Nekem nem engedik a szüleim, hogy szőrtelenítsek? Neked engedik?
Szerintem minél később szőrtelenítesz annál jobb.
Ha az én lányom lennél én is lebeszélnélek róla!
Bocsi:)
engedjék csak.
nyáron olyan lányokat láttam a starandon, akik csakis azért az egy okért nem mentek át bikinibe, mert szégyellték a szőrös hónaljukat. aztán valahogy rábeszélték őket, de a látvány az egyszerűen taszító volt. nem csoda, hogy nem akartak átöltözni.
az a baj, hogy a sok szülő egyszerűen nemet mond erre, gondolkodás nélkül, mert azt hiszi, hogy a gyerekük csak divatból akarja megtenni, holott sok olyan lány/fiú van akik már tízen egynéhány évesen már szőrösödnek, de annyira, hogy már a közösség előtt is szégyenkezniük kell.
Én nem kértem rá engedélyt. Vagyis, nyaralás első napján mondtam, hogy úgy idegesít a szőr a hónaljamon. Késő délután mikor visszamentünk a hotelba, anyum megmutatta, hogy kell használni az elektromos borotvát és leszedtem a szőrömet. Tök jó volt, azóta szőrtelenítem.
A lábamat akkor még nem szőrtelenítettem, mert szőke volt a szőr. Aztán bejelentés, kérés nélkül egyszer csak elkezdtem a lábamat is szőrteleníteni.
Most már gyantán kívül mindent próbáltam, tavasszal a gyantát is ki fogom próbálni.:)
16/L
Sajnos az én családomban mindenki szőrös,izzadós tipus.:|
9évesen anyukám szőrtelenítette a lábam szörtelenítő krémmel.:) aztán 10éves korom körül már hónaljat is..11évesen már a szemöldökömet is kiszedtük(csak a kinőtt szálakat) szemöldökcsipesszel...12éves koromban már kozmetikushoz jártam bikinivonalat,szemöldököt,bajuszt,hónaljt szedetni gyantával...a lábamat pedig én borotvával.:)
13/l
Egyébként,amíg nem nagyon feltünő felesleges...:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!