Mit reagálnátok erre?
Egy másik kategóriaban olvastam a srác szemszögéből és kiváncsi vagyok a szülők hogyan gondolkoznak. Tehat történet tömören:
Adott egy 20 éves srác, elmegy szórakozóhelyre ahol 18as a belépési korhatár. A 13 éves lányod valahogy bejut a helyre, alapból érettebb, plusz a smink és ruha miatt is 17 évesnek minimum kinéz, annyinak is vallja magát. A srác elhiszi, és felviszi magához. A lány azt mondja szed fogamzásgátlót, de ez nem igaz és terhes lesz.
Mit teszel?
Imádkozom!
Azért h elvetesse
Azért h a szülei ne verjenek agyon
Régen azért is h ne legyen n bírósági ügy belőle (most már ugye ez nem gond)
Eleve ott bukott a történet, hogy 13 évesen nem flangálna a gyerekem semmilyen szórakozóhelyen, mert el se engedném este sehova.
Amellett meg nem arra tanítom őket, hogy csak úgy odadobják magukat az első szóra.
A védekezésről meg annyit, alap a gumi egy ismeretlennel. Akinek nem, az meg is érdemli a következményeket.
A 13 éves még túl gyerek megszülni egy babát (igen, dugni is de azzal már nem tudnék mit kezdeni utólag) szóval a terhességet meg kell szakítani a lehető legkevesebb lelkisérülést okozva. Kivizsgáltatnám hogy van-e bármilyen nemibetegsége, és extra felvilágosítást tartanék neki, elmagyarázva hogy az óvszer miért fontos. A lányra SOKKAL jobban odafigyelnék, és barátnőzni csak nappal mehetne, éjjel otthon a helye így bulizni se tudna eljárni.
A fiúval váltanék annyi szót, hogy legyen több esze, használjon óvszert, mert lehet utoljára úszta meg... és örüljön neki, hogy nem jelentem fel kiskorú megrontásáért.
Azért nem jelenteném fel, mert a lány is benne volt, és a fiú abban s tudatban volt hogy a beleegyezési kor felett van. Egy alapos fejmosás a felelősségről épp elég.
Beszélnék a szórakozóhely vezetőjével, hogy mi történt, és feljelentéssel "fenyegetném", mert beengedik a kiskorúakat. Hátha jobban odafigyel máskor.
De ez fikcionális dolog, mert kicsi fiam van, így lehet nem tudom magam annyira beleélni a helyzetbe.
Magamba néznék, hogy mit rontottam el.
Az ok, hogy belóg valahova, mi is vettünk fiatalon piát, én is vettem kisebbeknek, mikor már legálisan tudtam. Ok, hogy szexel, annyi idősen már vannak akik elkezdték.
De hogy szánt szándékkal nem védekezik, s még hazudik is erről a másiknak, azt nem tudnám felfogni...
Én biztos, hogy elgondolkoznék mit szúrtam el baszus, 13 évesen, hogy nem tudom hol van éjszaka…. Azért durva, és még azt is hazudja, hogy fogamzásgátlót szed egyszerűen nem lehet ilyen buta … és a srác is basszus fuj azért bárkivel összefekszik gumi nélkül ? Hát nem hiszem, hogy neki sok felvilágosítás jutott. Én nem szeretem alapvetően mikor a gyerek hanyagságáért a szülőt veszik elő, de itt biztos, hogy elővenném.
Az, hogy mi lenne utána szerintem abortusz meg terápia neki is nekünk is de ezt innen helyre hozni… hát… belinkeled a másik kérdést esetleg ? Beleolvasnék.
A probléma az, hogy a srácot feljelentik (márpedig ha a kisláány megtartja a gyereket, kiderül az életkora) akkor megy a börtönbe kiskorú megrontásáért, ugyanis 14 év az alsó beleegyezési korhatár 18 év feletti másik személy esetén.
És a jogvédőket rhadtul nem érdekli majd, hogy "dehát ő nem tudta", hanem a TÉNY, hogy lefeküldt egy 13 éves kislánnyal, amiért letöltendő szabadságvesztés is járhat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!