Nagyobb gyerekeitek hogy viselték a válást?

A nagyobb tíz éves volt. Megviselte, pedig mindenben megpróbáltam támogatni. Főleg az, hogy amíg a románc tartott, abban a fél évben az apjuk le se tojta őket, összesen kétszer vitte el a gyerekeket. Utána persze ezerrel tepert volna, mikor egyedül maradt. De akkor már késő volt.

Ez a pár hónap elég volt, hogy a két gyerekkel tartósan tönkremenjen a viszony. A mai napig nem sikerült helyreállítani, pedig évek teltek el.

Nem tudom, hogy mi alakult volna másképp, ha az apjuk tartja magát ahhoz, hogy "csak anyátoktól válok el, tőletek nem". Minden be lett ígérve, aztán meg nem tartott be semmit.

Ez nagyon sokmindentől függ. Keresi-e az apja? Vannak közös programok, tölt időt nála is? Mert ha igen, úgy talán könnyebb elfogadni az új helyzetet. Ha nem keresi, le se sz@rja, az úgy még nehezebb. Olyankor tényleg az van a gyerek agyában, hogy "miért nem kellek már neki". És egyszerre dühös is, szomorú is, meg nem érti az egészet.

Próbáljatok közös programokat csinálni, amiket szeret, ami lefoglalja. Nekem anyukám mindent de tényleg mindent megtett, hogy ne érezzem apám hiányát. De nem tudnám megmondani, mikor lett jobb. De nem egy csapásra, hanem lassan, fokozatosan, apránként lett jobb/könnyebb. Most 34 éves vagyok, saját családdal. És már hosszú évek óta úgy megyek ki apám sírjához, hogy semmilyen rossz érzés nincs bennem. A sors furcsa fintora, hogy a kisfiam nagyon hasonlít rá, sokszor őt látom, ha ránézek. (3as)

Nálunk a férjeméknél gyerekkorában volt válás hasonló szituáció miatt. Viszont ott nagyon sok vita,minden előzte meg. Nagyon apás is volt és jó kapcsolatuk volt az apjával,úgyhogy iszonyat megviselte. Nálunk én is nagyon családközpontú vagyok,így amikor a szüleim szétmentek egy fél évre,külön költöztünk,stb. ugyanígy voltam emlékszem. Felkelni se akartam,alig jártam el a barátaimmal,pont nyári szünet jött. Semmit nem akartam,csakhogy együtt legyenek a szüleim úgy,mint azelőtt. Gyerekkorom legnehezebb fél éve volt az. Gondolom az idő segített volna egyébként,viszont ők újra összejöttek és a mai napig betonerős kapcsolatuk van,lekopogom. De még így felnőttként 30+-ként is rossz visszagondolni erre a 11-12 éves időszakomra,ahogy a férjemnek is. De legalább van előttünk egy példa ezekkel,ha más nem.

Szerintem ezen az idő segít,plusz az eltérés, plusz az hogy foglalkozzon vele apuka ugyanúgy,ha nem többet.