Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kamaszok » Szerintetek igaza van anyukámnak?

Szerintetek igaza van anyukámnak?

Figyelt kérdés
Ma voltam egy buliba, ahol elsírtam magam. Kicsit hosszú, hogy miért, de a lényeg az, hogy valaki leordította a fejem, amire én nagyon kiakadtam, mert teljesen alaptalanul. Mikor hazaértem, anyukám kérdezte, milyen volt a buli. Mondtam neki, hogy elég rossz, mert sírtam. Erre ő nem mondott semmit, én úgy gondoltam, hogy majd elmondom neki, ha lesz ideje, és leülünk megbeszélni. Vacsoránál kérdezte, és el is kezdtem mondani. Közben végig sóhajtozott (mindig ezt szokta, azért mert mindig részletesen mesélek el mindent).Aztán már majdnem a végére értem, amikor elkezdett apukámmal ingerülten beszélni, hogy miért borítja ki, meg ne így egyen, meg ilyenek, aztán nem is mondta, hogy bocsánat, folytasd, vagy valami. Az a baj, hogy mindig ez van, és olyankor én mindig már majdnem sírva elrohanok, és becsapom az ajtót. Aztán jön, és még neki áll feljebb, és mikor mondom, már szinte sírva, és majdnem kiabálva hogy :"De hisz te kérted, hogy mondjam el, erre mindig a szavamba vágsz, meg mással foglalkozol!" akkor mindig leüvölti a fejem, hogy olyan hülye vagyok, hogy így beszélek. A bátyámat meg agyba főbe tutujgatja, aki velem és az öcsémmel mindig kiabál, ütöget, és engem dagadt szarnak hív (bocsi a ronda szavakért).Szerintetek igaza van? Egyébként a bátyámról még annyit, hogy mindig mindenkivel ordibál, sosem tanul, egész nap gépezik...én pedig (nem önteltségből) kitűnő vagyok. De anyukám még mindig így viselkedik! Mit tegyek? Szerintetek igaza van?
2011. febr. 12. 19:53
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:

Ha kérdez tőled valamit akkor a mondanivalódat próbáld meg rövide fogni. Csak a lényeget említsd meg.

Tanulj és legyél nagyon okos, és sikeres ember, vigyázz az öcsédre, a bátyádra meg tegyél jó magasról, és majd édesanyád egyszer biztosan nagyon büszke lesz rád.

2011. febr. 12. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
Nincs igaza.Próbáld meg hogy amikor kicsit nyugisabb a helyzet elmondani ezeket hogy téged ez bánt .
2011. febr. 12. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
Anyád tiszteletlen veled szemben. Ne mondj el neki semmit egy pár hónapig, és akkor majd elgondolkozik azon, hogy hol szúrta el...
2011. febr. 12. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat! Hát, próbáltam röviden elmondani, de ha kihagyok belőle részleteket (ennél az esetnél) akkor már nem lesz érthető :( Csak azt nem értem, hogy miért kérdezi, mi volt, ha aztán nem hallgat végig, hisz tudja, hogy részletesen mondok el mindent.
2011. febr. 12. 20:10
 5/11 A kérdező kommentje:
Kedves Utolsó! Igazából már én is gondoltam erre. Volt, hogy semmit sem mondtam egész nap, és akkor nem értette, hogy mi bajom. Én meg csak mondtam, hogy "Semmi, semmi..." .De persze nem jött rá. Lehet, hogy még örült is, hogy csönd van.
2011. febr. 12. 20:12
 6/11 anonim ***** válasza:

Az én anyám is ilyen volt sajnos.Hamar le is szoktam róla,hogy bármit elmeséljek neki.

Ez csak akkor változott meg,mikor elköltöztem otthonról.

2011. febr. 12. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:

Nekem úgy tűnik, hogy elég bőbeszédű vagy, hidd el mindent meg lehet érthetően és tömören is fogalmazni.Engem is idegesítene a sok üres beszéd.

Pl. a nyitókérdésedet is el lehetett volna intézni 3 mondattal:-)

2011. febr. 12. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:
Kedves Utolsó! Tudod, a nyitó beszédben, ha nem beszélek a többi körülményről, akkor teljesen olyan, mintha teljesen igaza lenne. Különben köszönöm a válaszokat! Igazából nem vagyok bőbeszédű, csak ha valamit el kell mesélni, azt szeretem részletesebben. Magamtól nem beszélek.
2011. febr. 12. 20:34
 9/11 anonim ***** válasza:

sajnos, én megértem... Nagyon idegesítő, és én nap mint nap ezzel szembesülök... szerintem is tarts egy kis távolságot anyudtól, ne mondjad el ami bánt, majd csak rájön...

Ezen kívül, ha tényleg nem bírod, barátnőddel oszd meg a fájdalmad.

2011. febr. 13. 05:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
Szerintem is egy ideig tartsd a 3lépés távolságot és majd megérzi,hogy milyen ha nem mondasz el neki semmit.
2011. febr. 13. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!