Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Normális, hogy emiatt nem...

Normális, hogy emiatt nem akarják tovább tartani a kapcsolatot velem, és mindenkit ellenem fordítanak?

Figyelt kérdés

Megpróbálom a lényeget leírni:

Gimiben nem volt jó osztályunk, klikkel voltak, sok veszekedés, mindenki a másikat beszélte ki a háta mögött. Én nyugisabb, szolidabb lány voltam mindig és még voltunk így páran, így mi egymással barátkoztunk, ki akartunk maradni a balhékból.

Elég különböző személyiségek voltunk, de azért kialakult egy 4-5 fős haveri kör. Azért haverit írok, és nem barátit, mert barátságnak nem igen nevezném: jóformán csak a suliban voltunk együtt, azonkívül közös program talán évente egyszer... nem jártunk át egymáshoz, a beszélgetéseink felületesek voltak, rólam pl. egy csomó fontos dolgot nem tudott egyik sem. Az osztályban jól elvoltunk, általában jól éreztem magam velük és ilyen lazább dolgokról tudtunk beszélgetni, de ennyi.

Most kezdjük az egyetemet, és a társaságból mindannyian Pesten folytatjuk (vidékiek vagyunk). Még érettségi előtt felvetette egyikük, hogy nem mennénk-e közösen albérletbe 4-en. Én azt feleltem, hogy "lehet róla szó, majd megbeszéljük".

Közben viszont kiderült, hogy a legjobb barátnőm nem kapott kollégiumot, és én úgy döntöttem, vele laknék szívesebben. Ő tényleg nagyon jó barátnőm, évek óta, mindent megbeszélünk, ő ismer a legjobban. Nekem egyértelmű volt, hogy őt választom, és nem a felületes haverokat a suliból. Mint mondtam, elég különbözőek voltunk és szerintem közös lakásnál ez méginkább kiütközött volna.


Szóval szóltam a sulistársaknak, hogy én a barátnőmmel keresek albérletet. Erre kiakadtak, hogy ők velem terveztek, meg hogy milyen bunkó vagyok. Kérdezték, hogy ha őket ennyire nem bírom, akkor miért voltam velük évekig. De hát nem arról van szó hogy nem "bírom" őket, csak hát szerintem a "bírom" és a "legjobb barátnő" között van különbség... És én soha nem ígértem meg a sulistársaknak, hogy velük fogok lakni.


Azóta nyáron nem hívtak sehova, pedig azért nyáron 1-2 közös program szokott lenni (na igen, nagy barátság ha egész nyáron 2-szer futunk össze). Neten is csak egyikükkel szoktam beszélni, de az is úgy tűik nekem, hogy akkor ír, ha unatkozik és nincs más.


Engem ez zavar, mert kedveltem őket, és szívesen tartottam volna velük a kapcsolatot Pesten is. Ők viszont úgy bánnak velem azóta, mintha valami óriási dolgot tettem volna ellenük... Ja és az összes közös ismerősnek elmondták, hogy én hogy "cserbenhagytam" őket és milyen szemét vagyok...


Vélemények? Tényleg ekkora bűn, hogy a legjobb barátnőmmel jobban érzem magam...?


2011. aug. 30. 20:43
 1/2 anonim ***** válasza:

Óóóó, ne is törődj velük! Pesten itt lesz veled a legjobb barátnőd, és amúgy is ezer meg egy új arcot fogsz megismerni, nem fog hiányozni néhány ember, akik nem igazán értenek meg téged. Nem mondanám én sem, hogy olyan nagyon nagy barátok lettetek volna, és elvileg nem is volt fixálva, hogy együtt fogtok lakni. Együtt élni másokkal nagyon nehéz, nem veszítesz semmit, ha nem bútorozol velük össze, és ők is hamar túl fogják tenni magukat ezen az egészen. Ők még kicsit gyerekesen viselkednek, majd rájönnek, hogy felesleges ezen parádézni.

Nyugi, ne rágd magad ezen!

Sok sikert a sulihoz!

2011. aug. 30. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 kislányomanyukája ***** válasza:
Szerintem teljesen kifordult módon gondolkodnak az emeberek manapság. Lehet, hogy aránylag jól elvannak veled, de az albérlet-hozzájárulásodra jobban számítottak? Figyeld meg, egy-kettőre találnak maguknak lakótársat, aki megbízhatóbb "káder" lesz nálad. A helyedben én is inkább a legjobb barátnómmel mennék közös lakásba. Az előttem szóló is írta, hogy biztosan találsz magadnak új ismerősöket, még talán egy-két jó barátot is.
2011. aug. 31. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!