Anyukák! Ti mit éreztetek, amikor a kamasz fiatok először szólt, hogy szeretné, ha nálatok aludna a barátnője?

Én bevallom őszintén, picit féltékeny vagyok, most érzem igazán, hogy olyan hirtelen elmúlnak az évek, és a gyerkőc már lassan nem is gyerek... Most 14 éves, fél éve van 'barátnője', akivel eddig csak mozizni, dvd-zni, lógni jártak el, és semmi komolyabb nem volt. (A lány is 14 éves.) Most viszont szerette volna, ha a lány nálunk aludhatna, amire én rá is bólintottam, hiszen örülök, hogy továbbra is a bizalmába fogad, és elmondja, mit szeretne, de mégis picit korainak tartom. Férjem azt mondta, hogy egy ártatlan együtt alvásban még nincsen semmi, hagyjuk őket, és még ha történne is valami komolyabb, legalább tudjuk, hogy nem egy parkban, vagy akárhol... Igazat adtam ebben, a lány tegnap előtt itt is aludt nálunk, nagyon közvetlenek voltak velünk, még vacsorázni is velünk együtt akartak, aztán vacsora után ők felmentek a szobába dvdzni. Reggel a kiscsaj meg is köszönte, hogy nálunk lehetett, én mondtam, hogy gyere máskor is, majd a fiam hazakísérte.

Tudom, hogy ez az élet rendje, de úgy összeszorult a szívem, amikor elindultak a lányhoz, csak arra gondoltam, hogy vajon mikor fog végleg elköltözni.

Csak én vagyok ennyire érzékeny, vagy ilyenen minden anyuka átesik?