Mit tehetnénk? A húgom már nem hallgat ránk..tegnap szörnyű dolgot csinált.
Tegnap délután egy osztálytársam hívott fel, hogy a szomszéd településen fekszik a 7.-es húgom és egy barátnője hulla részegen. A szüleim azonnal utánukmentek és kihívták a mentőket, mivel nagyon rosszul néztek ki, a barátnője nem volt eszméleténél, a húgom a hányásában feküdt a földön. A mentősök azonnal bekötötték mindkettőjüknek az infúziót, a barátnőjének gyomormosást is végeztek, kórházban kötöttek ki.
Mindketten azt hazudták otthon, hogy vki mással mennek el vhova, mert el voltak tiltva egymástól. A húgomnak volt némi zsebpénze, abból vettek italt, abból rúgtak be ennyire.
Mit lehetne tenni most velük? 13-4 évesek és már most ezt csinálják?! A szüleim teljesen ki vannak készülve, nem tudjuk, mit tehetnénk ezek után. Még nagyobb szigor? Vagy orvosi kezelés? A pszichológus csak megmagyarázná, hogy rosszul nevelik, ami szerintem nem így van. Engem is hasonlóan neveltek, mégsem kötöttem ki így még soha. Megköszönném a hasznos segítséget.
Kedves kérdező!
mintha a saját húgomról olvastam volna.Sajnos neki semmi nem használt,úgyhogy most családsegítőbe kell járnia,ha még durvább lesz a helyzet nevelőszülőkhöz kerül.Mondjátok el ezt neki,ez (talán) hat rá!
Húha! Szerintem hasznos lenne a pszichológus, mert pl nekem használ! Bár nekem nem ez a "bajom". A hugod egyszerűen csak serdül, és ez ezzel jár! Nem hiszem, hogy a neveléssel van összefüggésben, bár lehet benne némi köze!
Add meg nekem a húgod msn-címét, és majd elbeszélgetek vele! xD Nah ez hülye ötlet volt, de lehet használna...:/
valóban lázad .
ez egy természetes viselkedés a tiniknél, persze ,nem a részeg fetrengésre gondolok,hiszen van aki csendben.magában lázad pl : lány -hazudik,csal,lop, de ezt nem látod,hiszen titokban teszi, csak kis hazugságok ( igen ,kivittem a szemetet , ( egy fenét vitte ki )
A TILTÁS ELLEN LÁZAD, DE MEGÉRTENI NEM FOGJA .
VISZONT A LELKE AZ SÉRÜL. SOK-SOK SZERETETTEL,ÉS KÖVETKEZETESSÉGGEL LEHET RÁ HATNI. 1 LÉPÉS ELŐRE 2 VISSZA.
A BARÁTNŐJE FONTOSABB MOST.GONDOLJA Ő ?
kaphatott annyit a fejére,ezért,hogy csak.
de ,kapott pozitív dolgot is ???
lebas........ nem lehet nevelni,szerintem.
nekem legalábbis nem nagyon jött be , pedig a mestere vagyok :)
Unokahugoméknál sem jött be... Van egy öccse. Pici koruk óta bármi történt mindig a lányt vették elő, mondván ő az idősebb, neki kell felelnie az öccséért, sosem voltak kíváncsiak arra hogy szerinte mi történt. Nem igazságot akartak tenni, hanem bűnbakot keresni, ami szerintem a lehető legrosszabb dolog. Most ott tartanak hogy a lány 16, a fiú 14. A srác bármit megtehet, nem szólnak érte. A lány kerüli a szűk családdal való találkozást, mert őt mindig szidják mindenért. Ha valamit rosszul csinál, akkor három napig azt hallgatja, ahelyett hogy egyszer elmondanák neki, és talán tanul az esetből, otthon mindig csak a hibáit hallja.
Abban hogy egy gyerek ilyen lesz, nagy felelőssége van a szülőnek... ezt azért is mondom, mert ha unokahugom itt van, velünk nagyon jót beszélget, rám szinte barátnőként tekint, elnevetgélünk, viszont ahogy megjelennek az anyjáék, felveszi a páncélt, a flegma külsőséget, és ez első sorban annak köszönhető, hogy sosem számíthatott rájuk, mert mindig mindenben ő volt a hibás...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!