Úgy érzem nem bírom ki, hogy itt éljek, el kell mennem. Mit tegyek, hogy csillapodjon? 13/L

A legtöbb ember vagy dúsgazdag, vagy nagyon szegény. Alig vannak igaziak, akiknek nem a pénz a lényeg. Mi sem élünk valami luxuskörülmények között, pont fenn tudunk tartani egy színvonalat, ami megfelelő (kis lakás, családi autó, pár szakkör), de nem látják, hogy a felnőttek mennyit küzdenek ezért.

A legjobban egy ismerősöm dühített fel, akinek az édesapja nemrég halt, ő meg gyászolt körülbelül két hétig. Van még egy nővére, az anyukájuk nővér. Mint tudjuk, az egészségügy nem épp egy jövedelmező szakma, a két lány mégis úgy követelőzik, hogy ahhoz a "dúsgazdag" kategóriájú barátnőimnek nem lenne pofájuk. (iPhone, iPod Toch, ruhák, cipők, kisállatok akik aztán le vannak sz@rva és az anyuka gondja miután leárt a cukisága és van róla pár kép a Facebookon).

A másik, mikor segíteni akartam egy sulistársamnak, aki nem valami jó tanuló és magányos, gondoltam barátkozok vele. Én viszonylag jóban vagyok mindenkivel, a "dúsgazdag menőket" is beleértve, és elküldött, mert hogy biztos csak ki akarok belőle szedni valamit amivel aztán csesztethetem.

A szomszédok áskálódnak, üvöltöznek. Szegényebb környéken lakunk, és rettenetes látni, ahogy a korombeli marhák szemtelenkednek az idős nénikkel, ahogy a részeg ember sír hajnalban a bokorban, egy pedofil mászkál az általános sulinál, egyszerűen egy hányadék. Ha nagyon nagy szerencsém van, elmehetek kollégiumba 2 év múlva. Addig nézek, hallgatok és gyűjtöm magamban a gondolatokat. Most úgy érzem, nagyon erős ez az érzés. Mit tegyek, hogy csillapítsam? Ez a ronda idő még jobban rásegít erre az undorra. (Köszi, ha elolvastad a kisregényt, nagyon jó volt kiírni magamból)

13L