ha csak a jegyeket nézzük, viszont az zavar, hogy tudom, sokkal több van a lányomban. Úgy volt jó átlaga, hogy itthon elő sem veszi a könyveit, nem ír leckét - és ezt egy nagyobb város legjobb, legerősebb gimijében!
Azt mondja, őt nem izgatja, hogy jobb jegyei legyenek, inkább értelmesen tölti a szabadidejét. Amúgy tényleg értelmesen tölti: kézilabdázik, olvas (sokszor angolul, németül, vagy történelmi könyveket), rajzol, a szintén értelmes barátnőivel találkozik (diszkóba, bulizni nem jár).
Amúgy itthon sincs vele semmi probléma, nem az a tipikus lázadó kamasz: sokat beszélgetünk, társasozunk, nagyon jó a kapcsolatunk, segít a házimunkában, nem jár el bulizni, nem iszik, nem cigizik, a fiúzás egyelőre még nincs képben. Büszke vagyok rá, csak ez a tanulás-dolog zavar. Nem tudom, hogy érettségire elég lesz-e ez (mi van, ha addigra még jobban leereszt?), és hát most kellene megtanulnia tanulni, mert az egyetemen nem lesz elég, ha az előadáson meghallgatja az anyagot. Viszont nem tudom, hogyan tudnék hatni rá, hogyan próbáljam rávenni a tanulásra. Igazából sokszor neki adok igazat, mert talán tényleg hasznosabb, ha elolvas egy 600 oldalas regényt angolul, mint hogy helyette órákig görcsöl a kémia feladatok felett. Ugyanakkor tudom, hogy az iskola egy kötelesség, és a jövőben is rengeteg olyan dolgot kell majd csinálnia, amit nem akar. De különféle büntetésekkel, veszekedéssel nem akarom kényszeríteni.
Vélemények, tanácsok...?
A leírásodból kiderül,hogy a lányod teljesem humán beállítottságú. Nyelvek mennek neki,ez nagyon fontos a mai világban,ezerszer,milliószor ,mint az ,hogy matekból 3t vagy 4t kap év végén. Gondolom nem matektanárnak vagy programozónak fog továbbtanulni,ha olvasni szeret meg a törit,és 14 évesen mér középfokú nyelvvizsgát csinált ,és azóta is jól megy neki.
A 3as egy közepes jegy,nem bukás ,és nem szégyen,a 3as annyi,amennyi a neve: közepes. Nem jó ,de nem is rossz,ennyi. Ez pont elég , a "lényegtelen" tantárgyakból.
Az sokkal fontosabb,hogy egyáltalán van ami érdkeli,gondolom vannak tervei,jó képsseégű és értelmesen tölti a szabadidejét.
Én nem erőltetném . A kötelességét teljesíti,ugyanis az őt kevésbé érdeklő tantárgyakból sem bukik meg,hanem hozza a közepes szintet. Biztos tudna jobbat is produkálni,de minek,ha helyette többet tanulhatja azt ami érdekli ,és abból kiemelkedően tud teljesíteni,és valószinüleg ilyen irányba is szeretne továbbtanulni ?:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!