Kamaszok! Hogyan lehet titeket rávenni dolgokra, amit mi szülők tudunk, hogy később megértitek, és előnyötökre válik? De ti most nem foglalkoztok ilyesmivel.

Én magamtól tanulok,mert tudom hogy az nélkül semmire nem megyek.Lelkiismeret kérdése.

A bulinál meg olyan megoldást kell keresni,ami mind2töknek jó.

:)

15/L

alkukkal, célokkal, alternatívákkal

értem értem jönnek a buliba, ne legyen bajom (pest)

Azért ez szomorú. Véleményem szerint az az ember már nem sorolandó a jó szülő kategóriába, aki más "kamaszoktól" akarja megtudni a neveltetése módszereit. Úgy gondolom, ezt egy gyerek kiskorában már ki kellett volna alakítani, megszabni a határokat, megértetni vele az elvárásokat, ha ezeket teljesíti, az érte járó pluszt, ha pedig nem, a megfelelő büntetést. Ezt az évek során nagy valószínűséggel kitapasztalható, hogy a későbbiekben is kordában lehessen tartani. De, lévén, hogy kamasz vagyok, megpróbálok értelmes választ adni a fent említett pontokra:

-Tanulás: Mint minden szülő, gondolom Ön is, feltérképezte a gyermeke szellemi képességeit. Ebből kifolyólag tudnia kell, hogy mit várhat el tőle, hogy mit tud teljesíteni a tanulásban, meddig terhelhető le. Nem szabad többet követelni annál, mint amennyire képes. A legmegfelelőbb talán, ha iskolakezdés előtt, mondjuk motiváció gyanánt, ki lenne tűzve egy bizonyos jutalom a félévi és/vagy az év végi bizonyítványáért. Ő erre vagy úgy reagál, hogy teljesíti azt a szintet, mert el akarja érni azt a bizonyos dolgot, vagy megfogadja, hogy tanulni fog, aztán egy hónap múlva elfogy a kezdeti lelkesedés, és leáll, minimálisra veszi a tanulási tempóját, és romlanak a jegyei. Ebben az esetben még nem kell feltétlenül megbüntetni, ilyenkor kell drasztikusabban elbeszélgetni vele a következményekről, az innen-onnan való eltiltástól. És megemlíteni neki, hogy még mindig áll az a jutalom dolog. Ő innentől kezdve vagy összeszedi magát, és elkezd hajtani, vagy ismét egy idő után megáll. Mivel Ön már kétszer is elbeszélgetett vele, talán eljött az ideje annak, hogy bizonyos mértékű büntetéseket szabjon. Nem gépezhet, nem mehet el moziba, amíg ki nem javítja a jegyeit. Ekkor ő fel lesz háborodva, de mivel semmit nem tehet, vagy tanul, vagy lázadni kezd. Mivel Ön ismeri, elvileg tudnia kell, hogy hol vannak azok a határok, amit nem lehet a gyereknél feszegetni, így ezeket a dolgokat hogyan kezelje majd. De a gyereknek az a kötelessége, hogy tanuljon, így ebben a korban ezé a központi szerep, ez befolyásolja a magánéletét is, ettől függ, hogy mennyi szabadidőt kaphat, és hogy hova mehet el. Ezt kell vele megértetnie.

-Éjjeli bulizás: Ugyan én még csak 17 éves vagyok, de az évek során mind a tanulmányi eredményemmel, mind a személyiségemmel sikerült elérnem azt, hogy csak közölnem kelljen, ha el szeretnék menni az este folyamán, mert itthon tudják, hogy maximálisan megbízható vagyok, nem fogok cigarettázni, sem drogozni, maximum lecsúszik pár korty ez-az. Ezt is Önnek kell tudnia, hogy a gyereknek ilyen téren mennyire van önkontrollja, mennyire vihető bele a rossz dolgokba. Természetesen nem minden szülő engedi el a tizenvalahány éves gyerekét bulizni, és ez így is van rendjén, erre később bőven lesz idejük. De mondjuk nagyobb szünetek előtt, vagy hétvégéken, ha jól tanul, és szeretne elmenni, megtéve a bizonyos óvintézkedéseket, de el lehet engedni. Ha nem tapasztalja meg, hogy milyen, nem formálhatnak róla véleményt. Persze az időlimitet meg kell szabni, éjfélre legyen otthon, esetleg legyen elérhető, vagy küldjön egy sms-t, ha elindult hazafelé. Biztosan nehéz, de egy szülőnek el kell fogadni, hogy a gyereke lassan felnő, és ezek a dolgok érdeklik, és előbb-utóbb ki akarja őket próbálni.

-Rendrakás: Én személy szerint makulátlan rendet tartok a szobámban, mert akkor érzem jól magam. Ez azt hiszem minden gyereknél eltérő, valakit nem zavar, ha a szennyes, a tányérok, a poharak, csokipapír, morzsák, vagy könyvek hevernek szanaszét a szobájában. (Mondjuk ez elég szomorú.) Ha viszont a gyereket nem zavarja, rá kell hagyni, és csak bizonyos időközönként kell megkérni arra, hogy takarítsa ki a szobáját. "Úgyis csak az látja, aki bemegy" alapon magától nem fog nekiállni. Havonta egyszer-kétszer rá kell szólni, hogy ideje lenne kitakarítani. Ha mégsem lenne rá hajlandó, nem kell óriási büntetéseket kiszabni rá, éppen annyit, ami ahhoz kell, hogy vegyen magán erőt, hogy nekilásson.

Egy szülő azért vállal gyereket, hogy felnevelje a saját világnézete alapján, terelgesse, netán úgy nevelje fel, ahogy anno őt neveljék. De egy kis változtatást mindig bele kell csempészni az életébe, és észre kell venni, hogy melyik az a korszak, amikor el kezd változni, amikor már más dolgok lesznek neki fontosak, amikor már nem a szüleinek mondja el a problémáit, hanem a barátainak. Ez minden kamasz velejárója. De ha nem hagyják, hogy kitombolja magát, a későbbiekben csak megromolhat a kapcsolatuk. Nem szabad sem elengedni, sem visszarántani. Segíteni kell neki, hogy megismerje a világ jó és rossz oldalát, hogy megértsen bizonyos dolgokat. De a legfontosabb: el kell neki magyarázni, hogy nem azért vannak a büntetések, mert a szülők azt élvezik, hanem hogy kihozzák a gyerekükből a maximumot, vagy legalábbis azt, amire képes, és nem azért nem engedik el néha, mert gonoszak, hanem mert féltik attól, ami ott lehet. De mindenben támogatják, és mindenben számíthat rájuk. És ez a lényeg.