Ez lehet az oka a gyengébb iskolai szereplésnek?
A fiunk 14 éves, most 7. osztályos. Nem vagyunk egy család, értelemszerűen az anyjával él egy nagyvárosban.
A gyereknek egyre nehezebben megy az iskola, eléggé leromlottak a jegyei. Az anyja állandóan panaszkodik rá, hogy azért, mert hogy nem tanul.
Az iskola mellett egy csomó egyéb programmal is tele van zsúfolva az élete, (MCC, nyelvóra, énekkar, stb) olyan szinten, hogy már kéthetente se tud eljönni hozzám, pedig tőlem jöhetne, de az anyja úgy szervezi az életét, hogy ne tudjon. Szóval igazán príma a kapcsolatom az anyjával, mondanom sem kell.
Lehetséges, hogy azért nem tud megfelelően teljesíteni az iskolában, mert tele lett zsúfolva minden programmal az iskolán kívüli élete?
A mi legnagyobb fiunk is 14 éves és 7-be jár.
Természetesen az is lehetséges, hogy a fiad a délutáni extra programok és tanulás miatt rontott, de az is, hogy egyszerűen túl nagy anyagokat próbalnak a fejükbe taposni a suliban.
Én még most is szoktam segiteni a fiunknak, ha megkér. A mostani második félévben eljutottunk odáig, hogy szinte minden nap kér. Nem tudom, hogy eddig mit csinaltak, de valami eszement lett a tempó azzal a felkiáltással, hogy jövőre felvételi! A törikönyvet félévkor kezdték el venni, mert az előzőt akkor fejezték be, erre már a 7-es anyag végéhez jutottak... Szegény gyerek csak kapkodja a fejét, hogy mi van. És ez csak egy tantárgy. A matektanár már most a 8. féléves anyagnál jár, mondván olyan nehéz lesz a felvételi, hogy kell még a nyár is, hogy fel tudjanak készülni, ezért előre tanul velük... Remek! A fiunk meg küzd, mert van, hogy napi 4 dolgozatot írtak. Értem én, hogy le kell adni az anyagot, de ők most olyanokat vesznek, amit mi még 8-ban sem.
A fiunknak nincs sok programja suli után. Ilyen hajtás mellett nem akartuk telerakni extra tanulással, de amiket szeret azt szívesen csinálja és ott tud igazán kikapcsolni az agya, ráadásul ott vannak a barátai is és számára is eljött az a kor, amikor jó kicsit a barátokkal szórakozni.
Kétségtelenül romlottak az ő jegyei is, de látom, hogy tényleg mindent megtesz. Ha most ezt azzal jutalmaznám, hogy a kedves programjait letiltom, akkor szerintem összeroppanna.
Próbalj meg sokat beszelgetni vele, mármint ami nem az idegesítő témákat illeti, tehát ne azonnal a tanulással nyúzd, hanem a számára kedves témákkal próbálkozz. Kezdődik az igazi kamaszkor. Ez nekik pont olyan ijesztő és fura, mint a szülőknek. Valahogy túl kell élni ezt a hormonális és érzelmi hullámvasutat. Tényleg fontos a tanulás, de a gyerek fontosabb!
#4 A gyerek jönne hozzám, mert itt legalább felszabadulhatna az anyja terrorja alól egy rövid időre, de hát szombaton van az MCC, az énekkar is hétvégén. Korrepetálás matekból.
Ez az MCC ilyen fideszes milliárdosképző, vagy mi? Beszélgettem a gyerekkel a jövőjéről és mondtam neki, ha abba az irányba mozdul szakma szempontjából, ahol én is dolgozom, akkor évente x milliót megkereshet. Erre múltkor elkezdett itt nekem százmilliókkal dobálózni, hogy ez meg az annyit kaszált, így meg úgy. Hát majdnem s.ggre ültem tőle. Persze lehet, hogy a fideszes körökben ez már tényleg így megy és én meg levagyok maradva, mint a borravaló, nem tudom.
Az enyém is 7-es. Rontott ő is. Nincs különórája, csak péntek este, szombat délután, sulitól függetkenül táncra jár, de ő ezt szereti. De kamaszodik, nem akar tanulni, lusta is, fáradt is és 4 új tantárgy is lett pluszban. Mindig próbálja megúszni a tanulást. Az osztálytársa is, ha nem akar dogát írni, kivesznek egy "családi okot". Nálunk 8-at lehet. És igen, velünk is volt ez többször, hogy nem tudott rendesen felkészülni, inkább kivettem 1 napra, h ne írjon dogát. Utána megtanulta rendesen.
Sztem nálatok is lehet, hogy fáradt, kamaszodik. Megkérdezném, hogy egyáltalán ő akar-e járni ennyi különórára, mert az emyém, ahogy nő, egyre kevesebbre jár. Régen sulin belül volt művészeti, rajz szakkör, dráma, angol, versenyek. Mindenre járt, már semmire. És a többi fölsős se...
#8 Ez így van, ahogy mondod. Csak azt tudom, hogy nem lehet akkor se velem. Köszönöm szépen a felvilágosítást!
Nekem egyelőre annyi is elég lenne, hogy tudjon 1. értő módon olvasni (legfontosabb) 2. helyesen írni 3. alapműveletekkel számolni 4. alap számítógépes ismeretek 5. esetleg egy idegen nyelv, mondjuk angol (feltéve, hogy már magyarul jól tud, mert előtte csak jól összezutyulódik minden nyelvi tudás a fejében)
értjük, tehát apuci hisztijét olvashatjuk, mert anyuka merészeli a gyereket a saját korosztályának megfelelő programokra járatni, olvasásóra és apa hisztije helyett. ha esetleg szeretnél úgy csinálni, mint akit valóban a gyereked érdekel, és nem csak az, hogy óvodás módjára követeled, ami neked "jár", akkor utánanéznél, mégis mit takar melyik programnév. de nem baj.
amúgy meg az is lehet, hogy azért nem teljesít "megfelelően" az apuci elvárásainak megfelelően, mert a különórák jobban lekötik, mint az iskolai semmirekellő baromkodások.
szerintem hagyd inkább békén őket, inkább örülj hogy a volt feleséged szívén viseli a gyerek fejlődését, ha már te nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!