Rettegek a szeptembertől. A suliban, ahova járok az egész osztály utál, de főleg a cicababák akik állandóan sértegetnek, gúnyolódnak stb. nagyon félek hogy mi lesz. Segítség!?

Húzd ki érettségiig, aztán tanulj tovább egy olyan városban, ahova tuti, senki nem megy. Én ezt tettem, és életem legjobb évét tudom magam mögött - meg nézek még pár elébe.

Nekem pokol volt 8 évem általánosban, a gimi már elviselhető volt, de igazi barátokra, akik ilyenkor sem felejtik el az embert, csak az elmúlt évben találtam.

Hátha neked is bejön :)

Teljesen átérzem a helyzetedet. Bár én már 35 éves vagyok, 20-25 évvel ezelőtt hasonló helyzetben voltam mint most Te. Annyival talán szerencsésebb voltam, hogy mindig volt legalább egy barátnőm az osztályban, akivel megértettük egymást, és kibeszélhettük a bánatunkat egymásnak. Sokszor azonban ez sem segített. Általános iskolában nagyon sokat csúfoltak, gúnyolódtak rajtam, pedig nem tettem semmi rosszat, csak nagyon szerény, önbizalomhiányos kislány voltam, aki nehezen teremtett kapcsolatot a társaival. Rengeteget sírtam emiatt, és utáltam iskolába járni. A családom csak annyit mondott "ne törődj velük", de ez, egy alacsony önértékelésű kiskamasznak, aki inkább valódi jó tanácsra és biztatásra vágyik, vajmi keveset segít. A középiskola valamivel jobb volt. Már nem gúnyolódtak rajtam annyit (legalábbis nem nyíltan, hanem inkább a hátam mögött), de igazán beilleszkedni itt sem tudtam. Az áttörést az hozta, hogy az egyik osztálytársam szervezett a nyaralójukba egy közös 2-3 napos összejövetelt az egész osztálynak. Először nem akartam elmenni, de aztán mégis rászántam magam, és milyen jól tettem. Így, hogy kiszakadtunk az iskolai környezetből, én is sokkal felszabadultabb voltam, és a harmadik nap végére, már egészen jól beilleszkedtem a többiek közé. Az osztálytársaim is máshogy viszonyultak hozzám. Azt mondták kellemesen csalódtak bennem, tök normális csaj vagyok, a suliban teljesen másnak gondoltak.

Szerintem egy közösségben (pl. egy iskolai osztályban), ha valakit "furának" vagy "kis szerencsétlennek" könyvelnek el az elején, - ha nem is tudatosan, de - ő maga is elhiszi magáról, hogy ilyen, és felveszi a rá osztott szerepet. Ebből aztán nagyon nehéz kitörni.

Az iskolai évek engem nagyon megkeményítettek. Mire felnőttem, sokkal határozottabb lettem, és az önértékelésem is a helyére került. Ha most bántóan viselkedik velem valaki (pl. munkahelyen), akkor határozottan kiállok magam mellett.

A "cicababákról" és az osztály undok "kiscsávóiról" pedig annyit elmondanék, hidd el, nekik is megvannak a maguk hibái, ami frusztrálja őket, csak persze ezt a világ minden kincséért sem vallanák be mások előtt, mert tökéletesnek akarnak látszani.

Annak ellenére, hogy hasonló élethelyzetben voltam, mégis nehéz tanácsot adni, mert tudom, hogy akkor ott, abban a helyzetben, az akkori önbizalmammal, nem cselekedtem volna másként én sem. Akkor még nem lettem volna képes megvédeni magam a bántásokkal szemben, ehhez meg kellett érnem.

Amit ajánlani tudok. Írd fel egy papírra milyen értékeid vannak, és próbálj erre koncentrálni. Erősítsd az önbizalmadat. Ha sugárzik belőled az önbizalom, és a határozottság, egyúttal nyitottabbá is válsz és a korodbeliekkel is jobban fogsz tudni kommunikálni. Ne folyamatosan a félelemre fókuszálj, amit a sulikezdés ébreszt benned, mert akkor mindez nem fog menni. Az önértékelés és az önbizalom erősítése nem könnyű feladat, nem megy egyik pillanatról a másikra, ez egy hosszú folyamat.

Utoljára hagytam egy gyakorlatot, ami nekem némileg bevált. Reggel mielőtt elindulsz a suliba, állj meg egy (lehetőleg egész alakos) tükör előtt, húzd ki magad, mosolyogj, és úgy mond "Vidám vagyok, jókedvű, semmi sem törhet le, és minden bántás, rosszindulat lepattan rólam". Ha van otthon más is, és nem akarod, hogy hallja mit mondasz, akkor csak magadban mond el. Ez egy kis pszichés rásegítés a napkezdéshez. Ha pedig szükséges, akkor akár napközben is elmondhatod többször is. Sőt legjobb, ha vizuálisan el is képzeled, ahogy, mint valami kis gumilabdák visszapattannak rólad a sértések, arra aki adta.

Szia.

Hát, figyelj... Nem tudom, mik történtek veled, de sajnálom. Viszont, a te érdekedben, tovább kell lépned. És szükséged van barátokra ahhoz, hogy ez sikerüljön. Egy nevetés, egy jó film, egy esti séta segíthet, attól minden jobbnak tűnik. Hidd el, nem csak velük van a baj, de még változtathatsz. Én is egy tornacipős, magassarkús, kihúzott szemű, neonkörmű "cicababa" vagyok. Nyiss a társaság felé, beszélgess emberekkel, bármiről. Nem lelkizni kell rögtön, de szedd össze magad. Hallottál arról, hogy az életben kapcsolatokkal fogsz továbbjutni? Ahhoz igenis idegenekkel is beszélni kell. Ha kicsit nyitnál a társaság felé, nem lennél kiközösített. Nézd, nekem is vannak dolgaim. De akkor mi van? Naponta elég sok emberrel beszélek, és a legtöbben semmiről nem tudnak velem kapcsolatban, de attól még ugyanúgy barátok vagyunk... Szóval szedd össze magad, ha nem akarsz áldozat lenni, akkor legalább barátkozz, és ne legyél ennyire előítéletes.

Vagy nekem ami még segített lehet hogy hülyén fog hangzani de a kedvenc sorim a Buffy :) . Sokszor elterelte a gondolatomat a sok szemétkedőről !

ma 04:14