Eltávolodom a lányomtól! (13) az utóbbi időben teljesen idegenként viselkedik. Mit tegyek?

szülőkkel*...persze a tanúlással tényleg van baj de nem ő az egyedüli:) ha 8.-os akkor ülj le vele és magyarázd el neki,h most nagyon fontos,h jól tanúljon mert akkor lehet,h olyan szakra kerül amire egyáltalán nem szeretne menni...

Én ugyanilyen voltam 13 évesen, sőt még most 18 évesen is ilyen vagyok... Valahol azt érzem, hogy a szüleim rontottak el valamit. Én is mindig inkább a szobámba vonultam, minthogy azt hallgassam, hogy anyámékat éppen mi idegesíti, mert ők tényleg mindig csak a saját bajukkal voltak elfoglalva, és az hogy nekem esetleg valami bajom van, vagy rosszul érzem magam, az elképzelhetetlen volt számukra, vagy azt mondták, hogy ezt biztos csak úgy mondom/csak kitaláltam/bebeszéltem magamnak. Régen mikor hazaértek az első kérdésük ez volt: Mit kaptál? Erre persze a válasz mindig a semmi volt, utána pedig becsaptam a szobaajtót. Persze fogadóórákra eljártak és amikor meglátták a jegyeimet, majdnem rosszul lettek (minden évben)utána meg pár hétig folyamatosan telefonálgattak be az iskolába, hogy ellenőrizgessenek... Amikor meg mondták nekik a tanárok, hogy másképp kéne hozzámállniuk, többet kéne velem foglalkozni, akkor meg elintézték annyival, hogy hülye ez a tanár, és nem tudhat többet rólam, mint ők. Pedig így volt/van. Jobban ismernek, mint a saját anyámék. Aztán elvittek pszichológushoz. Oda 2 évig jártam, idén már őt sem akarták felhívni, mondván: nekik senki ne mondja meg, hogy hogyan is kéne gyereket nevelni. De szeptemberben már torkig voltam, a suliban szinte már mindennap rosszul voltam (pánikrohamok), amik, ha otthon jöttek rám, arra is csak azt mondták, hogy beképzelem. Szóval most már 2hetente járok pszichiáterhez MIATTUK. Már a harmadik fajta antidepresszánst szedem csupán azért, mert anyámékat soha nem érdekelte eléggé, hogy mi is van velem... sőt még most is képesek azt mondani a pszichiáternek, hogy nincs semmi bajom, csak bemesélem magamnak, meg hogy csak őket akarom idegesíteni. Szóval amit javasolnék: amikor beszéltek ne az legyen az első kérdésed, hogy mi volt a suliban, mit kapott, hanem teljesen hétköznapi dolgokról beszéljetek. Ha bevágja az ajtót, egy kis idő múlva menj be hozzá, és ne túl tolakodóan, de menj oda hozzá, simogasd meg ( vagy csinálj bármit, amiből érzi, hogy szereted) DE SEMMIKÉPP SE FAGGASD!! Érezze, hogy érdekel, mi van vele, persze felhívhatod a tanárait is, de úgy, hogy arról ő ne tudjon... Ha azt mondják, hogy szerintük sincs rendben valami, akkor ne az legyen a reakciód, hogy ők nem ismerhetik jobban nálad.. fogadd el, te is hibázhatsz, amit viszont jó minél előbb helyrehozni, ha nem akarod, hogy olyan legyen a kapcsolatotok, mint az enyém a szüleimmel. Ja és ne fenyegesd büntetéssel. Beszéld meg vele, hogy mi volt az oka annak, hogy nem tudott készülni az adott dolgozatra, ajánld fel neki a segítségedet a tanulásban! Ha jobb jegyet kapott, akkor dicsérd meg mindenképpen. Akkor is, ha az csak tesi, rajz vagy ének. Ne hagyd, hogy sokat legyen egyedül, mert akkor tud gondolkozni, és esetleg eszébe jut olyan, hogy nem szeretitek, stb. Persze nem azt mondom, hogy loholj folyton a nyakában, de mondjuk mikor már fél órája ki sem jött a szobából, nyugodtan menj be hozzá. Sok sikert kívánok a továbbiakhoz, a gyereked megismeréséhez! Remélem azért tudtam segíteni, és bocs, hogy kicsit hosszú lett :)