Nincs senkim, akinek elmondhatnám örömömet, bánatomat (? )
14 éves lány vagyok, és nem igazán vannak barátaim. Lehet, hogy beképzelten hangzik, de sosem jöttem ki a velem egykorúakkal.
Anyával nagyon rossz a kapcsolatom, és apával sem olyan, hogy bármilyen lelki dolgomat elmondjam neki. Soha senkim nem volt, akinek elmondhatnám, ha éppen szerelmes vagyok, vagy ha megbántott valaki, vagy hogy mikor mi történik velem. Pedig olyan jó lenne valaki, akiben megbízok, és elmondhatnék neki bármit. Mindig csak magamban agyalok a dolgokon, ahelyett, hogy kiadnám magamból, amit ki kellene adnom. :)
Mit tegyek? Folytassam tovább ezt a "magányos-farkas" életmódot?
Ismerkedni nem tudok, nem vagyok beszédes típus. Sosem mernék odamenni valakihez, hogy "na ismerkedjünk meg."
A bloghoz meg ne úgy állj hozzá, hogy "nem a te világod"! Én is ezt gondoltam először, és már több mint egy éve blogolok, és tök jó kiírni az érzéseimet magamból!
Anyukád felé meg nyiss, bátran mondj el neki dolgokat, lehet ettől ő is feloldódik egy kicsit, és jó viszonyotok lesz!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!