Szerintetek az rendben van, ha a szülő személyeskedik és cinikusan, szarkasztikusan beszél a gyerekével?

Szülő és gyerek a legközelebbi családtagok, mégis miért ne "személyeskednének"?

Idegenek vagy munkatársak szokták azt mondani vitában hogy ne személyeskedjünk, ebben a vonatkozásban nem értem mit jelent ez.

De az egész kérdés érthetetlen példa meg kontextus nélkül.

Ez nagyon függ az adott szülő-gyerek kapcsolattól. Érti-e a gyerek a cinizmust/szarkazmust, "vevő"-e rá? Mi az adott helyzet, miért folyamodik ehhez a szülő? Stb. Így nem lehet erre válaszolni.

#1

Hát én meg pont azt látom hogy a gyerek pofázik meg arcoskodik a szülőknek e elvárja hogy a seggét kinyalják. Na az ilyet dobná, úgy utcára hogy ehet utána ahogy ha ekkora a pofja tartsa is el magát ne kússzon vissza hason anyuciékhoz hogy jaaj nem futja bulcsikára a kancim meg nem fizet ha szétrakom neki a lábam..na az ilyen kamasz menjen szépen az utcára a szülők jobban járnak ha megszabadulnak ettől az értelmetlen tehertől lehet még vállalhatnak egy normális gyereket is.

Én inkább ezt tapasztalom