Ti mit tennétek ezzel a 15-16 éves lánnyal?
Szeretet, kiegyensúlyozott családi háttér kéne mindenekelőtt, egymást szerető szülők, harmónia. És ha kell, az apja megverné időnként. Inkább pszichológus, mint pszichiáter kéne, mert a végső okát, főleg családi hátterét kéne kideríteni a dolgonak és azt próbálni orvosolni.
mondjuk ha egy perverz fiúval kerülne össze, lehet elmenne a kedve a dologtól de nem kívánom neki.
Előző voltam.
21: azért nem értek teljesen egyet, mert nem ismered teljesen a hátterét, okát a viselkedésénék. lehet sok tőle független tényező pl. gyerekkorában alakította ki ezt nála, vagy akármi, így nem feltétlen őt kéne büntetni. bár lehet h tényleg hatásos lenne, de ezzel együtt a végső okokat is ki kéne deríteni. :)
Szerintem értelmesen kellene vele beszélni, és nem harcolni vele. 16 évesen már szinte felnőtt, és ha bántják, csak menekül.
Ő is pont annyira fontos gyerek, mint a pocakban lévő kicsi, és megérdemli a törődést is. Mellesleg az anyjának sem kellett volna teherbe esni, ilyen helyzetben, amikor az első gyereke épp tönkreteszi a saját életét.
Szerintem tablettát kellene szednie a lánynak, meg a szülei vegyenek neki óvszert, és adjanak helyet az otthonukban a szexuális együttlétre a pasijával. Na ekkor talán nem veszítenék el a lányuk szeretetét.
Én tegnap beszéltem vele. Nem agymosást kapott tőlem, hanem csak 1-2 jó tanácsot kezdetnek. Remélem fog változtatni egy kicsit. Már az is haladás lenne.
Úgy beszéltem vele mint egy barátnővel és nem mint egy rokon a sok közül akik csak rizsáznak neki, hogy miért tett ilyen dolgokat. És lám, megnyilt nekem, remélem nem hazudott és tényleg változtatni fog.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!