Szerintetek az normális, ha egy szülő megengedi a 14 éves lányának, hogy a pasijával bezárkózzanak a szobába?




















Mondjuk berázkózni nem csak azért lehet, hogy szexeljenek. 16 évesnél korábban nem jó elkezdeni a szexuális életet, de leginkább a 17-18-at tartom ideálisnak. Akárki akármit mond 14 évesen szinte még gyerekek, nem azt mondom, hogy menjenek a játszótérre hintázni és csúzdázni vagy hogy barbizzanak, de ne is szexeljenek. A gyerek és a felnőtt kor között annyi átmeneti program van, hogy nehéz is lenne felsorolni.
Na visszatérek az eredeti kérdéshez: én szülőként nem engedném meg a lányomnak, hogy bezárják a szobája ajtaját a barátjával. Szívesen látnám a barátját, örülnék, ha bemutatná és nem jelentene gondot, ha szeretnének felmenni a lányom szobájába, de az ajtót nem zárják be kulcsra! Ugyanez lenne a fiammal is, ugyanis a barátnőjének az anyukája is lehet úgy gondolkodik, mint én. Abból meg baj nem lehet, ha a fiam barátnőjének az anyja nem neveli a lányát, nem foglalkozik vele, de én nem engedem, hogy bezárkózzanak és akármit csináljanak.
Szóval szerintem ez így nem normális dolog. Jó néhány hónap (7-8) után, ha még mindig egy párt alkotnak, nem zavarna, ha kicsit előrébb haladnának és simogatnák egymást ruhán keresztül és csókolóznának és csak szépen, LASSAN haladnának tovább. Ez viszont szerintem neveltetés kérdése. A nővéremet és engem is meg tudtak nevelni úgy, hogy tudom a felelőtlen szex hátulütőit, következményeit, az elsietett szexuális élet megkezdése után jelentkezhető lelki problémákat és eleve úgy neveltek, hogy a szex nem gyerekeknek való, hanem felnőtteknek. Éppen ezért 14 évesen egyáltalán nem foglalkoztatott ez a téma, még elméleti szinten sem, most már mondjuk a gyakorlatban is, de várok az igazira:)
16/L





Hát igen, szerintem sem érettebbek, felnőttebek, mint mi voltunk anno, sőt, ha nagyon választani kéne, inkább mi voltunk érettebbek, mert mi legalább tudtuk, hol a határ... Mondom én ezt 21 évesen. Tehát nem volt az olyan régen, hogy mi voltunk 14 évesek... Ezért is csodálkozom. Ha hozzám jött volna fiú, biztos, hogy apám ordítás közepette adta volna ki az útját.
Nem értem amúgy a kérdésben szereplő szülőket... Én egész eddig azt hittem, hogy konzervatív, erkölcsös emberek, erre tessék, ri bancot nevelnek a saját lányukból...





Én annó amikor elveszítettem a szüzességem 15 voltam, a barátnőm meg 14. Több mint egy évig jártunk, kb 4 hónap után feküdtünk le, mindkettőnknek az első. Azóta már sok év eltelt, de egyikünk sem bánta meg. Azóta is jóban vagyunk, szoktunk is beszélni a régi szép időkről. Tehát nekem az a tapasztalatom, hogy vannak olyan fiúk és lányok, akik akár már 14 évesen is érettek a szexuális életre. Ez tapasztalat. És nekem mondhat bárki bármit, hogy ez egy hülyeség, én tudom, hogy ez egy életre szóló tökéletes élmény volt. Szerintem az, hogy az ember mikor lesz életében először igazán szerelmes nem korhoz kötött. Hiába vár 18 éves koráig valaki, ha 15 évesen volt együtt élete nagy szerelmével.. (meggyőződésem, hogy ezért van sok szűz, és szexuális zavarokkal küzdő felnőtt)
És akkor a kérdésre a válasz. Nekünk sem engedték meg a szüleink hogy bezárkúzzunk, mi lett az eredménye? Folyton ránknyitogattak, aztán megszeppenve nagy hevesen kifordultak a szobából. Persze egy pár alkalom után megtanulták, hogy mit jelent ha zárva az ajtó. Így tehát szülőként én is elvárnám, hogy nyitva hagyják az ajtót a bizalom jeleként, úgyse nyitnék rájuk semmilyen körülmények között. Úgy gondolom, hogy nincs jelentősége, hogy nyitva, vagy zárva van-e az ajtó.
És akkor pár szót arról, hogy "lehet moziba menni, meg kapualjban csókolózni".. Egyik helyen sem túl jó szexelni, hidd el. Volt olyan barátnőm is még kamaszkoromban, akinek a szülei nem engedték a kapcsolatot, mert az ő kislányuk még "kicsi", így folyton a pincébe kellett járnunk szexelni. Ez szerintetek normális?
Ha valakiben dúlnak a hormonok és ki akar elégülni, akkor azt nincs az a szülő aki meg tudja állítani. "Elvégre állatok vagyunk valamennyien: párosodni akarunk..", hogy idézzem a híres írónőt.
Szerintem egy normális szülő semmit nem tilt a gyerekének szexuális téren, mert tudja, hogy azzal nem ér el semmit, hanem felvilágosultan, az élettapasztalatát felhasználva próbálja meg a helyes útra terelni. Persze a fentebb elhangzottaktől függetlenül, ha lesz egy kislányom, én sem fogom pártolni hogy 14 évesen szexuális életet éljen. De nem fogom sem magamat sem a lányomat degradált, züllőtt személyiségnek tartani, ha mégis lesz szerelme, akivel igazán együtt akar lenni.
:)





"Ha valakiben dúlnak a hormonok és ki akar elégülni, akkor azt nincs az a szülő aki meg tudja állítani. "Elvégre állatok vagyunk valamennyien: párosodni akarunk..", hogy idézzem a híres írónőt."
Ha hajtanak a hormonok, akkor egyetlen dolog különböztet meg minket embereket az állatoktól: Tudunk önuralmat gyakorolni! Ezt nem árt korán megtanulni! Van, amit nem kaphat meg az ember akkor és ott, amikor és ahol akarja! Ettől vagyunk felsőbbrendű állatok és nem kutyák!
14 évesen ne szexszeljen senki! Akkor sem, ha gerjednek egymásra, és fizikailag jólesik! Nem! Azért, mert ez nem AZ, amit keresünk. LEhet, hogy ott és akkor jólesett mindkettőtöknek, de majd megbeszéljük 20 év múlva, milyen az igazi szex és milyen volt a tiniszex! Addig pedig higyj az idősebbnek, nem éri meg! L27
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!