12 éves lányommal nem tudok mit csinálni. Most mit csináljak?
Nézd, ez a jelenség ugye soha nem magában áll, hanem része egy, hát nem is tudom, hogy fogalmazzam, szóval egy erősen tekintélyelvű, rendpárti szülői attitűdnek. Ezt meg ugye ki hogyan viseli, én mondjuk 20 éve szóba se állok vele, most már egyébként jobban viselem, a párom a saját bevallása szerint 10 évvel ezelőtt még rettegett, hogy össze ne fussunk anyámmal, mert komolyan tartott tőle, hogy egy találkozás a várható veszekedés egy pontján fizikai agresszióba megy át - csak ez alkalommal a gyerekkorihoz képest fordított szereposztásban.
Viszont engem ez a neveltetés jól immunizált, azóta sem tűrök semmiféle "tekintélyelvű, rendpárti" attitűdöt a környezetemben.
Erről eszembe jutott, hogy tanár (pontosabban tanítónő) egyszer emelt rám kezet iskolában - általános 4.-ben - egy már akkor is nyugdíjból bejáró vén szipirtyó (1970-es években járunk), és ha eszembe jut, a mai napig is ökölbe szorul a kezem, és erősen bánom, hogy nem vágtam be az öltözőszekrénybe... (korán érő fiú voltam, 10 évesen is fél fejjel magasabb a vínasszonynál) ... pedig hát röhej, hogy miért "cipelem", amikor valószínüleg már rég nincs az élők sorában se... (cc. száz felett járna)
Ha most nem állítod meg, teljesen tönkre mehet az élete ( a tiéd is)
Szigorral, neveléssel nem hatsz. Sírással sem.
Sok-sok szeretet, mosoly......kérés és nem sírva könyörgés. Rávenni egy pszichiáterre...menjetek el.
Most talán a tanulás a legkevesebb ahhoz képest, hogy magával mit tesz-tehet. Sokat érintsd meg..próbáld meg! Ölelés!!! Ne hisztizz, beszéltesd! Beszéljetek...próbálkozz újra, meg újra!
Tanárok segítenek, vagy tipikus h..e pedagógusok?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!